Az egyház mindig teológiai alapon foglaljon állást, legyen szó akár szexuáletikai kérdésekről, akár, mondjuk, a pedagógusok melletti kiállásról. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, az Északi Egyházkerület lelki vezetője a konfirmáció és az elköteleződés tematikus évétől a gyülekezetekben folyó ifjúsági munka megerősödését várja.
– A zsinat tavaly novemberi ülésszakán az előző egyházi évről szóló jelentésében a permakrízis kifejezésből indult ki, ezt választották ugyanis a 2022. év szavának egy brit felmérés alapján. Ennyire tud azonosulni annak a voksolásnak az eredményével?
– A permakrízis azért sajnálatosan jó kifejezés, mert tömören megfogalmazza a lényeget, hogy permanens válság van: Covid, háború, gazdasági és energiaválság követte egymást gyors egymásutánban. De én az egyházra vonatkozóan valami pozitívabbat szeretnék találni.
– Mi lehetne az?
– Solus Christus, azaz egyedül Krisztus. Ezt a legkomolyabban gondolom. A lutheri solák rendkívül erősek, és amikor ezt kiemelem közülük, akkor jelzést próbálok adni, hogy a Szentírás tiszta tanítása, a hit és a kegyelem is fontos, de ezek mind Krisztusban koncentrálódnak. Ez a kifejezés segít a távlatosságban, hogy ne a földi körülményekhez ragaszkodjunk, és ne süllyedjünk bele a hétköznapok gondjaiba, hanem tudjunk ezeken felülemelkedni. Krisztus nevére – olvassuk a Filippiekhez írt levélben – minden térd meghajol, mennyeieké, földieké és föld alattiaké [vö. Fil 2,10]. Szeretném, ha Krisztus lenne az egyházi életünk középpontjában.
– Mik voltak a legfontosabbak történések, milyen eredményeket – vagy épp nehézségeket – emelne ki egyrészt a teljes egyháznak, másrészt a saját egyházkerületének az életéből az elmúlt évből?
– Amikor tavaly január 1-jén részt vettem a hagyományos ökumenikus békemeneten, optimistán indultam neki a 2022. esztendőnek. Aztán másfél hónappal később kitört a háború. Akkor lett különösen is aktuális az év igéje, melyben Jézus az mondja: „…aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el…” [Jn 6,37]Azóta is érkeznek hazánkba a menekültek, akiket nem küldünk, nem küldhetünk el. Felemelő és megrendítő volt látni, hogyan szerveződött meg a segítségnyújtás, hogyan mozdultak meg a gyülekezeteink. Sok szép példát láthattunk-láthatunk arra is, ahogy sokan otthonaikat nyitották meg a menekültek előtt. Példaszerű volt mások mellett az ukrán iskola befogadása az előző tanévben az országos iroda épületébe; a Karácsony Sándor utcai Mandák-házban folyó munka, ami most már a Dévai Fogadó nevű helyen folytatódik; Vecsésen a kárpátaljai cigány gyerekek tanítása, nem utolsósorban pedig a Nyíregyháza és környéki gyülekezetek, intézmények összefogása és helytállása. Ők a határ túloldalára is igyekeznek eljuttatni a segítséget. Adventben egyházunk országos adománygyűjtéséhez kapcsolódva magam is ellátogattam Kárpátaljára, testközelből láttam, mit jelent az ott élőknek, hogy elveszik az áramot, nem tudnak fűteni, világítani, és közben milyen sok belső menekült ellátásáról próbálnak gondoskodni. Ezekhez a feladatokhoz jelentős anyagi támogatást kaptunk a Lutheránus Világszövetségtől, az Amerikai Evangélikus Egyháztól és a Norvég Evangélikus Egyház Mørei Egyházkerületétől is, valamint bajor testvéreinktől.
