Az ellenség is ember
Csak így lehet a háború helyett béke
„A keresztény ember úgy is mint állampolgár, úgy is mint államférfi semmi mást nem tehet és pedig saját józan érdekében, gyermekeinek, hazájának érdekében, minthogy békéért imádkozik s minden erőt bevet azért, hogy a háborút száműzzük a világból.” – írja Fritz Baade közgazdász-politikus. Az ő 1961-ben kiadott, de megdöbbentően aktuális kérdéseket felvető könyvéről írt Zászkaliczky Péter evangélikus lelkész húsvéthoz közeledve, az egy éve tartó orosz-ukrán háború kapcsán.
Húsvét előtt című versét Babits Mihály az első világháború harmadik évében írta. Ebben nem a háború hőseinek „vak diadalmait zengi”, nem az ágyúk „izzó torkait” énekli meg, és nem a győztest, „kinek minden lépése halál”, hanem azt, aki először el meri mondani azt a varázsszót, azt a százezrek várta szent, embermegváltó, nemzetmegmentő, szabadító drága szót, „hogy elég! hogy elég! elég volt! / hogy béke! béke! / béke! béke már! / Legyen vége már!” S ha „ronggyá szétszakad” ajka, akkor is ezt énekli, a békét, hogy vége legyen a gyilkos harcnak: „…a szegény hős pihenjen, / szegény nép reméljen. / Szóljanak a harangok, / szóljon allelujja! / mire jön uj március, / viruljunk ki ujra!” Az izzón szenvedélyes hangú vers 1916 húsvétján vágyakozás a szabadító béke után: „Testvérek, ha tul leszünk, / sohse nézünk hátra! / Ki a bünös, ne kérdjük, / ültessünk virágot, / szeressük és megértsük / az egész világot…”
Az egy évszázad utáni húsvéti ünnep előtt most a szomszéd országban izzanak az ágyúk torkai. A már több mint egy éve tartó orosz–ukrán háború a közmédia szóhasználata szerint is egyre brutálisabbá válik. Félnünk kell a kiterjedésétől, és együttérző iszonyattal nézzük a romsivataggá tett városokat, a hordágyakon szenvedő sebesült katonákat, az összekapkodott holmijukat cipelő menekülteket, a hullazsákokban szállított halottakat, a koporsókban fekvő gyermekeket és a felettük zokogó hozzátartozókat. De mi nem csak a költővel értünk egyet, amikor kimondjuk, hogy elég volt, és legyen „béke már”. Nekünk Jézus Krisztus Urunkra kell néznünk, aki az emberi háborúkra két évezred óta mindmáig érvényesen hirdeti: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet” (Mt 5,9), és nekünk a Hegyi beszéd másik igéjét kell a háborútól terhes világ számára meghirdetnünk: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Mt 5,9)
Jézus szándéka szerint nem elég vágyakozni a béke után, hanem munkálni, teremteni kell a békét, tanítványainak közre kell működniük abban, hogy az emberek között béke legyen, vagy a béke helyreálljon a földön.
Az írás folytatása a Kötőszó blogon olvasható.