Felkaroló, hordozó szeretetben
A határon a menekültek között állok, és nézem az édesanyákat. Akár gyalog érkeznek gyermekeikkel, nagyszülőkkel, kisebb vagy nagyobb családdal, egy bőröndbe zsúfolt életükkel, akár minden menthetővel megrakott autóikkal, szívükben mégis ugyanazzal a kettős teherrel és szomorúsággal. Mert hátrahagyták a hazájukat, az otthonukat, és hátrahagyták lelkük felét, a férjüket, a családapákat. Átkeltek a hadiállapotban lévő országon, ellenőrzőpontokon, átjutottak hosszú várakozás után a határon. Hálásan fogadták a hivatásos és önkéntes segítők útba igazító, felkaroló szeretetét, az úti csomagokat, a továbbszállítás vagy elszállásolás lehetőségét.
Nézem az édesanyát, aki visszaül az autójába, ahol kamasz fia és két kislánya várja. Rájuk néz, majd tenyerébe temeti arcát, és zokogva borul a kormányra. Nem tudja, látják-e még a férjét, a gyerekek édesapját, lesz-e még visszaút az otthonukba. Majd hosszan néz maga elé, a bizonytalan jövőbe, míg imára nem kulcsolja kezét. Imádkozik, majd elindulnak. Lassan haladnak el mellettem. Könnyes a szeme az anyának és kamasz fiának, a kicsi lányok pedig a segítőktől kapott új plüssállatokat forgatják. A menekülő édesanya a magyar–ukrán határon beletette a bánatát, a reménységét, a családja életét az Isten kezébe.
Eszembe jut erről egy másik édesanyának, a bibliai Annának az imádsága, aki szintén beletette a még meg sem született, majd később a már megszületett gyermeke sorsát is egészen az Isten kezébe. Ezt olvassuk róla: „Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt. Azután ezt a fogadalmat tette: Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálóleányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálóleányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálóleányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom, és nem éri borotva a fejét!” (1Sám 1,10–11)
Jó lenne nekünk is így imádkozni, jobban bízva a hatalmas és kegyelmes Istenben, hogy megtapasztaljuk gondviselő, hordozó szeretetét. Mint a kisgyermek, aki szüleivel egy hegyi nyaralóhoz érkezett, de az autójukat lent kellett hagyni a parkolóban, a völgyben. Amint szülei, ő is jól megpakolta kicsi hátizsákját. Igyekezett tartani a tempót felfelé a hegyre, de túl nagy volt a teher, nem bírta, és le kellett ülnie. Mit tett az édesapja? Nem bántotta, hogy túl sokat vállalt, és nem hajtotta tovább a fáradt gyermeket, de át sem vette tőle kis hátizsákját, hanem felvette erős karjába a kisfiút mindenestül, és így vitte fel a hegyre.
Így tesz Isten is velünk, akik a ránk nehezedő terhek alatt már szinte nem bírjuk vonszolni magunkat. Nem hajszol tovább, de nem is veszi le róluk azonnal a terheket, amint panaszkodunk neki, hogy már nem bírjuk tovább, hanem átölel bennünket erős édesatyai karjaival, és a terheinkkel együtt mindenestül visz és hordoz.
Sok hívő szülő szeretné tudni, hogyan csinálta Anna, miként nevelte a gyermekét, hogy az olyan áldott eszközévé vált később Istennek. Nem tudjuk, csak azt, hogy Anna hitt az Úrban. Az Úrtól kérte, az Úrtól kapta, és az Úrnak szánta gyermekét. Egész családjának életét meghatározta az a meghitt közösség, amelyben az Úrral élt. Vele beszélt meg mindent, elé vitte édesanyai szívének rejtett gondolatait, örömét és bánatát. Így vitte oda lélekben a gyermekét is, ahol ő maga is volt, az Úrhoz. Nem csak a bajban kiáltott, hiszen még meg sem született a gyermek, és már érte imádkozott. Nem is sejtette még imádságának az egész nép jövőbeli sorsára való jelentőségét.
Anna merte családi életét az imára alapozni, vállalva az Istennel való közösséget egy olyan korban, amikor minden elpusztulni látszott. Nem hallatszott a prófétai szó, de egy asszony csendben imádkozott, és olyan gyermeket kapott Istentől, akinek révén egy egész kor képe megváltozott. Így született Sámuel, a későbbi nagy próféta, akinek munkálkodása sorsfordító volt a nép történelmében. Egy hívő édesanya imádsága és fáradozása, amellyel gyermekét Istennek szánva nevelte, történelemformáló tényezővé lett Isten kezében. Az édesanya eltűnt később, de imádságával egy egész nép jövendő sorsa formálódott már, imádsága építette a jövőt!
Nézem a menekült édesanyát, és hiszem, hogy imádságban hordozza a jelent, és imádsága formálja a jövőt. Imádságban és felelősségteljes szeretetben hordozza hazáját, férjét most a távolban, gyermekeit pedig maga mellett, biztonságos menedéket keresve az újratalálkozás reménységében.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. március 27. – április 3–i 87. évfolyam 11–12. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.