„…mindannyian és kölcsönösen papok vagyunk”

Népszerű teológia rovatunkban ezúttal Luther Márton örök érvényű teológiai gondolatát, az egyetemes papság kérdését járjuk körül. Kik számítanak ebbe a csoportba tartozóknak, és mi is az ő feladatuk? Írásunkból kiderül.

Tényleg paphiány van? Lelkészből valóban nincs elegendő. Gyülekezetek várnak pásztorra, üres a parókia, alkalmi vendég áll a szószéken. Püspökök törik a fejüket, kit helyezzenek a megüresedett helyre. Lelkészhiány van! De papokból van elegendő? Talán igen. Elegendő. Vajon tudják-e az érintettek?

A reformáció óta központi téma ez a kereszténységben. A keresztségünk által mindannyian papok vagyunk. Mit értünk ezen, és mit mond ez az állítás a jelenre és a jövőre nézve?

Félreértett tanítás?

A legközkedveltebb magyarázat abból fakad, hogy az egyházban nem lehet uralkodónak és alattvalónak lenni, mert minden keresztény közösséghez tartozó ember egyenrangú. A gyülekezetet összefogó vezetőnek nincs „hatalma”, hiszen ha van is sajátos megbízatása, akkor sem több, nem nagyobb, mint a többiek. Ezt pedig elsősorban az Istenhez való viszonyulásunkban szokták érteni.

A háttérben természetesen voltak olyan – nagy vallástörténeti múltra visszamenő – torzulások, amelyekre ilyen válasz született: „Nem fordulhattok közvetlenül az Istenhez, kell valaki, aki segít, aki közbenjár, aki mindent el tud intézni. Ha megfelelő ellenszolgáltatást nyújtotok, akkor lesz, aki hivatalból elintézi a dolgokat a Mindenhatónál, kiegyenlíti a tartozásunkat, megnyeri az Isten jóindulatát, és nem kell félni attól, hogy valamit elvétünk vagy elmulasztunk.” A pap – a hídverő Isten és ember között – Isten szolgájaként és a mi alkalmazottunkként elrendez mindent, ott áll Isten és ember között.

A reformáció örömteli újrafogalmazása éppen itt (is) tetten érhető: mindannyian – kivétel nélkül – közvetlenül fordulhatunk Istenhez. Megszólíthatjuk, s a közvetlen, személyes kapcsolat-ban rendeződhetnek dolgaink – egyedül kegyelemből, csakis Jézus Krisztus miatt. Az egyetemes papság tanításában azonban másról – sokkal többről – van szó.

Evangélikus pap?

Mi is a lelkész feladata? Vegyük sorra. Prédikálni: gyülekezetre és személyre szólóan hirdetni Isten szavát, az ítélet szavait, a megbocsátás jó hírét, az életet hordozó evangéliumot, az Isten útján való, azaz az életbe vezető úton szükséges eligazodáshoz információt adni.

Szentségeket kiosztani, azaz Isten különleges ajándékait továbbadni: megkeresztelni az arra jelentkezőket, hogy átéljék a Mindenható tiszta lapot adó szeretetét, azt, hogy ne az elmú-lás, hanem az élet útján járhassanak; és úrvacsorát osztani, azaz hívni Jézus asztalához, ahol életre ehetjük magunkat, hiszen nem romló és nem a romlásba vivő ételt ehetünk, hanem az Élet kenyerét és az Élet italát fogyaszthatjuk – teljes életközösségre lépve Jézus Krisztussal.

Pásztorolni: segíteni az élet rögös-kacskaringós-ködös útján, megoldani kríziseket, kísérni, ha egyedül elbizonytalanodik az ember, ott lenni a másik mellett, ha magányosnak érzi magát, közösségbe vezetni, ha nem találja a helyét.

E három fő feladathoz természetesen még nagyon sok háttérmunka járul, hiszen mindhárom terület sok előkészítést és utómunkát jelent: a közösségben alázattal, de vezetni kell, az emberek közt valóban hidat kell verni, az Istenhez vezető hidat pedig időnként renoválni szükséges, azaz újra meg újra fel kell újítani.

Nem csoda hát, hogy szükség van arra is, hogy felkészült, jó hozzáállású, szolgálatra alkalmas emberek nemcsak napi nyolc, de életvitelszerűen huszonnégy órában ilyen munkát vállaljanak. Szükséges ez az elvégzendő feladatok miatt éppen úgy, mint a jó rend kedvéért, hogy az egyházban ne törjön ki a rendetlenség, összevisszaság, hanem a jó rend kedvéért elhívott embereket rendeljenek erre a szolgálatra (ordináljanak). Bárcsak ilyen értelemben is lenne elég pap, elég gyülekezetvezető magyar evangélikusságunk számára!

