Közös csend, közös út a találkozásig
Az ember mindig próbálja kikutatni, keresi azt a kapcsolatot, amely összeköti őt Istennel. Talán a mögöttem lévő böjti időben még nagyobb volt bennem a vágy, hogy megtaláljam azt az utat, amelyen közelebb kerülhetek Krisztushoz. Ahhoz a Krisztushoz, aki sokszor élt át életében mélységet, kitaszítottságot, szenvedést, megvetést. Éppen ezért érezhetjük magunkat nagyon közel hozzá. Mert az emberléttel együtt vállalta mindazt, amit mi magunk is átélünk...
Ő nem olyan Isten, aki elnézi az ember szenvedését, hanem ő maga is szenved. Nem olyan Isten, aki távolról szemléli a nyomorúságot, hanem engedi, hogy őt magát is megérintse a kitaszítottság. Ő nem olyan Isten, aki a magas trónon ülve nézi, milyen mélyre süllyed az ember, hanem maga száll le a mélybe, és éli át az emberlét megannyi mélységét.
Az idei böjti úton én éppen ebben a mélységben szerettem volna vele találkozni. Sőt szerettem volna ennek a találkozásnak az élményét megosztani mással is. Szerettem volna, ha a gyülekezettel együtt lépünk közelebb hozzá, hogy a böjti út után a húsvét csodáját is együtt élhessük át. Valahogy ez az, ami küldetésünk középpontja. Nemcsak egyénenként megélni a Krisztussal való találkozást, hanem egy közösség tagjaként átélni, milyen az, amikor megtart, erősít, felemel, bátorít, vigasztal bennünket az Isten. Erre pedig nem lehet más alkalmasabb, mint az imádság, a közös elmélkedés, a csend erejének közös megélése.
A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.