Az étkezés etikája, kultúrája és pszichológiája népszerű téma – gasztroblogos tartalmak, étel- és életreceptek ingerlik napjaink emberét, különösen az ünnepek közeledtekor. De vajon mit mondhat az egyik legalapvetőbb szükségletünk mibenlétéről és a hozzá fűződő, sokszor problematikus viszonyunk lehetséges rendezéséről a teológia? Erről kérdeztük az evangélikus gasztroteológiai diskurzus úttörőit, továbbá az Evangélikus Hittudományi Egyetem Nem csak kenyérrel él az ember – Gondolatok az étel teológiájáról című előadássorozatának ötletgazdáit annak reményében, hogy aztán még emelkedettebb hangulatban ülhetünk (nem csak az ünnepi) asztalhoz.
Alma, szőlő, kenyér, bor, víz – az emberiség legjelentősebb, ételt és italt idéző, sokrétegű szimbólumai. Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Rendszeres Teológia Tanszékének professzora hangsúlyozza, hogy ezeknek a szimbólumoknak a teológiai felfejtése és mai kontextusba állítása nélkülözhetetlen a felelős teológiai gondolkodás számára.
Jézus – szétfeszítve a hagyományos vallási kereteket – egy asztalhoz ült, együtt evett, közösséget vállalt a bűnösökkel is. Asztalközösség – Ízelítő a gasztroteológia tárgyköréből című tanulmányában (olvasható A lutheri reformáció 500 éves öröksége címmel a Luther Kiadónál megjelent kötetben) a biblikus gasztroblogger rámutat arra, mennyire fontos témája lehet a teológiának a gasztronómia. Kifejti, hogy Jézus asztalánál, asztalközösségében voltaképp az üdvösség került felajánlásra, „feltálalásra”.
Kereszthalála után az asztalközösséget az úrvacsorai közösségben élhetjük meg Jézussal. A lutheri tanok szerint nagyon is konkrét, fizikai formában vehetjük magunkhoz testét és vérét kenyér és bor formájában, amelyek a bűnök bocsánatára adatnak. „Az emberiség világi története egy rosszul megválasztott étel (talán alma) megkóstolásával vette kezdetét. Jézus utolsó vacsorája és az azt követő úrvacsorai gyakorlat pedig rendezni látszik a helyzetet…” – foglalja össze tanulmányában Orosz Gábor Viktor.
Sáskapástétomtól a szűzérméig
Vizsgálódásunk egyik kiindulópontja és ihletője a német mintára alakult, egy téma köré csoportosuló, többféle tudományos szempontnak teret adó úgynevezett Ringvorlesung egyik alkalma volt. A műfajt Kőszeghy Miklós, az egyetem ószövetségi tanszékének tanára honosította meg az egyetemen, a témajavaslatot ezúttal Hafenscher Károly, a gyakorlati teológiai tanszék vezetője hozta.
„Kevés fontosabb dolog van, mint az étel, talán nem véletlen, hogy ha egy pár különválik, azt mondják, »elválnak ágytól, asztaltól«” – kezdte eszmefuttatását Kőszeghy Miklós. Az ókortörténész szerint az étkezés rendkívül intim része az életünknek. Ezt nemrégiben, amikor a rábízott évfolyamot meghívta magához vacsorázni, maga is átélhette az asztalközösségben. Mint kiderült, a professzor nemcsak az íróasztal, de a tűzhely mellett is tehetséges: a vendégség napját a konyhában töltötte, két menüsort készített, egy tradicionális marhapörköltet meg egy olaszos fűszerezésű szűzérmét.
