Feladat is!

Sorozatunkban a vasárnap zsoltárának antifónájáról elmélkedünk.

„Mint a ma született csecsemők, az igének tiszta tejét kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre. Halleluja!” (1Pt 2,2)

A születés csoda! Egy baba érkezése sok életet bearanyoz: örülnek a szülők, a nagyszülők, a rokonok, és a tágabb környezet is gratulál. Az újszülött teljesen kiszolgáltatott, gondoskodásra szorul, sok fáradságot, álmatlan éjszakát okoz majd az ellátása, mégis a puszta léte boldogságot hoz a család életébe.

A húsvét utáni első vasárnapot fehérvasárnapnak nevezzük, amely a liturgiában elhangzó fenti mondat latin szövege alapján Quasi modo geniti néven is ismert. Az ősi egyházi tradíció szerint a megtért hívők húsvétkor részesültek a keresztségben, akkor kaptak fehér ruhát, amelyet egész héten át viseltek, és a következő vasárnapon teljes jogú tagokként részesültek az úrvacsorában.

A megtérés és az újjászületés kulcsfogalom a Bibliában.

Térjetek meg gonosz útjaitokról, bűneitekből, Isten elleni lázadásotokból – hangzik a prófétai és apostoli felszólítás számtalanszor (Ez 33,11; Jer 18,11; 2Kir 17,13; Jóel 2,13; Zak 1,3; Mk 1,15; Mt 4,17; ApCsel 2,38 stb.). „[H]a valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát” (Jn 3,3) – mondja Jézus az Írásokban jártas, vallását elkötelezetten gyakorló Nikodémusnak.

Megtérés és újjászületés nélkül nincs hívő élet, de ezek átélésekor se mondhatjuk: már kész keresztények vagyunk. Hiszen növekedni kell, ahogyan a gyermeknek is, évekig.

Újszülöttként még csak lelki tejjel táplálkozunk, a könnyen emészthető igék alapján ismerkedünk Istennel, de később szükséges a kemény eledel. Ne féljünk attól, ha nehéz igéket is kapunk már, és ha már nemcsak azt tudjuk Istenről, hogy szeret és gondoskodik, hanem azt is, hogy szent és igaz.

Sok helyen ma tartják a konfirmációt, amely örömünnep – kell, hogy legyen – a gyülekezet számára. Sokak életét bearanyozza a fehér ruhás fiatalok látványa, akik most részesülnek először az úrvacsorában. Talán vannak köztük olyanok, akik már hitre jutottak, de a legtöbbjüket bizonyára a tradíció hozta az oltárhoz, s messze vannak még a megtéréstől, újjászületéstől.

Szükségük van a lelki táplálékra – most még csak arra, ami könnyen emészthető – és a lelki családjuktól, gyülekezettől kapott odafigyelésre, törődésre, áldozatkész szeretetre.