Fő tartalom átugrása

Mesterházy Balázs

A lelkészutánpótlásról egyeztettek a V6-ok egyházvezetői

Visegrád mellett Kőszeg is összeköt

A lelkészutánpótlásról egyeztettek a V6-ok egyházvezetői

Balicza Klára
2022. december 7.
Immár harmadik alkalommal tartottak informális találkozót november 29-én és 30-án a közép-európai egyházak vezetői. A Visegrádi, avagy V6-okként emlegetett összefogás alkalmát ezúttal Kőszegen rendezték meg. A beszélgetésekben a lelkészutánpótlás kihívásait és az egyes egyházak által alkalmazott stratégiákat járták körül ez alkalommal a cseh, lengyel, szász, szlovák és magyar résztvevők, amihez a kőszegi evangélikus középiskola és a helyi gyülekezet biztosított vendégszerető hátteret.
EPOT-szekció Krisztus testéről

Fül, száj, kéz vagy láb?

Az EPOT is megmutatta: mindannyian egy test tagjai vagyunk

Vitális Judit
2022. szeptember 30.
Valóságosan és gondolati szinten is megmozgató foglalkozást tartott az evangélikus presbiterek országos találkozója (EPOT) Működjünk együtt, mint egy test tagjai! című szekciójában Heinczinger Orsolya budavári gyülekezeti felügyelő, az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalának vezetője és Mesterházy Balázs lelkész, a kőszegi evangélikus középiskola intézményvezetője. A beszélgetés kiindulópontjául az 1Kor 12,12 szentírási szakasz szolgált: „…mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van…

…de mi ez ennyi embernek?

Átadták az idei Péterfy-díjat

2021. december 3.
A fenti címmel rendezte meg az Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Nevelési és Oktatási Osztálya hagyományos őszi konferenciáját az evangélikus nevelési-oktatási intézmények vezetői és iskolalelkészei számára. A találkozóra a megszokott helyszín – Balatonszárszó – helyett idén is online került sor 2021. november 23–24-én, az Evangélikus Pedagógiai Intézet munkatársainak közreműködésével.  A konferencia keretében adták át az idei Péterfy-díjat.

Evangélikus vendégszeretet az Alpokalján

A kőszegi tanszállodában jártunk

Balczó Mátyás
2021. október 11.
„Tágas apartman, tágas közösségi terek. Frekventált elhelyezkedés, mégis csendes környék. Átlagon felüli figyelmesség, segítőkészség” – egy vélemény a számos hasonló közül, amelyeket az elégedett vendégek a Harangtorony Szállóról írtak a Booking.com szállásfoglaló oldalon. Ahhoz, hogy kedvet kapjunk egy kőszegi kiránduláshoz és a szállóhoz, már ez a vélemény is elég lehetne. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a Harangtorony Szálló nem „szokványos” szálláshely: a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Techn…
vi2103211.png

Aki első és az utolsó

Mesterházy Balázs
Sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2021. március 19.
2021-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
21090163B7A8666-scaled.jpg

Kicserélik a tetőt és új színt is kap a Kuzma-ház Kőszegen

Tóth Kata
2021. február 1.
Kőszeg – A Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium újabb épülete szépül meg néhány hónapon belül. A Kuzma-ház felújítása már elkezdődött, a részletekről Mesterházy Balázs igazgatót kérdeztük.