Az étel teológiájáról szóló ötalkalmas sorozaton ő maga nem adott elő, de állítása szerint rengeteget tanult minden elhangzott előadásból. Kőszeghy professzor leginkább olyan gyakorlati kérdésekre kíváncsi a téma kapcsán, mint hogy a bibliai időkben – a különböző vallásokra is kitekintve – hogyan készült az étel, mennyit, mit és hogyan ettek. Az újszövetségi tanszék docense, Bácskai Károly által említett korabeli sáskapástétom valósággal felvillanyozta. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy nem maradt fenn feljegyzés például arról, Jézusnak mi volt a kedvenc étele. Ennek ugyanis az ő hús-vér emberségében, földi létének valóságossága szempontjából van jelentősége. Bácskai Károly előadásában, amelynek legfőbb forrása Walter Bühlmann Hogyan élt Jézus című könyve volt, számos példa hangzott el, jól illusztrálva a korabeli Palesztina életformáját és étkezési szokásait.
Beszélgetésünk során Kőszeghy Miklós több érdekes kultúrtörténeti adalékot tett hozzá az étel teológiájához. Például azt a megdöbbentő adatot, hogy egy felnőtt férfi napi egy kiló (!) lisztet fogyasztott el a bibliai időkben, ez volt ugyanis az elsődleges kalóriaforrásuk akkoriban. (Az ilyetén nagyipari lisztfogyasztás ma ránk nézve végezetes, de legalábbis látványos következményekkel járna.) Ezzel szemben húst alig ettek. Megrázó az ókortörténésznek az a kijelentése is, hogy ha a cikk írója nem vegetáriánus, akkor már most megevett életében annyi húst (csupán a napközbeni sonkás zsemléket számítva is), mint amennyit egykor egy egész középkori falu.
Így kerül elő az élelmiszer-pazarlás, illetve egy lehetséges (és szükségszerű) környezettudatosabb életmód kérdésköre is. A professzor a gyerekeinek mindig azt tanította, hogy húst nem dobunk ki, mert azért valaki meghalt. A nagymamája még ennél is tovább ment: szerinte kenyeret sem szabad kidobni, mert azért meg valaki dolgozott. Ehhez az attitűdhöz és etikai alapvetéshez képest sokkolóak a számok, amelyeket Hafenscher Károly hozott előadásában, például a következő hazai mutatót: „Ma Magyarországon fejenként hatvanöt kilogramm élelmiszert dobunk ki minden egyes évben.”
Evés életre-halálra
A gasztroteológia Kőszeghy Miklós megfogalmazása szerint egy élő teológiai diskurzus Nyugat-Európában. „Szomorú aktualitása van a kérdésnek. Mit kezdjünk azzal, hogy a Homo sapiens – története során először – nem az élelem szűkével, hanem a bőséggel van problematikus viszonyban?” – fejti ki.
Gyakorlati teológiai összefüggésben újabb hangsúlyokat kap a kérdés. Hafenscher Károly külön kitér előadásában az egyenlőtlen elosztás és a jóléti társadalmak környezetre káros, pazarló életmódjára, megrendítő adatokat tárva elénk: „A föld lakossága megsokszorozódott. Ma közelít a nyolcmilliárdhoz. [A híradások szerint 2022 novemberében közepére el is érte. – A szerk.] Közel egymilliárd ember éhezik, naponta huszonnégyezren halnak éhen, évente pedig tizenegymillió gyermek hal meg, mert nincs mit ennie.”
A gyakorlati tanszék vezetője hangsúlyozta, hogy a középkori gondolkodásban nem véletlenül sorolták a hét legfőbb bűn közé a falánkságot. „A mértéktelen evés nemcsak rossz szokás, hanem valóban életet tönkretevő s előbb utóbb lelki-szellemi problémákat is okozó gyakorlat. S mint ilyen, istenellenes, életellenes, azaz vétek.”
Az etikai mellett az étkezés „idői” vonatkozása is előkerül: „…az ízlelés a pillanat műfaja, az élmény hamar elmúlik és eltűnik. A mulandóságnak ezt az élményét Isten maradandóra akarja felcserélni az örök lakomával. Ebben az értelemben minden földi étkezésnek és a mennyei lakoma kóstolásának [eukharisztia] eszkatologikus jellege is van.” Ha ezt tudatosítjuk, minden étkezésünk, sőt étkezéssel kapcsolatos cselekvésünk – a tervező szakasztól a bevásárláson és előkészítésen át az étel elfogyasztásáig – túlmutathat önmagán.
