Fő tartalom átugrása

evangelizáció

Döntő szavak – Evangelizációs sorozatot tartottak Sopronban

Döntő szavak

Evangelizációs sorozatot tartottak Sopronban

Tóth Károly
2023. május 18.
A Soproni Evangélikus Egyházközség 2023-ban is tarthatott evangelizációs sorozatot. Magától értődőnek tűnik ez az állítás, mégsem az. A járványügyi intézkedések miatt két évben is elmaradt ez az alkalom. Az idén pedig az energiaválság tette kérdésessé, hogy megtarthatják-e. A gyülekezet végül úgy döntött, hogy a korábbi böjti időszakról húsvét utánra helyezi át az alkalmakat
országos evagelizáció 2022

A lélekmentés csodálatos szolgálata

Országos evangelizáció a Deák téri templomban

Balczó Mátyás
2022. október 11.
A 2022. év igéje állt az idei országos evangelizáció középpontjában október 8-án Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Az igehirdetések és a közös éneklések mellett személyes bizonyságtételek formájában is átélhették a jelenlévők Istennek az ember felé tanúsított szeretetét, hűségét.
A Nógrádi Egyházmegye evangelizációja Sámsonházán

Világosság gyermekei

(Re)evangelizációt tartottak a Nógrádi Egyházmegyében

Horváth-Hegyi Ádám
2022. augusztus 17.
Egyházmegyei evangelizációt tartottak a Nógrádi Egyházmegyében augusztus 7-én, vasárnap délután. Az alkalomnak idén Sámsonháza adott otthont.

Tanulmányi kirándulás a Nyírségbe

Evangelizációs és missziói gyülekezetimunkatárs-képzés – IV.

2022. június 29.
Az evangelizációs és missziói gyülekezetimunkatárs-képzés keretében tanulmányi kirándulást szerveznek szeptember 9. és 11. között a Nyírségbe.
missziói munkatársak képzése Piliscsabán 2022 májusában - fotó: Szeverényi János

Favágástól a halottak feltámasztásáig

Égető szükség van missziói munkatársakra is

Szeverényi János
2022. május 26.
Nem zárt körű csoportosulás vagyunk, hanem a világ sója, kovásza, világossága. Ehhez szükség van elkötelezett, evangelizációs és missziói munkát végző végző munkatársakra. Képzéseket is szerveznek az erre elhívást érző egyháztagoknak.
Folytatódik az evangelizációs és missziói gyülekezeti munkatársak képzése

2022. március 9.
Folytatódik az evangelizációs és missziói gyülekezeti munkatársak képzése az az Evangélikus Missziói Központ szervezésében. A képzés célja evangelizációs és missziói ismeretek átadása, a gyülekezeti tagok felelősségének felkeltése a biblikus, missziói, befogadó, családias gyülekezet építésében.

Tovább!

A hitrejutás útja – 6. rész

Túróczy Zoltán
2021. november 27.
Az etióp kincstárnok megtérésének története (ApCsel 8,26–40) alapján tartott előadás-sorozatot Túróczy Zoltán 1942 augusztusában az Evangélikus Testvéri Szolgálat gyenesdiási férfievangelizációján. A hat alkalom leirata A hitrejutás útja címmel az Élő Víz Evangéliumi Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1943-ban. A szöveg részenkénti újraközlésével emlékezünk az ötven évvel ezelőtt elhunyt püspökre.

A közösség

A hitrejutás útja – 5. rész

Túróczy Zoltán
2021. november 26.
Az etióp kincstárnok megtérésének története (ApCsel 8,26–40) alapján tartott előadás-sorozatot Túróczy Zoltán 1942 augusztusában az Evangélikus Testvéri Szolgálat gyenesdiási férfievangelizációján. A hat alkalom leirata A hitrejutás útja címmel az Élő Víz Evangéliumi Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1943-ban. A szöveg részenkénti újraközlésével emlékezünk az ötven évvel ezelőtt elhunyt püspökre.

