Fő tartalom átugrása

Soltész Miklós

Pályázattal segíti az állam a hazai vallásos könnyűzenét

Pályázattal segíti az állam a hazai vallásos könnyűzenét

2023. június 28.
Az idén 350 millió forint áll rendelkezésre a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működésének támogatására. Pályázni július 25-én éjfélig lehet –  jelentette be a kulturális tárca parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Átadták a szolnoki gyülekezet közösségi házát

Összekapcsolni az embereket Istennel és egymással

Átadták a szolnoki gyülekezet közösségi házát

Nagy Ádám
2022. október 19.
Birtokba vehette újonnan épült úgynevezett adapterházát, és felújított templomáért is hálát adhatott október 16-án a szolnoki evangélikus gyülekezet. Az ünnepi istentisztelet liturgiai és igei szolgálatát Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke, Győri Péter Benjámin esperes, helyi lelkész, valamint nagybátyja, Győri János Sámuel nyugalmazott lelkész végezte. Az alkalom meghívóján Ézsaiás próféta könyvéből volt olvasható egy vers (Ézs 42,6; újonnan revideált Károli-fordítás): „Általad lesz…

A hittudomány kitüntetett szolgálói

Károli Gáspár-díjban részesült Reuss András és Imre László

Galambos Ádám
2022. január 25.
A Károli Gáspár-díjjal azoknak a munkáját ismerik el évről évre, akik a hittudományok terén kifejtett munkásságukkal gazdagították a magyar tudományos életet, illetve a magyar vallási irodalomban és vallási életben kiemelkedőt alkottak. A rangos állami kitüntetésben ezúttal Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa és Imre László Széchenyi-díjas irodalomtörténész részesült. A 2021. évi díjátadót a koronavírus-járvány miatt egy év késéssel, ez év január 25-én tartottá…

Vallási közösségek mint a modernkori Európa pillérei

2021. október 15.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága soros elnöki tisztségének betöltése keretében szervezett konferenciát Magyarország Kormánya A modernkori Európa pillérei – a vallási közösségek együttélése címmel október 13. és 15. között a Debreceni Református Kollégiumban. A résztvevők plenáris előadások és kerekasztal-beszélgetések keretében cseréltek véleményt a vallási közösségek együttélésének, együttműködésének időszerű kérdéseiről. Alább a sajtónyilvános eseményekről kiadott MTI híreket szemlézzük.

Élő kövek ünnepe Budakeszin

Felszentelték az új evangélikus templomot

Evangélikus.hu
2021. szeptember 6.
20. és 21. században mártírhalált halt keresztényeknek dedikált templomot szentelt fel ünnepi istentisztelet keretében Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szeptember 4-én, szombaton Budakeszin. A Benczúr László tervezte épület ünnepi átadásán egyházi és állami vezetők is köszöntőt mondtak. A több száz ember részvételével zajló alkalom szeretetvendégséggel zárult.
2021.05.06-sopron-evangelikus-templom-soltesz.jpg

Tervezhetik a templomfelújítást Sopronban

2021. május 6.
Hetvenmillió forintos támogatást nyújt a magyar kormány a soproni evangélikus templom teljes körű felújításának előkészítésére – jelentette be Soltész Miklós május 5-én a helyszínen.
gulag20210226.jpg

Soltész: ne engedjük a letűnt ideológiák utódainak visszatérését!

2021. február 26.
Budapest – „A letűnt ideológiák utódai” visszatérésének megakadályozására szólított fel a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett online konferenciát megnyitó beszédében, 2021. február 25-én.
143607216_217854973342345_1691083792623683951_o.jpg

Az országos elnökség Soltész Miklóssal egyeztetett

2021. január 28.
Budapest – Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő 2021. január 28-án Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát fogadták a püspöki hivatalban. Az országos elnökség részéről aláírták a lelkészek jövedelempótló támogatásával kapcsolatos megállapodást.