Fő tartalom átugrása

Lovászpatonai Evangélikus Egyházközség

„Felségesnek szent hajléka”

A lovászpatonai evangélikus gyülekezet temploma

Bartha Lászlóné Borsó Katalin
2023. június 30.
A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület százhét egyházközsége közül az egyik legrégebbi a lovászpatonai. A Bakony északi lábánál fekvő, ezerkétszáz lelkes falu 2022-ben ünnepelte evangélikus gyülekezete születésének négyszázadik évfordulóját. Árpád-kori temploma a középkori Magyarország és az evangélikus egyház történelmének évszázadaiba vezet vissza bennünket.

Ahol a kövek is beszélnek

Hálaadás a felújított templomtetőért Lovászpatonán

Adámi Mária
2021. július 6.
Temploma tetőszerkezetének megújulásáért adott hálát július 4-én a Duna Televízió által is közvetített istentisztelet keretében a lovászpatonai evangélikus gyülekezet. A keresztelővel is gazdagított ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Polgárdi Sándor, a Veszprémi Egyházmegye esperese és Farkas Ervin helyi lelkész működött közre.

Maghintés nyolcszáz éves falak között

Farkas Ervin
2021. július 3.
A lovászpatonai evangélikus templomból közvetít istentiszteletet a Duna Televízió július 4-én, a Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnapon 11 órától. Igét hirdet Szemerei János püspök. Alább az egyházközség rövid bemutatkozását olvashatják. (A szerk.)