Fő tartalom átugrása

környezetvédelem

MEE környezetvédelmi akció plakátja

Környezetben, közösségben – elköteleződve a teremtésvédelem mellett

Országos teremtésvédelmi akció az szja 1+1%-os kampány keretében

2023. március 2.
Az egyházi és civil 1%-os felajánlások fontosságára történő felhívás részeként idén hulladékgyűjtési és helyi környezetjavító akcióhoz is csatlakozhatnak az evangélikus közösségek. Amellett, hogy szűkebb és tágabb környezetünk rendben tartása, a teremtés rendjének védelme közös feladatunk, az szja 1+1%-os kampány keretében most ilyen módon is láthatóbbá tehetjük evangélikusságunkat, valamint felhívhatjuk a figyelmet az 1%-ok felajánlásának fontosságára is.

Aszály ellen összefogással

Homoki Pál
2022. augusztus 12.
Az utóbbi idők legsúlyosabban aszályos időszaka sújtja hazánkat, különösképp az Alföld területét. Június közepén a szarvasi arborétumban sétálgatva az idegenvezető szakember végtelen szomorúsággal a hangjában arról számolt be, hogy ebben az évben a környéket mindössze hetven milliméter csapadék érte, ebből negyven milliméter áprilisban. Mindez töredéke a szokásosnak, még kisebb töredéke a szükségesnek.
Üres kenyerespolcok egy üzletben - fotó: Boris Dunand / Unsplash.com

Mindennapi kenyerünket

Korányi András
2022. június 13.
„A világot nem a szüleinktől örököltük, hanem a gyermekeinktől kaptuk kölcsön.” Nehezen tanuljuk meg, hogy ez nemcsak a természeti környezettel van így, hanem emberi környezetünkkel is: a globális termelés, tulajdonlás és elosztás, a migráció, a konfliktusmegelőzés és -kezelés ugyanilyen felelősséget ró ránk a következő generációk iránt. – Korányi András püspökhelyettes publicisztikája.

Ágnes napsugarai

Natúrkozmetikumok hívő evangélikus gyógyszerésztől

Stifner-Kőháti Dorottya
2021. augusztus 30.
A tisztaság, az egészség, a mesterséges kemikáliáktól mentes élet iránti vágy napjainkban erősebb, mint valaha: a pandémia idején eszméltünk rá igazán, mekkora a tétje testünk, immunrendszerünk karbantartásának. A növényi eredetű, magas minőségű alapanyagok használata a szépségápolásban, a testi higiénében úgyszintén hosszú távon megtérülő befektetés. A natúrkozmetikumokat gyártó hazai kisvállalkozások között örömmel fedeztük fel a Napsugaram Natúrpatikát és tulajdonosát. A Pest megyei Göd közp…

Műanyagmentesen, nem csak júliusban

Már gyerekkorban jó elköteleződni a teremtésvédelem mellett

Stifner-Kőháti Dorottya
2021. augusztus 27.
Az ökológiai tudatosság nem idegen egyházunktól, gyülekezeteinktől sem. E szemléletmód elkötelezett evangélikus követői közül kértünk meg néhányat: fejtsék ki gondolataikat a műanyagmentes július néven közismert akcióról. Praktikus, bevált módszereikre éppúgy kíváncsiak voltunk, mint az elméleti megfontolásokra, s az is szóba került, miért érezzük helyénvalónak egy evangélikus magazinban a témát. Ebben a műanyagmentes „zöldzónában” nemcsak júliusban szükséges tartózkodni – mindannyiuk egybehang…
markus-spiske-r1bs0pzlr1m-unsplash.jpg

Így mentsd meg a Földet keresztényként!

Torda Eszter
2021. április 22.
Hogyan hozhatunk létre igazságos és fenntartható jövőt? És hogyan tud ebbe bekapcsolódni az egyház? – ilyen és hasonló kérdésekre keresték a választ a Határaink és felelősségünk – Egyházak, klíma, társadalom és igazságosság című online beszélgetés résztvevői. A Kovász Közösség által szervezett eseményen szóba került az a vágy, hogy már az Édenkert óta el akarjuk venni, ami nem a miénk, továbbá az örömtelen munka és a környezetvédelem kapcsolatát is körüljárták a résztvevők.
atomenergia20210317.jpeg

Az atomenergia és a kiégett fűtőelem-hulladékok esete

2021. március 17.
Budapest – Tíz évvel a fukusimai atomerőmű-baleset után a Joint Project – Nuclear Risk & Public Control című projekt keretében áttekintjük országaink (Csehország, Magyarország, Bulgária, Lengyelország) és az EU nukleáris helyzetét. Az Energiaklub két új tanulmányt is készít a témában: az egyik az atomenergia működési anomáliáit elemzi, a másik kifejezetten az atomenergia radioaktív hulladékaival foglalkozik.