Megtalálni a hangot

Szakszervezetek, sztrájk, polgári engedetlenség – mindez az evangélikus lelkész, hitoktató szerző számára ismeretlen világ volt nagyon sokáig. Csepregi András személyes gondolatai az egyházi iskolák november 8., kedd esti tanárballagásnak elnevezett tüntetéséről.

Mire ma reggel néhány perccel hat óra előtt belekezdtem ebbe a bejegyzésbe, már végigolvastam egy sor tudósítást a tegnap  esti tanárballagásról.

Meglepően sok és sokféle médium adott hírt az eseményről részletesen és színvonalasan, a Magyar Kurírtól kezdve a Magyar Hangon és a Szeretlek Magyarországon át a HVG-ig és a Telexig, hogy csak néhányat említsek. Beszámolóikból minden fontosat meg lehet tudni: kik szervezték, kik szólaltak fel, és mit mondtak, hány iskolából hány „ballagó” tanár és „ballagtató” hozzátartozó vett részt a – Deák téri evangélikus templomtól induló és a Szent István-bazilikánál záruló – eseményen, miről szól a részt vevő egyházi iskolai tanárok öt pontja, és hogyan lehet csatlakozni hozzá. Ezért én most lehetek egészen személyes, és írhatok arról, hogy miért jelentős számomra a tegnapi nap.

Az idevezető út 2020 februárjában kezdődött. A Fasor [Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium – a szerk.] egy tanárnője, akinek a sógora a pesti piaristáknál tanít, feltette a tanári levelezőlistára a piarista tanárok oktatással kapcsolatos állásfoglalását. A szakmailag nagyon igényes és nyíltan kritikus szöveg néhány nap alatt bejárta az országot, és közel ezerhatszáz egyházi iskolai tanár írta alá, köztük evangélikus és református oktatási intézmények tanárai is. A kezdeményezést végül elmosta a koronavírus-járvány. Idén januárban hallottunk újra hírt a pesti piaristáktól, akik online beszélgetéseket szerveztek az oktatás helyzetéről, és itt vetődött fel először, hogy egyházi iskolák is csatlakozhatnának a pedagógus-szakszervezetek tervezett sztrájkjához.

Szakszervezetek és sztrájk – számomra ismeretlen világ volt akkor. Hatvanadik évemben járva soha nem láttam még közelről szakszervezetet, és a sztrájkkal is csak a történelemkönyvekben, esetleg angol vagy amerikai filmekben találkoztam. Néhány nap alatt kellett megtanulnunk a legelemibb ismereteket, és engem lepett meg a legjobban, hogy a Fasorban milyen sok kollégám adta a nevét a január 31-ei figyelmeztető sztrájkban való részvételhez vagy annak támogatásához. Még jobban meglepett, hogy február 24-én, a sztrájkot kiüresítő kormányrendelet kiadása után milyen sokan vállalták a polgári engedetlenségben való részvételt, aminek Magyarországon nincs szélesebb körű közösségi hagyománya.

A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.