Fókusz
Csillapítja-e a szomjúságot az iskola?
Nagyinterjú Setényi János oktatáskutatóval
Vitális Judit
2023. június 16. 07:55
Tanulási paradicsom kapujában állunk. Szinte végtelen lehetőségük lesz a diákoknak arra, hogy minőségi tananyagot érjenek el. Ezzel párhuzamosan az iskola és a pedagógusok szerepe is átalakul. Az egyházi intézményeknek azt kell kritikusan átgondolniuk, hogy a náluk végzett fiatalok a kortársaikhoz képest mutatnak-e bármilyen morális többletet. Dr. Setényi János oktatáskutató, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének igazgatója hosszú évek óta működik együtt a Magyarországi Evangél…
Égnek vagy kiégnek lelkészeink?
Kutatás készült pásztoraink jóllétéről
Kézdi Beáta
2023. május 26. 08:15
Lelkészeink ne kiégjenek, hanem égjenek – talán nem is lehetne ennél fontosabb és erősebb mondat, amellyel a lelkészek jóllétéről nyilatkozhatnánk, miután az általuk megválaszolt kérdőíves kutatás eredményeit ismertették egyházunk Lelkészakadémiájának egyik alkalmán. Az eredmény elszomorító – mind a lelki, mind a testi adatok tekintetében. Itt az idő, hogy lelkészeink komolyan vegyék fizikai és érzelmi egészségüket, de mi is az övékét.
Általános vallástalanodás?
Statisztikai visszajelzés, 2023
Fábri György
2023. május 16. 12:58
Minden eredmény kedvező, ha őszinte szembenézés és reménységgel teli cselekvés fakad belőle. Ez a belátás lehet a vigaszunk az Ipsos Global religion 2023 címmel minap megjelent, globális kitekintésű vallásosságkutatási eredményei kapcsán. A 2023 februárjában végzett online adatfelvétel módszertana felvet ugyan érvényességi kérdéseket, de ezek miatt akkor érdemes erős kétségeket megfogalmaznunk, ha egyébként más kutatások, illetve a saját tapasztalataink cáfolják a fő üzeneteket – amelyek a magy…
Megteríteni az ünnepnek
Az étel teológiája, avagy a fast foodtól az úrvacsoráig
Kinyik Anita
2023. április 6. 08:28
Az étkezés etikája, kultúrája és pszichológiája népszerű téma – gasztroblogos tartalmak, étel- és életreceptek ingerlik napjaink emberét, különösen az ünnepek közeledtekor. De vajon mit mondhat az egyik legalapvetőbb szükségletünk mibenlétéről és a hozzá fűződő, sokszor problematikus viszonyunk lehetséges rendezéséről a teológia? Erről kérdeztük az evangélikus gasztroteológiai diskurzus úttörőit, továbbá az Evangélikus Hittudományi Egyetem Nem csak kenyérrel él az ember – Gondolatok az étel teo…
Tudást átadva, irányt és példát mutatva
Megerősödést kínál a konfirmáció és az elköteleződés éve
Kinyik Anita
2023. április 1. 09:23
A konfirmáció és az elköteleződés évét a január 9-ei újévi istentiszteleten egyházunk budapesti Üllői úti székházában indították hivatalosan is útjára. A tematikus év tartalmának kidolgozóit, Pángyánszky Ágnest, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusát, a Gyakorlati Intézet vezetőjét és Keczkó Szilviát, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség lelkészét, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktoranduszát kérdeztük az idei témaválasztás motivációiról, céljairól és teológiai hátteréről.
Sokan vágyakoznak ma a reménység igéjére
Fóti előkészületek az LVSZ krakkói nagygyűlésére
Vitális Judit
2023. március 3. 09:10
„A világot látta vendégül” egyházunk február 19. és 24. között, hazánkban ülésezett ugyanis a Lutheránus Világszövetség szeptemberi krakkói nagygyűlésének istentiszteleti bizottsága. A testület vezetőjét, Pap Kinga Marjatta angol–észt szakos bölcsészt, ének-zene tanárt, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktoranduszát, a budapest-kelenföldi gyülekezet másodfelügyelőjét kérdeztük.
Konfirmáció és elköteleződés: Találjunk rá a nekünk szóló üzenetre!
Pángyánszky Ágnes
2023. február 9. 15:20
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023-ra meghirdette a konfirmáció és elköteleződés évét. Népszerű teológia rovatunkban ezúttal Pángyánszky Ágnesnek, a tematikus esztendő programfelelősének – személyes élményekkel egybeszövött – gondolatait adjuk közre.
Őrállókként, meggyőződésből
Legyünk a szeretetre épülő evangélikus jelzőrendszer részei
Galambos Ádám
2023. február 4. 10:00
A konfirmáció és elköteleződés éve megtaníthat bennünket arra is, hogy ne csak önmagunk lelki megerősödését keressük, hanem fedezzük fel a másokért élés szolgálatát. A krisztusi út ugyanis azt is mutatja számunkra, hogy az odafordulás a közelünkben lévőkhöz, a segítés nemcsak annak hasznos, aki a segítséget kapja, hanem a közösséget építő erő, és önmagunk elköteleződésének mélyítéséhez is vezet.
