Kántori karácsony, karácsonyi kántor
A Cantate rovat karácsonyi írása most személyes hangú, elárulva, hogyan éli meg egy kántor a karácsonyi szolgálatokat. Mi jellemző inkább az énekválasztásra, az állandóság vagy a változatosság? A sok istentisztelet miatt mekkora a veszélye a lelki, szellemi és fizikai kifáradásnak? És mi az, ami miatt e sorok írója mégsem cserélne senkivel?

Bevezetésként megvallom, hogy karácsony érlelt igazi kántorrá: mégpedig az a karácsony, amikor életemben először nem utaztam haza a családomhoz, hanem a szolgálati helyemen, Szombathelyen maradtam. Ennek jó negyedszázada, de még most is elevenen őrzöm magam-ban az ünnep felemelő élményét.
Tizenöt éve már Budahegyvidéken készülök a szolgálatokra: szentestétől vízkereszt ünnepéig – attól függően, hogy a hét mely napjain van karácsony – általában nyolc (de legalább hat) istentiszteletre. Két vagy több igehirdető mellett egyetlen kántorként nagyszerű kihívás, hogy egységben láthatom ezt az időszakot, és így javasolhatok énekeket, választhatok orgonaműveket, kórustételeket.
A szentesti J rend nagy koncentrációt igényel: az igeolvasás folyamatában kell a különböző karakterű énekverseket úgy bevezetni és kísérni, hogy a gyülekezeti tagok ezt egységes történetként élhessék meg. A regisztráció változatossága és a pillanat ihlette intonációk teszik különlegessé ezt az alkalmat.
Bár mindegyik ünnepnapnak megvannak a graduálének-javaslatai, ez nem azt jelenti, hogy minden évben teljesen azonos az énekrend. Csak egy példa erre: karácsony óegyházi evangéliuma Lk 2,1–14. Ha ez a második lekció, akkor kézenfekvő, hogy a Krisztus Urunknak áldott születésén (EÉ 158) az istentisztelet központi éneke. Ha János evangéliumának prológusa a textus (Jn 1,1–13 vagy Jn 1,14–18), a Jézus-énekek fejezet végén megbújó szöveg az ideális választás: „Zengjen a hála, dicséret! / Értünk az Ige testté lett.” (EÉ 399)
Karácsony ünnepe és második napja, valamint a karácsony utáni vasárnap: erre a három alkalomra kell elosztani az énekrepertoárt. Zenei szempont, hogy a Vom Himmel hoch da komm ich her dallamára sok szép korálfeldolgozás készült. Ráadásul a mi énekeskönyvünk három Luther-verset is rendel ehhez a dallamhoz: Mennyből jövök most hozzátok (EÉ 150), Jézus Krisztus, dicsértessél (EÉ 154) és Mennyei angyalseregek (EÉ 155). Tehát december 25-én és 26-án valamelyik Luther-éneket biztosan elénekeljük. A 155-öst akkor, ha 25-én az igék között szerepel Mikeás próféciája (Mik 5,1–4a). Gazdagítja a lehetőségeket, hogy a Mennyből jövök… dallama hosszabb időszakot is átölel: van rá adventi (EÉ 135), egyéb karácsonyi (EÉ 165) és újévi (EÉ 183) szöveg. A két középkori kanció sem maradhat ki: a Hadd zengjen énekszó (EÉ 151) karácsony ünnepén, a Kit sok boldog pásztor dicsért (EÉ 152) az utána következő vasárnapon.
Az eddig felsorolt énekek kezdőénekként vagy graduálénekként szólalnak meg; de az istentisztelet egyéb helyeire is gazdag a választék értékes karácsonyi szövegekből.
Minden évben izgalmas feladat a zenék válogatása: kezdő és záró orgonamű, korálelőjátékok, alternatim énekversek, úrvacsora alatti tételek. Annak érzékeltetésére, hogy egy korálnak mennyire különböző karakterű és ezért más-más helyen használható feldolgozásai vannak, most újra a Mennyből jövök dallamát hozom fel példának. J. S. Bach kánonikus variációinak (BWV 769) második tételét az énekek bevezetésére szoktam használni; a dallamot a pedálban megszólaltató, plénum hangzású művet (BWV 700) kimenődarabként. J. Senfter pasztorális kompozíciója pedig a szentesti bensőséges hangulatot teremti meg.
Számomra az igékkel és a zenékkel való foglalkozás, az istentiszteletek megélése karácsony igazi ajándéka. Kántori szolgálat nélkül el sem tudnám képzelni ezeket a napokat; az elő-előforduló fáradtabb pillanatokban mindig továbblendít egy szó vagy dallam.
A legmélyebb teológiai tartalmú Luther-ének (EÉ 154,2) szavaival kívánok Olvasóinknak békét hozó, örömteli ünnepet:
Az ember gyarló testébe
Öltözött az örök Ige.
***
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. december 18–2023. január 1–i 87. évfolyam 49–50. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