Saját egyházkerületemben több olyan beruházásnak örülhettünk, amely az elmúlt időszakban teljesedett be vagy indulhatott el. Közegyházi jelentőségű, területileg mégis északi kerületi relevanciájú, hogy Lágymányoson felépült a Luther Otthon – Evangélikus Szakkollégium új épülete. Szeretnénk, ha erős kapcsolat alakulna ki a kelenföldi gyülekezet és a kollégium között. A beruházások közül kiemelem még Szolnokon az úgynevezett adapterház megvalósulását, mely jól tükrözi az ottani evangélikusok dinamizmusát, nyitottságát és jelmondatát, hogy a gyülekezet a városért munkálkodik. Salgótarjánban és környékén a Modern városok program keretében templomok, parókiák, imaházak felújítása kezdődött meg. A Magyar falu programban is sok gyülekezetünk érintett. Piliscsabán utolsó fázisához érkezett az új templom építése, és 2022-ben az egyházkerületi székház energetikai korszerűsítését is meg tudtuk valósítani. Cegléden egy intézményátvétellel evangélikus óvoda indult, és a gyülekezetplántálások is szép eredményeket mutatnak, úgy Pomáz és Budakeszi, mint Kistarcsa és Kerepes, illetve legújabban Olcsva térségében. Megoldásra vár azonban a miskolci evangélikusok helyzete, ahol az egyházközség gazdálkodásában komoly hiányosságokra derült fény, és a fegyelmi eljárás, majd a bírósági döntés nyomán a parókus lelkésznek távoznia kellett. A gyülekezetben békétlenség uralkodik, fájdalmas megosztottságot tapasztalunk, és jelentős létszámbeli visszaesést is. Bízom abban, hogy a gyülekezet magára talál, és a nagy múltú közösség rendezi sorait.
– A lelkészutánpótlás problémája országos szinten is kiemelt téma, számos fórumon tárgyalják, és egy munkacsoport is megkezdte működését. Az Északi Egyházkerületben mikor lesz égetően sürgős a kérdés, hogy ki fog a szószéken állni?
– Már most nagyon aktuális. Sajnálatos módon vannak összevonások, nincs minden anyagyülekezetnek saját lelkésze. Ugyanakkor vannak biztató jelek is, 2022-ben öt ordináció is volt az egyházkerületben, és noha az ordináltak közül Némethné Tóth Szilvia már évtizedek óta lelkigondozóként dolgozik, Lóczy Tibor pedig a Felvidéken állt szolgálatba, mégis: három fiatal lelkész indulásának örülhettünk. Teológushallgatóink is többen vannak. A velük való kapcsolattartást kiemelten fontosnak tartom, nemcsak a mindenkori elsőévesekkel ismerkedem meg, hanem minden évben az összes évfolyamból összehívom a kerületünkből származó fiatalokat. Aki kedvet érez rá, a püspöki hivatal gyakornoki programjához is csatlakozhat.A konfirmáció és elköteleződés tematikus éve kapcsán nagyon bízom abban, hogy ez egy nagyon tudatos megerősítése lesz a gyülekezetekben folyó ifjúsági munkának. A hatásfokát is szeretnénk vizsgálni: fel akarjuk mérni, kik konfirmálnak, milyen gyülekezeti kapcsolattal, milyen szociológiai háttérrel rendelkeznek, hogyan, milyen anyagból készülnek, és aztán néhány évente utánkövetéssel megnéznénk, mi lett ezekkel a fiatalokkal, megmaradtak-e az egyház közelében, illetve lett-e a tematikus évnek pozitív hatása, mondjuk, az egyházi iskolákra vonatkozóan, vagy megjelenik-e valamiképpen a teológiára jelentkező fiatalok motivációjában.
– Ha már a tematikus évet érintjük: hogyan emlékszik a saját konfirmációjára?
