Fő tartalom átugrása

püspök

Sárkány Sámuel

Kétszáz éve született Sárkány Sámuel evangélikus püspök

Evangélikus.hu
2023. január 19.
Kétszáz éve, 1823. január 19-én Dunaegyházán született Sárkány Sámuel lelkész, aki 1890 és 1905 között a Bányai Evangélikus Egyházkerület püspöki tisztét töltötte be.
Fabiny Tamás

Krisztus legyen a középpontban!

Fabiny Tamás püspök kényes kérdések esetén is a szellemi igényességet szorgalmazza

Vitális Judit
2023. január 2.
Az egyház mindig teológiai alapon foglaljon állást, legyen szó akár szexuáletikai kérdésekről, akár, mondjuk, a pedagógusok melletti kiállásról. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, az Északi Egyházkerület lelki vezetője a konfirmáció és az elköteleződés tematikus évétől a gyülekezetekben folyó ifjúsági munka megerősödését várja.

Háromszor lett püspök Isten embere

Ötven éve hunyt el Túróczy Zoltán

Szemerei János
2021. november 22.
„Mindig az volt a vágyam, imádságom és törekvésem, hogy mint pap legyek Isten embere, s mint Isten embere legyek pap.” Túróczy Zoltán első – 1939-ben Nyíregyházán elmondott – püspöki beköszöntőjének szavai ezek. A november 22-én éppen fél évszázada elhunyt főpásztorra emlékezett Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke október 14-én Debrecenben, a református kollégiumban A modern kori Európa pillérei – a vallási közösségek együttélése címmel megrendezett konferencián. Az elha…
9179671lm20210423Gyuratzmegemlekezes8-scaled.jpg

Gyurátz Ferenc

A püspök, akinek neve fogalom a pápai evangélikusok körében

Laskovics Márió/Napló
2021. április 27.
180 éve született Gyurátz Ferenc, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület szuperintendense. 1872-től szolgált Pápán, haláláig a városban élt. Az egykori püspök gazdag életútjára április 22-én, a helyi lutheránus szigeten emlékeztek vissza.
164625368_220699866231772_514019625685817134_n.jpeg

15 éve szentelték püspökké Fabiny Tamást

2021. március 30.
Budapest – 2006. március 25-én a miskolci belvárosi templomban kapott áldásokkal kezdte meg püspöki szolgálatát dr. Fabiny Tamás, aki most, a 15 éves évfordulón a püspöki hivatal kertjében elültetett fával emlékezett meg az eseményről, idézve az akkori igét: ,,Neki (Jézusnak) növekednie kell, nekem kisebbnek kell lennem." (Jn 3,30)
Sterbehilfe-Die-Entscheidung-vor-dem-Tod_big_teaser_article.jpg

A keresztények számára mindig az élet az első

Beszélgetés Friedrich Kramer püspökkel

2021. március 4.
Erfurt – Friedrich Kramer a Közép-Németországi Protestáns Egyház püspöke nyíltan fellépett az asszisztált öngyilkossággal szemben. „Az az ember, aki bekerül valamelyik diakóniai intézménybe, vagy egy keresztény kórházba, fontos, hogy bízhasson abban, hogy ott nem teszik el láb alól” – mondta. Az asszisztált öngyilkosság az élet erőszakos végét jelenti.
Kepernyofoto 2021-02-22 - 8.32.12.png

Amit még nem mondtam el senkinek

2021. február 23.
Egy régi névtelen levél adta mai írásomhoz a szikrát. Előre kell bocsátanom, hogya névtelen leveleket nem szeretem. Nemlehet válaszolni rájuk, nem lehet kapcsolatba lépni és beszélgetni a szerzőjükkel.Kikívánkozik ugyan belőle az, amit leír,de szemtől szemben nem vállalja fel avéleményét. Az ilyen levelekben ritkáka konkrét, objektív tények, míg az érzelmek és az indulatok szinte túlcsordulnakbennük. A személyes vélemény gyakranerős ítélkezésbe és ex cathedra kijelentésekbe megy át.A nyolc évve…
zvoranis20210212.jpg

57 kérdés és válasz az úrvacsoráról

Adámi Mária
2021. február 16.
Budapest – A Luther Kiadó gondozásában, az Evangélikus Országos Gyűjtemény közreműködésével készült el Zvonarics Mihály dunántúli püspök Az Úr vacsorája üdvösséges tudományának útába való rövid bemutatás című írásának hasonmás kiadása.
Kepernyofoto 2021-01-15 - 8.43.47.png

Hűség hithez, hitveshez, hazához

T. Pintér Károly
2021. február 3.
Egyházunk Egyesült Királyságban élő lelkész doyenjének válogatott írásait tartalmazó kötet jelent meg a napokban a Luther Kiadó és a BékéscsabaiEvangélikus Egyházközség közös kiadásában. A szerző születésnapjára időzített „ajándék” azonban főként azok számára szerezhet igazi karácsonyi meglepetést, akik eleddig csak hírből hallottak a több mint hat évtizeden át Londonban szolgáló és 1977-től püspöki tiszttel is felruházott Pátkai Róbert – számos egyházi és állami díjjal elismert – sokrétű tevék…
130613-2-770x513.jpg

Naponta két percben, lelki állóképességünkért

Gáncs Péter
2021. február 2.
Nem mindegy, hogy reggelente mivel intonáljuk kezdődő napunkat. Többnyire rossz hírekkel vagy inkább Isten igéjével, az evangéliummal, örömhírrel. Jó öt éve valóban kincset lel, aki korán kel, azaz már hat óra előtt ébren van, és bekapcsolja a Kossuth rádiót. Az ilyenkor elhangzó mindössze kétperces napi imádsággal megalapozhatjuk az induló napot. A tömör lelki útravalót a történelmi egyházak vezetői „szervírozzák” ebben a hajnali órában. Egyikük, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházke…
budavar2021011918.jpg

A Jézustól kapott szeretet életté válása

Ökumené a Budavárban

Csűry Csaba
2021. január 19.
Budapest – Az ökumenikus imahét jó alkalmat biztosít minden évben arra, hogy egymás felekezetét, templomát, szokásait megismerjük, s jó alkalom, hogy az egymást elválasztó falakból lebontsunk egy darabot. A bő száz éve indult imanyolcad ma már nagy hagyományokra tekint vissza, a „kötelező” udvariasságokon túl valóban az egységtörekvés fontos állomása lehet. „Egyedül a Jézustól kapott szeretet életté váltásában vagyunk képesek egységet alkotni.” – mondta Marton Zsolt váci püspök 2021. január 17-…
evangelikus_logo_195.jpg

Püspöki ajánlás az ökumenikus imahéttel kapcsolatban

PÜT
2021. január 11.
Budapest – Győr – A Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei 2021. vízkereszt ünnepén az alábbi nyilatkozatot adták ki.