Önként és dalolva a Mevisz Bárkában
Hajóra szállás mozgáskorlátozottan – tengerérzés korlátok nélkül
Kinyik Anita
2023. január 14. 14:00
A személyes találkozásokat megnehezítő járványos évek után végre újra élőben szervezhette meg népszerű eseményét az idén harmincnégy éves Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség. Bárkarácsony helyett január 7-én, vízkereszt ünnepe után a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának akadálymentes székházában a „Mevisz-kereszt” köré gyűltek mozgáskorlátozottak és segítőik. A közös – kerekesszékkel is vígan járt – tánc és pizzázás után, még a kézműveskedés előtt sikerült az eseményen igen elf…
Befektetés és megtérülés? – Az egyházi iskolák áldásban „számolnak”
Dr. Simon Z. Attila
2023. január 13. 15:10
A közélet helyzete, napi fordulatai és az iskolákat besoroló ranglisták folytán kérdések sora merül fel a hitéleti oktatással kapcsolatban is. Miért jó az egyházi iskola? Segítik társadalmunk működését az egyházi oktatási-nevelési intézmények? Szükséges a keresztény pedagógiához az egyházi iskola? Vagy a garancia a hitben való otthoni nevelés? Elöregedő egyházunkban felismerjük-e felelősségünket és feladatunkat? Milyen formában és minőségben vállaljuk, hogy közvetítjük a missziói parancsot? A C…
Kosztümből Luther-kabátba
Ötven éve szentelnek lelkésszé nőket egyházunkban
Stifner-Kőháti Dorottya
2022. november 12. 10:00
Immár történelem: a Magyarországi Evangélikus Egyházban 1972-ben szentelték fel az első női lelkészt, Kovács Etelkát. Sokáig lelkészi munkatársként, Luther-kabát nélkül kerültek gyülekezetbe a nők, de a gyakorlatban már akkor is teljes körű szolgálatot végeztek. A női ordináció ötvenéves évfordulójáról is megemlékeznek ma – november 12-én – az idei Ordass Lajos- és Prónay Sándor-díjak átadása alkalmából rendezett ünnepségen.
Tabuk helyett őszintén a gyerekekkel is
Halálról, gyászról a családban
Kinyik Anita
2022. november 2. 09:00
„Elment, de mikor jön vissza?” „Hogyan ment a mennybe?” „Elvesztettem? Nem is én vesztettem el!” Ezek vagy a hasonló kérdések, gondolatok minden bizonnyal megfogalmazódnak a kisgyerekekben a halállal, az elhunyttal, a gyásszal szembesülve. Fontos leszögezni, hogy a családon belül nem lehet tabutéma az elmúlás. De miként érdemes róla beszélni a különböző életkorú gyerekekkel, hogyan készülhetünk fel, milyen segítséget adhatunk-kaphatunk hozzátartozóként, szülőként? Ezekre a kérdésekre kerestük a…
Tűzben próbált arany
A reformáció ünnepére
Bácskai Károly
2022. október 31. 09:00
A hitvalló kereszténység a kezdetek óta rendre nem az egyértelműsége, hanem az ellentmondásai miatt tűnt fel az emberiség látóhatárán. Jézus tanítása, az apostolok és az egyházatyák igehirdetése, a hitújítók számos tétele, egy-egy figyelemre méltó mai szentbeszéd inkább paradox, mint ortodox hatású. Utóbbi a régi szokásokhoz csökönyösen ragaszkodót, előbbi az önmagának látszólag ellentmondót, az úgyszólván lehetetlent jelenti.
Luther bibliafordítása a Gutenberg-galaxisban
Ötszáz éves a Septembertestament
Csepregi Zoltán
2022. október 30. 09:00
Luther Márton német Újszövetség-fordításának 1522-ben megjelent első kiadása széles körben Septembertestament néven lett ismert. Nem csak a kiadás viszonylag magas példányszámával – mintegy háromezer példány került ki a nyomdából – vagy a fordításnak a német irodalmi nyelv fejlődésére gyakorolt különleges hatásával magyarázható a kutatók évszázados kiemelt figyelme a mű iránt. Ezeken kívül a kiadvány kivételes nyomdai kiállítása is megérdemli, hogy fontos következtetéseket vonjunk le belőle a n…
Takarékos üzemmódban
Egyházunk intézményei is felkészülnek a tél új kihívásaira
Balczó Mátyás
2022. október 12. 14:48
A magas infláció és az elszabaduló energiaárak komoly próbatétel elé állítják a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeteit és intézményeit is. Négy vezető tisztségviselő beszámolóját olvashatják arról, hogyan készülnek a télre, milyen eddig meghozott intézkedések és milyen tervezett lépések segíthetik őket abban, hogy minél zökkentőmentesebben végezhessék a szolgálatukat.
