– Az izgalomtól, idegeskedéstől függetlenül fantasztikus élmény volt, mert olyan konfirmáló lelkészeim voltak – Keken András mellett id. Hafenscher Károly –, akikre azóta is hálával emlékszem, és akiktől sokat tanultam. Emlékszem, Keken András úgy tanította nekünk a teremtéstörténetet, hogy fölírta a táblára, a Szentírás szövege alapján melyik nap mi történt, és utána odaírta: „Hat nap: hat fejlődési folyamat?” Ez az üzenet akkor engem teljesen megnyugtatott: nem kell, hogy feszültségben legyen bennem az, amit a Bibliában olvasok, a konfirmációi és ifjúsági órán hallok, illetve amiről az iskolában tanulok. A legtöbben egy intellektuálisan, érzelmileg, közösségileg és egyénileg is nagyon küzdelmes életkorban konfirmálnak – én magam a sajátom idején pár hónappal múltam tizenkét éves –, törekedni kell arra, hogy a konfirmációra való felkészítés közben ne bizonytalanítsuk el, zavarjuk még inkább össze a gyermekeket. Ugyanúgy döntő jelentőségűnek érzem, hogy evangélikus iskoláinkban soha ne állítsuk szembe a hitet a tudománnyal.
– Püspökként az egyházkerületéért, illetve néhány meghatározott területért – így a médiáért és a külügyi kapcsolatokért – felel, elnök-püspökként pedig az egész egyházat képviseli. Az északi kerületi témákról, illetve a menekültügyről már beszélt, mit emelne még ki?
– A határon túli magyar evangélikusok helyzetére is igyekszünk kiemelt figyelmet fordítani. Az elmúlt évben Muravidéken, Bécsben és Grazban, valamint a Felvidéken is jártam, Svédországban pedig Szemerei János püspök látogatta meg ott élő testvéreinket. A Tamásy házaspár közelgő nyugdíjba menetele kapcsán át kell majd gondolnunk az amerikai magyar evangélikusok lelkigondozását, a Venezuelában élő Puky Ákos pedig az ottani magyar egyház dokumentumait, azok megőrzését, digitalizálását szeretné ránk bízni. A Felvidék vonatkozásában fontos mérföldkő Lóczy Tibor szolgálatba állása, valamint az, hogy a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház végre felállítja az Országos Magyar Evangélikus Szolgálatot, és Nagy Olivér személyében január 1-jétől úgynevezett magyar referensük is lesz. Az elnök-püspök nálunk primus inter pares [első az egyenlők között – a szerk.], megosztjuk a felelősséget és a munkaköröket, és noha vannak olyan feladatok – így például az állammal való kapcsolattartás –, amelyek rám hárulnak, mégis: a fontos döntéseket közösen hozzuk meg, és ennek, amikor szükségét érezzük, jelét is adjuk. Például a koronavírus-járvány idején a hívek is egyértelmű útmutatást vártak tőlünk a lezárásokkal kapcsolatban.
– Más témák esetében is hallani az igényt, hogy szólaljon meg az egyház. Hogyan döntik el, hogy mikor adnak ki nyilatkozatot, és mikor nem?
– Hadd kérdezzek vissza: mikor kellett volna megszólalnunk?
– Például a homoszexualitás megítélése kapcsán is várta-várja egyházunk egy része, hogy egyértelmű állásfoglalást tegyenek. De akkor közelítsük meg máshonnan a kérdést: a tavaly június 2-i zsinati vitanap, amelyet ebben a témában hirdettek meg, beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket?
– A vitanapot az Északi Egyházkerület közgyűlésének tavaly decemberben elfogadott, Igazságot szólni szeretetben című nyilatkozata kezdeményezte, majd ezt a zsinat is támogatta. A Biblia értelmezéséről és a szociáletikai, köztük a szexualitással kapcsolatos kérdésekről átgondoltan, a feszültségek szításától tartózkodva, a politika kizárásával, a teológia segítségül hívásával érdemes beszélgetni. Azt például, hogy az egyházban mi a homoszexuálisok szerepe, hol van a homoszexuálisok helye, nem lehet egy mondatban elintézni. Ezért nem adunk ki nyilatkozatot sem, mert egy ilyen dokumentum vagy elítél, vagy megenged, miközben emberi sorsokról van szó. Azt ugyanakkor most is meg lehet ismételni: tartjuk magunkat ahhoz az egyházi rendhez, amely a házasságkötést nem tartja elképzelhetőnek a homoszexuálisok között, illetve az ordinációt sem kínáljuk fel azok számára, akik azonos neműekkel állnak szexuális kapcsolatban. Nekem egyébként személyesen az az érzésem, hogy amikor valaki a homoszexualitás kérdését előtérbe emeli, akkor azt gyakran külső, világi, a médiából, illetve a pártpolitikából érkező hatásokra teszi. Az egyház azonban maradjon egyház, és teológiai alapon foglaljon állást. Tanulmányozzuk közösen a Szentírást, nézzük meg, milyen differenciált álláspontok vannak. Ne engedjünk a kívülről érkezett, sokszor lebutított formában megjelenő elvárásoknak. Örülnék, ha mindig szellemi igényességgel fordulnánk az adott témához. A zsinati vitanapon még azt éreztem, sikerült árnyaltan bemutatni több álláspontot, de annak már ott sem örültem, hogy volt, aki nem a párbeszéd szándékával érkezett. Csalódás ért a tekintetben is, hogy később nem alakultak ki beszélgetőkörök, és – eddig – nem folytatódott az ott megkezdett diskurzus. Szeretném, ha becsülnénk annyira egymást, hogy ezekre a kérdésekre időt szánnánk.
