Aktuális
Istennek hála május 2-án, vasárnap immár személyes találkozásokkal is tarthatunk istentiszteleteket evangélikus templomainkban.
Javában zajlik az új alapítású kecskeméti evangélikus óvoda pedagógiai programjának kidolgozása, és hamarosan az épület fizikai megvalósulásához szükséges munkálatok is megkezdődnek.
Még egy évet tolódik a jubileumi, 20. Ez az a nap! rendezvény. A Puskás Arénába szervezett hálaadó- és dicsőítő alkalom új időpontja 2022. július 23. – adták hírül szervezők.
Úton a túlsó part felé
Lelkészkonferencia az újrakezdés reményében
A Gyülekezeti és Missziói Osztály Túlsó Part címmel online lelkészkonferenciát hirdetett meg az újrakezdés és újat kezdés reményében. A résztvevők húsvét és pünkösd között négy alkalom keretében gyűjtik össze és osztják meg egymással az elmúlt egy év tapasztalatait és tanulságait, valamint együtt keresik a folytatás, az építkezés lehetőségeit a jövőre nézve, Jézus kezébe helyezve ötleteiket és kö…
A vészkorszakban ezreket megmentő Sztehlo Gábor evangélikus lelkész életútjának tudományos feltárására állított fel kutatócsoportot az Evangélikus Hittudományi Egyetem és az Evangélikus Országos Gyűjtemény 2021 márciusában, amelynek vezetésével Kertész Botondot bízták meg. Ennek apropóján készített nagyinterjút a történésszel eddigi pályájáról és a kutatócsoport tervezett munkájáról az Újkor.hu r…
Gyurátz Ferenc
A püspök, akinek neve fogalom a pápai evangélikusok körében
180 éve született Gyurátz Ferenc, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület szuperintendense. 1872-től szolgált Pápán, haláláig a városban élt. Az egykori püspök gazdag életútjára április 22-én, a helyi lutheránus szigeten emlékeztek vissza.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága pályázatot hirdet 2021. szeptember 30-ig lezajló, elsősorban napközis jellegű gyermek- és/vagy ifjúsági táborok / programok / rendezvények támogatására.
A találkozások útján tud kiteljesedni az egyház küldetése – hirdeti a Magyarországi Evangélikus Egyház elmúlt egy évét összefoglaló kisfilm. A templomok küszöbön álló újranyitására is időzített videó egyfelől látványvilágával visszautal arra, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta sok minden az online térben tudott csak megvalósulni, másfelől pedig annak reményét is kifejezi, hogy hamarosan újra…
Andorka Rudolf professzorra emlékezik és „Bécset kapcsolja” az Erős vár a mi Istenünk! című műsor április 26-án, hétfőn délután fél kettőkor a Kossuth rádióban.
A járványhelyzet miatt szűk családi és baráti körben köszöntötték dr. Harmati Béla nyugalmazott püspököt 85. születésnapján a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat Hűvösvölgyi úti lelkészotthonának imatermében.
Malomsokról közvetít evangélikus istentiszteletet a Kossuth rádió április 25-én 10.04-től. Húsvét ünnepe utáni harmadik vasárnap (Jubilate) igét hirdet Weltler Gábor, a gyülekezet lelkésze. Az istentisztelet liturgiájában felolvasóként részt vesznek Német Lilla és Kalmárné Somogyi Edina pedagógusok. Az alkalmon a gyülekezet és az iskola énekkara énekel, zenél a Szivárvány zenekar. Orgonán közremű…
Evangélikus magazin lesz április 25-én 10.25-től a Duna Televízióban. Az adást április 29-én 10.53-tól megismétlik a Duna World csatornán is.
Legyünk Krisztus-forradalmárok!
exkluzív interjú Nicky Cruzzal
Sátánista pap nemzette, boszorkány szülte. Bántalmazták testileg-lelkileg. Édesanyja még azt a napot is elátkozta, amikor világra hozta. Kamaszkorában Puerto Ricóból New Yorkba került. Mindez az 1950-es évek végén történt, amikor bandák terrorizálták a várost. Ő a legveszélyesebb alakulat, a Mau Mau főnöke lett, és rettegett tőle mindenki. Gyilkolt, fosztogatott, erőszakoskodott, mindaddig, míg a…
A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Bizottságának és Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának a közleménye az országos szervezésű, evangélikus nyári táborokkal és rendezvényekkel kapcsolatban az alábbikban olvasható.
Két közhelyszámba menő szólás jut eszembe, ahogyan a Duna-parti dagonya környékén önfeledten tapicskoló gyerekeimet nézem az áprilisi naplementében.
Online egyeztetett Seppo Häkkinennel, a finnországi Mikkeli Evangélikus Egyházkerület püspökével Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületének püspöke. A 2021. április 21-én tartott megbeszélésen részt vett Baranyay Csaba, a nyugati kerület missziói lelkésze, aki a tolmács feladatát is ellátta, valamint Kalervo Pöykkö, a finn püspök asszisztense.
A Duna Televízió Hajnali gondolatok című adásában Klimentné Ferenczy Andrea, esztergomi evangélikus lelkésznő osztja meg a napi igéről gondolatait a nézőkkel.
„Légy erős és bátor!” – ezzel a felszólítással is találkozhatnak azok a gyalogosok, akik az evangélikus egyház székházába vagy a Luther Kiadó könyvesboltjába tartanak, vagy jártukban-keltükben az Üllői út – Szentkirályi utca találkozásánál haladnak el. Az ablakokból ugyanis kedves üzenetek szólítják meg az előttük elhaladókat.
Június 30-ig jelentkezhetnek az angolul beszélő fiatal egyháztagok az Egyházak Világtanácsa (EVT) soron következő, 11. nagygyűlésének ifjúsági kísérő programjába. A jelentős ökumenikus eseményt jövőre rendezik Németországban, Karlsruhe városában. Az úgynevezett Steward program célja, hogy a több ezer résztvevővel zajló rendezvényt egy 160 fős, dinamikus és sokszínű csapat segítse 2022. augusztus…
Május 11-én búcsúztatják dr. Zsigmondy Árpád evangélikus lelkészt, levéltárost – tudtuk meg a családtól.

