Fő tartalom átugrása

Aktuális

Évek óta Androka Rudolf Széchenyi-díjas professzor, egykori zsinati elnök nevét viseli a balatonszárszói konferenciaközpont. Az üdülőben eddig nem utalt semmi arra, hogy ki is az intézmény névadója, ezért születése 90. évfordulóján – részben a számára oly kedves balatoni környezetben – őt ábrázoló nagyméretű fotókat helyeztek el az épület belső falán.
Az online próbákból kimaradókra is gondol a Magdala karnagya
Az evangélikus egyház legtöbb gyülekezetében Cantate vasárnapján újra kinyíltak a templomok kapui. Ha az arcmaszkok miatt halkabban is, de újra zengtek koráljaink. A hagyományos kórustalálkozókat azonban egyelőre továbbra sem lehetett megtartani. Az énekkarok, amelyek máskor hosszú hetekig készülnek ezekre az alkalmakra, többségében még a pandémia közösségi életet lebénító hatása alatt állnak. Me…
az evangélikus kórusmozgalom szolgálatában
Cantate vasárnapra állt össze az az internetes felület, amely helyettesíteni hívatott az elmaradt kórustalálkozót. Érdemes „rákeresni” az oldalra, mert sokrétű és értékes zenei anyagban válogathatunk. A csatorna még nyitott, gyarapítható – lám, az online találkozó apró előnye az, hogy a határidők kevésbé szigorúak.Az alábbiakban az eddigi felvételek értékeit foglalja össze Bence Gábor egyházzenés…
Az elnökség és a kerületi tisztségviselők jelentéseinek meghallgatása mellett választási üggyel és támogatási kérelmekkel foglalkozott a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület közgyűlése április 30-án, a győri Öregtemplomban személyes részvétellel tartott ülésén.
A témához illő környezetben, a teremtett világhoz közelebb lépve, személyes jelenléttel tarthatták meg egyházunk Lelkészakadémiájának kurzusát április 25–28. között Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. „A szombat van az emberért” – Teremtésvédelmi alapok című képzésről az egyik résztvevő személyes hangvételű, reflexiókban is bővelkedő beszámolóját olvashatják. (A szerk.)
A csákváriak két lezárás között edzőtáboroztak
Az evangélikus egyház legtöbb gyülekezetében Cantate vasárnapján újra kinyíltak a templomok kapui. Ha az arcmaszkok miatt halkabban is, de újra zengtek koráljaink. A hagyományos kórustalálkozókat azonban egyelőre továbbra sem lehetett megtartani. Az énekkarok, amelyek máskor hosszú hetekig készülnek ezekre az alkalmakra, többségében még a pandémia közösségi életet lebénító hatása alatt állnak. Me…
Az egyházak és a katonai erők előtt álló kihívások, az együttműködés lehetőségei címmel jelentetett meg közös tanulmánygyűjteményt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Szociáletikai Bizottsága és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az értekezéseket április 29-én egy minikonferencia keretében ismertették.
A reményt vitte el a tánc a Magyarországi Evangélikus Egyház által fenntartott Ótemplomi Szeretetszolgálat idősotthonaiba. Az intézmény több mint 200 dolgozója és több mint 300 lakója közül nagyon sokan megmozdultak azért, hogy részt vegyenek a Jerusalema kihívásban.
Nyíregyháza Borbányának nevezett részén, egy csendes utcában áll az Oltalom Szeretetszolgálat fenntartásában működő Családok Átmeneti Otthona, vagy ahogy röviden nevezik: az anyaóvó. A bentlakásos intézmény a gyermekjóléti alapellátás keretében végzi a bántalmazás vagy rossz lakhatási körülmények folytán átmenetileg otthontalanná vált szülők és gyermekeik gondozását. A 40 férőhelyes otthon – „Noé…
Reménykedve a csendesülő vírushelyzetben, idén nyáron is három tanfolyamot szervezünk a nyárra, amelyet még a Mandák Kórus próbahétvégéje és a kántortovábbképző tanfolyam követ majd.
Az arnóti Abaffy Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat munkáját mutatja be a Duna Televízió Útmutató című műsorának május 2-ai adása.
Május 2-án, a húsvét ünnepe utáni 4. vasárnapon 9 órától istentiszteletet közvetít a Duna Televízió a békéscsaba-erzsébethelyi (jaminai) evangélikus templomból. Igét hirdet Nagy Zoltán esperes.
A Magyarországi Evangélikus Egyház 19 középiskolai intézményében búcsúztatják ezekben a napokban a végzős diákokat: a hagyományos ballagás helyett idén jellemzően online osztályfőnöki órákon, videóüzeneteken keresztül látják igazgatójukat, tanáraikat, iskolalelkészüket és társaikat a diákok.
Négy evangélikus templom újulhat meg a közeljövőben Bakonytamásiban, Bakonyszentlászlón, Sikátoron és Veszprémvarsányban. Szakos Csaba bakonytamási evangélikus lelkész elmondta, a március 15-i nemzeti ünnepen megtarthatták a hagyományos istentiszteletet, azóta a vírus átalakította a gyülekezetek életét is.
A börtönlelkészi szolgálat fennállásának huszadik évfordulóján tartott online konferencia keretében három evangélikus lelkész munkáját is elismerték.
Az országos tisztifőorvos csütörtöki határozata feloldotta a szakosított szociális intézményekben decemberben elrendelt látogatási tilalmat. Nagy örömöt jelent ez a lakóknak és szeretteiknek egyaránt, hiszen hosszú idő óta először nyílik lehetőség a személyes találkozásokra.
Kilencven éve született Andorka Rudolf, az evangélikus egyházhoz mindvégig hű szociológusprofesszor. Életére, munkásságára és hitvallására Fabiny Tamás elnök-püspök emlékezik vissza.
Születésének (1931. április 30.) kilencvenedik évfordulója alkalmából Andorka Rudolf szociológusprofesszorra, a rendszerváltozás után összeült zsinat elnökére emlékezik Prőhle Gergely országos felügyelő.
„Az emberek lelki szempontból is kiéhezettek arra, hogy újra személyesen részt vehessenek a templomi alkalmakon” – fogalmazott néhány napja dr. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára, amikor az M1 televíziós csatorna egyik műsorában a templomok újranyitása kapcsán készítettek vele interjút.
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét online bibliaismereti versenyt hirdet „A gondviselő Isten” címmel.