Konfirmációi énekek az Evangélikus énekeskönyvben

A protestáns egyházakban a konfirmáció során a megkeresztelt személy megerősíti – konfirmálja – hitét és Istenhez való tartozását, ezáltal az egyház felnőtt tagjává válik. Az evangélikus gyakorlat szerint a konfirmandusok a konfirmációi istentiszteleten vesznek életükben először önállóan úrvacsorát. Cikkünk az Evangélikus énekeskönyv konfirmációra ajánlott énekeiből vesz sorra kettőt.

Az Evangélikus énekeskönyvben (EÉ) három ének szól konfirmáció ünnepére (300–302), amelyeket további három egészít ki javaslatként.

„Először lépek oltárodhoz”

Az Evangélikus énekeskönyv 300. számú konfirmációs énekének szövegét Scholz László (1911–2005) evangélikus lelkész írta a 63. számú ének (Ó, bárcsak ezer nyelvem volna) dallamára. A hat versszakos dal strófáit a konfirmandusok és a gyülekezet felváltva énekli. A konfirmandusok az általuk énekelt versszakokban a megváltó Jézussal beszélgetnek, hozzá imádkoznak. Már az első sor is a konfirmáció jellegéhez méltó hitvallás: „Először lépek oltárodhoz, / Ki értem haltál, Jézusom.” A harmadik versszakban is folytatják a hitvallást: „Örök életre hívtál engem, / Bűnösök megváltó Ura.” Ezt egészíti ki a konfirmációi hitvallás, amelynek tartalma, hogy a keresztségben már szövetségbe kerültek a Teremtővel, és most megerősítik, hogy ezentúl is ezen az úton kívánnak járni: „Feltárult szent keresztségemben / A mennyországnak kapuja. / Átléptem a szoros kaput, / Előttem áll most még az út.” (3. versszak)

A folytatáshoz kérnek – mintegy énekelt imádságban – segítséget a konfirmandusok az ötödik strófában: „Erősíts meg hát, fegyverezz fel / Ifjúságomnak idején, / Állj mellém, kísérj Szentlelkeddel, / Utamban el ne vesszek én. / S ha véget ér az út, amott / Terítsd meg nékem asztalod!”

Az ünnepi istentiszteleten éneklő gyülekezet tagjai folyamatosan biztatják a konfirmandusokat a konfirmációi ének rájuk eső strófáival: „Indulj el, Jézusunk kis nyája, / Ne félj, véled megyünk sokan. / A szent oltárnak zsámolyára / Térdelj le hittel, boldogan! / Bocsánatot és életet / Nyersz ott, mint a gyülekezet.” (2. versszak) A negyedik strófában Jézusnak, a jó Pásztornak a képét vetítik a konfirmált fiatalok elé: „Bízzál, hisz gyermekséged óta / Vezérelt, őrzött pásztorod. / Ha sebet kaptál vad bozótba', / Karjába vett, úgy hordozott. / Most is füves mezőn terel, / Báránya vagy, ő nem hagy el.” A hatodik, záró versszakot szintén a gyülekezet énekli, amelyben még egyszer biztatják, erősítik a konfirmációi istentisztelet „főszereplőit”, a konfirmandusokat: „Meghallgatta fohászkodásod! / Indulj, lépj bátran, kis sereg! / Kit Isten Lelkével megáldott, / A hit harcában nem remeg.”

„Urunk Jézus, te adj áldást”

Az Evangélikus énekeskönyv 302. számú, konfirmációi istentiszteletre szánt éneke szintén idegen dallamra – a „Mint a szép hűvös patakra…” kezdetű ének soraira (EÉ 76) – épít, szövegszerzője a svéd Samuel Lorens Ödmann svéd teológiai tanár (1750–1829) volt.

Az ének egy fohásszal kezdődik, amelyben a szerző áldást kér a konfirmáló fiatalokra: „Urunk Jézus, te adj áldást / E szent napon népedre! / Nyisd meg gyermekeink ajkát / Hálaadó énekre, / És szent jelenléteddel / Szívünk-lelkünk üdítsd fel! / Hisz ma őket hívod, várod, / Örök kincseddel kínálod.”

A második versszak utal arra, hogy a konfirmáció előzménye a keresztség, és a konfirmáció ennek a keresztségben kötött szövetségnek a megújítása. A harmadik strófában a Szentlélek segítségül hívása történik, míg az ének negyedik versszaka a konfirmáció lényegére, az úrvacsorára helyezi a hangsúlyt: „Tested-véred vacsorája / Drága étel és ital: / Benne nagy kegyelmed várja / Népedet javaival, / Hogy az örök ünnepen / Boldog hálaénekben / Mind együtt dicsérjünk téged, / És együtt áldjuk hűséged!”