Gyönyörű távlat

Sorozatunkban a vasárnap zsoltárának antifónájáról elmélkedünk.

„Íme, új eget és új földet teremt az Úr, és népe örvendez benne örökké.” (Ézs 65,17–18)

Ámulatba ejt a világ teremtéséről szóló történet, amelyet a Szentírás első lapjain olvashatunk (1Móz 1–2) – az, ahogyan Isten megteremtette az eget és a földet, aztán berendezte és benépesítette a világot, s mindezt rábízta az ő képmására, az emberre. Még ma is csodálatos ez a világ, gyönyörű a természet, bámulatos az emberi test működése, pedig a bűn miatt már minden megromlott, és nagyon messze van egykori tökéletes állapotától.

Lenyűgöző az a kép, amelyet a Jelenések könyve János apostol látomásán keresztül a Biblia utolsó fejezeteiben bemutat. Amikor eljön mostani világunk vége, Isten új eget és új földet teremt, és új Jeruzsálem száll alá a mennyből, azaz elérkezik Isten országa (Jel 21–22). Ennek jellemzői: a bűn, a fájdalom és a gyász hiánya, Isten dicsőségének ragyogása és a megváltottak boldog élete az Úrral való közösségben.

Az egyházi esztendő utolsó hetében az örök élet reménységéről szólnak az igék. Előretekinthetünk, továbbláthatunk annál, ami szemmel látható. Ahogyan Ézsaiás próféta is tette, amikor a babiloni fogság idején Istentől kapott kijelentéseken keresztül arról szólt, ami egykor majd biztosan be fog következni. Hirdette a szabadulást, a hazatérést, az új kezdetet (Ézs 52), prófétált az Úr szenvedő szolgájáról (Ézs 53), és megosztotta az új ég és új föld teremtésének örömhírét (Ézs 65).

Ézs 65,17–25 olyan képeket villant fel, amelyek ma elképzelhetetlenek: a valódi békesség és az igazi élet képeit, amelyeknek a valóságában mindazoknak részük lesz, akik keresik az Urat (Ézs 65,9–16).

Miközben a távoli jövő felé tekintünk, és az örökkévalóság titkait kutatjuk, ne feledjük, mi a dolgunk ma. Naponta jöjjünk bűnbánattal az Úr Jézushoz, és éljük át a tőle kapott új élet örömét már most! S legyünk készenlétben (a heti ige is erre int: Lk 12,35), hiszen lehet, hogy nem is olyan sokára elé állunk…