Az aratnivaló sok, a munkás kevés… Ezért a gyülekezeteknek helyi szinten és az egész egyházban sokkal többet kellene imádkozni a lelkészutánpótlásért. Tegyük ezt egyéni lelki életünk és közösségi létünk állandó napirendjévé! Isten nem utasítja vissza kérő gyermekeit, s ha szerinte is szükség van rá, megadja. Ha nem, annak oka lehet…

Egyszerű pásztorok

Tegyük félre a modernkedő kérdésfelvetést: értik-e a mai emberek városon és falun, hogy kicsoda-micsoda a pásztor? Persze hogy értik. Értik, ha a lényeget elmondja nekik valaki. Pásztor az, aki ott van a nyáj mellett, ismeri a juhokat egyenként; ha kell, tanít; ha kell, terel; ha kell, véd; ha kell, gyógyít. Egyszerűen: pásztor. Nem villanypásztor, aki néhány dróttal s egy kis csípős feszültséggel helyettesíti a lényeget, s csak terel, no meg határt szab, mozgásteret korlátoz.

A pásztor ott van a nyáj mellett, vele él sorsközösségben, sőt: érte él. S a pásztor az, aki az adott időben a gazdának elszámol. Nem „a nyájról”, hanem a nyájról és benne minden egyes bárányról. Ismerjük a népi mondást: „Szent György napján, kihajtáskor mindenki lehet pásztor, de Szent Mihálykor, behajtáskor csak az pásztor, aki elszámol.” Mély teológiai tartalmat hordoz ez a szólás!

Nem véletlen hát, hogy egyházunkban a reformáció óta az Isten szolgáit nem papoknak, hanem lelkészeknek vagy helyesebben lelkipásztoroknak nevezzük. Ebben a kifejezésben ugyanis benne van, hogy keresztény ember a pásztor képe kapcsán Jézus egyik legfontosabb önbemutatkozására gondol. Az isteni igényt bejelentő számos „én vagyok” mondat között ott található ez is: „Én vagyok a jó pásztor.” (Jn 10,11) Ezért minden lelkipásztor Jézus nyomdokain jár. Ő a minta, ő a követendő, de ő az erőforrás is.

S mindenki, aki a keresztség nyomán egyszer elindult a Krisztus-követés útján, lelkipásztorrá válik. (Pál tanít arra, hogy mi Krisztusba kereszteltettünk bele!) Krisztusi szolgálatra, pásztori feladatra van elhívásunk és küldetésünk. Nemcsak a „főállásúaknak”, hanem minden megkereszteltnek.

Jogos hát, hogy ma a bevett egyetemes papság kifejezés helyett az általános vagy még inkább a kölcsönös papságról szoktak beszélni. Mi, megkereszteltek mindannyian és kölcsönösen papok vagyunk. Miért? Mert Krisztus, a Jó Pásztor egymásra bízott bennünket. Ahogyan a keresztre szögezve egymásra bízta édesanyját, Máriát és tanítványát, Jánost, akik ott álltak a kereszt alatt. Ahogy Péterre, a botladozóra, sőt tagadóra rábízta: „Legeltesd az én juhaimat!” (Jn 21,17) Ahogy Pál, aki nem önmaga élt, hanem Krisztus élt benne, egymásra bízta a milétoszi véneket és a gyülekezeteiket. Van bőven bibliai hely és egyháztörténeti példa erre a mandátumra.

Mi hát a megkereszteltek papi feladata? Az, hogy szüntelenül közbenjárjanak egymásért az imádságban. (Önmagunkért vagy másokért szoktunk imádkozni?) A papi feladat az, hogy életüket Istennek átadva áldozatot vállaljanak egymásért, ha kell, akár életüket is feláldozva. S az, hogy testvéri szóval vigasztalják egymást. Luther különösen is hangsúlyosnak tartotta ezt a harmadikat is, a „consolatio fratrorumot”. Ezek mindegyike vonatkozik a megkereszteltekre, s nem csak az egyházi szolgá-latban állókra.

Ha az egyház Krisztus teste, és mi a tagjai vagyunk – hiszen a keresztségünk által ebbe a testbe tagolódtunk bele –, akkor a jól ismert páli kép nyomán tudjuk, hogy minden tag felelős a másikért. A kölcsönös papság tagjai nem a szószékről prédikálnak egymásnak, de testvéri szóval hirdetik a másiknak Isten személyes szeretetét. Nem az oltártól osztják a szentségeket, de megfogják egymás kezét, és odavezetik őket az oltárhoz. Nem a hivatalos formáját veszik a közösségi vagy egyéni gyónásnak, de egymásnak megbocsátanak, és a bűnbocsánat forrásához vezetik testvérüket.

Végül, de nem fenyegetésként, hanem biztatásként: nemcsak ránk bízott kincsekkel, hanem emberekkel kell elszámolnunk az ítélet napján az Úr előtt. Legyen hozzánk irgalmas. Addig pedig mi legyünk irgalmas társai – papjai – egymásnak. Jézus tanít meg: szükségünk van egymásra. A másiknak rám, nekem a másikra.

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. november 28. – december 5-i, 86. évfolyam 47–48. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a  címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.