Brillat-Savarin – francia jogász, politikus, gasztronómus, Az ízlés fiziológiája című könyv szerzője – ma már szállóigévé vált gondolatát idézte még a gyakorlati teológia szakértője: „Mutasd meg, mit eszel, és tudom a hitedet.” A szabadságunk, irányultságunk, elköteleződésünk, a választásaink és döntéseink az étkezési szokásainkban is tükröződnek. Olyan erények kapcsolódnak az étkezéshez, mint a mértéktartás, és olyan ajándékok, mint a megelégedés öröme. Hafenscher Károly szerint az ételről való gondolkodásban így juthatunk el „a fast foodtól az eukharisztiáig”.
A professzor állítja, hogy az ember minden rezdülése, életmegnyilvánulása – így az étkezése is – összefügg a hitével. Hallgatóságát arra biztatja, próbálja meg az étkezés eseményét és cselekményét hálaadássá tenni a Gondviselő felé. Véleménye szerint az imádság sokat segíthet, hogy az elfogadó és hálaadó attitűd kialakuljon, és természetessé váljék. Ugyanakkor szavak nélkül, az érzéki élményt és a közösségben (l)evés örömét teljes lényünkkel, ajándékként megélve is sokat tehetünk az étkezés kultikus, mi több, szakrális jellegének visszaállításáért.
Ételed az életed
Luther Márton inkább a beszédben volt mértéktelen, mint az étkezésben. Hitvese, Bóra Katalin amellett, hogy saját gazdaságot és sörfőzdét irányított, bizonyára remekül főzött, bár különleges étkeket a fennmaradó források szerint csak ritkán ettek. Szükség is volt a bölcs beosztásra, ugyanis a reformátor házaspár népes, mintegy hatvan főt számláló háznépet tudhatott magáénak. Rokonok, barátok, kosztos diákok, szellemi csüggők, szükséget szenvedők. Az asztali beszélgetések a közös étkezések során folytatott élénk eszmecserék voltak, melyeknek legfőbb hangadója természetesen a házigazda Luther volt. A sör mellett nem vetette meg a – gyakorta ajándékba kapott – jó bort sem, ahogy ezzel kapcsolatban Orosz Gábor Viktor össze is gyűjtött néhány lutheri gasztroteológiai iránymutatást: „A vendégeket jófajta itallal kell kínálni, hogy vidámak legyenek, mert ahogyan a Biblia írja: a bor felvidítja az ember szívét, és ragyogóbbá teszi arcát az olajnál, a kenyér pedig erősíti az ember szívét.”
A legjobb szíverősítő mégsem materiális jellegű, és nem szájon át, hanem hallás útján jut el bensőnkbe: Luther a Lélekkel átitatott, Krisztusra mutató betű megszólító, életmegújító erejét hangsúlyozza. A Szentírásban a keresztény ember meghívást kap egy bármilyen földinél nagyobb vendégségbe, egy végtelen lakomára, a Bárány menyegzőjére. Lelki szemei előtt ezt a képet érdemes éltetnie napi – rituális helyett jellemzően inkább rutinszerű, esetleg unalomból elkövetett – étkezései során.
Hasonló lelki gyakorlatokkal valamelyest visszaállíthatja az étkezést eredeti rangjára, megélheti az Istennel való kö-zösséget általa. Ugyanakkor rendezheti saját táplálkozáshoz fűződő viszonyát, az esetleges életellenes kilengéseket is. Vállalva ezáltal a felelősséget lelkének szentélyéért és ünnepelve az ajándékba kapott életet és (testi-lelki) étkeket – nem csak ünnepnapokon.
* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. december 18–2023. január 1-i 87. évfolyam 49–50. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