Az érthetetlen kereszt

A hitrejutás útja – 4. rész

Túróczy Zoltán
2021. november 25.
Az etióp kincstárnok megtérésének története (ApCsel 8,26–40) alapján tartott előadás-sorozatot Túróczy Zoltán 1942 augusztusában az Evangélikus Testvéri Szolgálat gyenesdiási férfievangelizációján. A hat alkalom leirata A hitrejutás útja címmel az Élő Víz Evangéliumi Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1943-ban. A szöveg részenkénti újraközlésével emlékezünk az ötven évvel ezelőtt elhunyt püspökre.

Az érthetetlen ige

A hitrejutás útja – 3. rész

Túróczy Zoltán
2021. november 24.
Az etióp kincstárnok megtérésének története (ApCsel 8,26–40) alapján tartott előadás-sorozatot Túróczy Zoltán 1942 augusztusában az Evangélikus Testvéri Szolgálat gyenesdiási férfievangelizációján. A hat alkalom leirata A hitrejutás útja címmel az Élő Víz Evangéliumi Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1943-ban. A szöveg részenkénti újraközlésével emlékezünk az ötven évvel ezelőtt elhunyt püspökre.

Az embert kereső Isten

A hitrejutás útja – 2. rész

Túróczy Zoltán
2021. november 23.
Az etióp kincstárnok megtérésének története (ApCsel 8,26–40) alapján tartott előadás-sorozatot Túróczy Zoltán 1942 augusztusában az Evangélikus Testvéri Szolgálat gyenesdiási férfievangelizációján. A hat alkalom leirata A hitrejutás útja címmel az Élő Víz Evangéliumi Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1943-ban. A szöveg részenkénti újraközlésével emlékezünk az ötven évvel ezelőtt elhunyt püspökre.

Az Istent kereső ember

A hitrejutás útja – 1. rész

Túróczy Zoltán
2021. november 22.
Az etióp kincstárnok megtérésének története (ApCsel 8,26–40) alapján tartott előadás-sorozatot Túróczy Zoltán 1942 augusztusában az Evangélikus Testvéri Szolgálat gyenesdiási férfievangelizációján. A hat alkalom leirata A hitrejutás útja címmel az Élő Víz Evangéliumi Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1943-ban. A szöveg részenkénti újraközlésével emlékezünk az ötven évvel ezelőtt elhunyt püspökre.

Segítsünk őrizni a kincset

B. Pintér Márta
2021. szeptember 8.
Élményekben gazdag nyár van mögöttünk. Noha a járvány némileg keresztülhúzta a számításainkat, mégis megrendezték – szigorú óvintézkedések betartatásával vagy a teljes nézőközönség kizárásával – a labdarúgó-Európa-bajnokságot, és nemrég zárult a tokiói olimpia. Egyházi programoknak sem voltunk szűkében. Az országos rendezvények nagy része ugyan elmaradt – talán a legfájóbb a tavalyról az idei nyárra elhalasztott Szélrózsa találkozó elmaradása volt –, mégis, gyülekezeti, egyházmegyei szerve…
20210510_evangelizacio_konfirmandusok_Kondor_Peter_2.jpg

Minden tanítványra két konfirmandus jutott Lőrincen

Hajdú Tibor
2021. május 10.
Konfirmandus evangelizációt tartottak május 8-án délelőtt a pestszentlőrinci-pestszentimrei evangélikus gyülekezet Élő Kövek templomában
_kv6_podcast_te_ne_akarj_engem_megteriteni_misszio_evangelizacio_terites.jpg

Te ne akarj engem megtéríteni! – Kapaszkodók az evangélium megéléséhez és hirdetéséhez

Kovács Viktor
2021. január 6.
Szekularizált nyugati típusú világunkban a keresztény hit és vallásosság meglehetősen skizofrén helyzetbe került. Ennek oka, hogy az egyház és az állam szétválasztása a magánszféra hatáskörébe „száműzte” a spiritualitás dimenzióját. A kereszténység alapvető tanítása azonban, hogy az evangéliumot (a Jézus Krisztusról szóló örömhírt) hirdetni kell az egész világban, hogy minél több ember számára elérhető lehetőség legyen. Ezt a kettőt együtt nem lehet. És mégis ebben élünk hívő emberként, és ebbe…