– Az egyház kiállását abban az aktuális témában is sokan várják, hogy mit gondol a pedagógusok helyzetéről.
– Fontos üzenetnek éreztem, hogy a zsinat novemberi ülésszakán meghallgattuk a tanárok egy részének kérését. De most is azt gondoljuk, nem egy nyilatkozat kiadása a megoldás. Nem csak az egyházi fenntartásban dolgozókról van szó; nagyon sok olyan keresztyén, evangélikus pedagógus van, aki állami vagy más fenntartásban lévő intézmény alkalmazottja. Ők sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint az egyházi iskolákban tanítók. Az evangélikus egyház nem tartja bűnös dolognak a sztrájkot, sőt egy olyan lutheri, protestáns munkaetika alapján állunk, mely szerint a dolgozó igenis jogosult a maga bérére, és ha ez nem történik meg, ha kizsákmányolják, akkor a keresztény ember is élhet a sztrájk adta lehetőséggel. Ha pedig ezt tiltják, akkor utolsó lehetőségként ott van a polgári engedetlenség, ami a protestantizmustól nem lehet idegen. Fontos kiemelni, hogy ahol elmaradnak a tanórák, ott ezeket később pótolják, és a gyerekeket nem éri hátrány; mindazonáltal a helyzet a szülőktől is szolidaritást kíván. Amikor tavaly januárban a pedagógusok elkezdtek kiállni magukért, jogosan mondhatta bárki, hogy nem szerencsés közvetlenül az országgyűlési választások előtt ezzel a témával előállni, mert könnyen pártpolitikai színezetet kaphatnak a demonstrációk, de most már nagyon is ideje és helye van ezekről a kérdésekről beszélni. A pedagógusok megítélése, társadalmi elismertsége nagyon alacsony, helyzetük megoldatlan, személy szerint nem értem, hogy a kormány miért vár ki, miért nem akarja gyorsabban rendezni ezt a kérdést.
– A beszélgetés elején már érintettük, hogy azt reméli, a solus Christus alapelv mentén tudunk majd élni 2023-ban is. Mi erősíthet még minket az új évben?
– Az egyház lelki megújulása nagyon fontos. Hiszem, hogy az Úristen minket, az egész magyar nemzetet és az egész világot tanítani akarja. Az a végtelennek hitt távlatosság, hogy oda repültünk, ahová akartunk, akkor, amikor akartunk, mindent meg tudunk venni, amit csak akarunk, hogy békében, nyugalomban élhetünk, egyszerre mind megingott, de ezzel akar minket Isten arra figyelmeztetni, hogy ne csak a földi dolgokkal törődjünk, hanem – sőt elsősorban – a mennyeiekkel. Ne elégedjünk meg azzal, hogy más biztosítja számunkra a jólétet, hanem magától Istentől kérjük a gondoskodást. Nélküle elveszünk. Ha a hitünkben megerősödünk, ha nő a Krisztus iránti elköteleződésünk, akkor van csak értelme minden szerveződésnek és munkának.
