Fő tartalom átugrása

Aktuális

Felhőtlen gyermekkor címmel indított adománygyűjtő kampányt az Ökumenikus Segélyszervezet. Az egyik népszerű nagy áruházlánc üzleteinek vevői április 19. és május 16. között kuponok megvásárlásával támogathatják a szervezet munkáját. Az ily módon befolyt összeget a Kapaszkodó gyermekfejlesztő programra fordítják. Ennek keretében egyéni és közösségi foglalkozásokkal segítik a gyermekeket a szegény…
Tízéves a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, ebből az alkalomból tartottak ökumenikus istentisztelet hétfő délután Debrecenben, az Attila téri görögkatolikus főszékesegyházban. Az istentiszteletet Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette, majd Balog Zoltán református püspök hirdetett igét. 
Kiírta ez évi missziói pályázatát egyházunk Evangelizációs és Missziói Bizottsága. A cél ezúttal is az evangélikus gyülekezetek missziói munkájának támogatása.  
Az elmúlt évtől az Éltető Lélek Alapítvány kiadásában megjelenő lap 16 éve tájékoztatja olvasóit a város és a régió egyházi életének eseményeiről, a keresztények társadalmi felelősségvállalásának történéseiről. A 2021. év első száma ezekben a napokban kerül a miskolci keresztény gyülekezetek és egyházi fenntartású intézmények olvasóihoz. 
A régi imaház, amely 70 fő befogadására alkalmas, megmaradt, a mostani új templom viszont több mint száz embert is be tud fogadni. 
Létrejött az evangélikus gyülekezeti kórusok virtuális találkozójának YouTube-csatornája. Az Egyházzenei Bizottság várja az énekkarok csatlakozását. 
Életének 81. évében elhunyt Nobik Erzsébet evangélikus lelkész. A Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközség nyugalmazott lelkipásztorától Zahorecz Pál, a gyülekezet jelenlegi lelkésze búcsúzik. 
A papok, lelkészek is megkapják a koronavírus elleni védőoltást – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter április 16-a, péntek délután egy zánkai sajtótájékoztatón. A hír kapcsán Fabiny Tamás elnök-püspök fontosnak tartja hangsúlyozni: nem azt kérték a kormánytól, hogy kivételezzenek velük, hanem hogy a pedagógusokkal együtt sorolják be őket az oltási rendbe. 
Nyilatkozatot adott ki a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége a wormsi birodalmi gyűlés 500. évfordulóján. Luther Márton 1521. április 18-án tette világossá: a császári felszólítás ellenére sem vonja vissza tanait. 
Budapest – Új közösségi tér jön létre a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Üllői úti székházában. Itt kap majd méltó elhelyezést a közeljövőben az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár anyaga is. 
Húsz évvel ezelőtt a Duna Televízió stábja is forgatott az Ökumenikus Charta aláírásakor. Ezt a felvételt ajánljuk most olvasóink figyelmébe. 
A nyíregyházi evangélikus gyülekezetben tapasztalható, 20. század eleji ébredési mozgalmakról tartott online előadást Bánszki Hajnalka főlevéltáros. 
Buktatók és dobbantók – Közösen a megbocsátás és a megbékélés útján címmel szervez ökumenikus konferenciát az Anglikán–Lutheránus Társaság (ALS). 
Ma 500 éve érkezett meg Luther Márton a wormsi birodalmi gyűlésre, amelyen 1521. április 18-án elhangzott híres vallástétele. Ezt a pillanatot számos film bemutatja. Ezekre a jelenetekre épül az a videó, amelyet Fabiny Tamás elnök-püspök állított össze. 
„Abban biztos vagyok, Jézus döntött mellettem, és erre én igent mondtam" – fogalmaz Bozorády Zoltán nyugalmazott lelkész az Evangélikus Missziói Központ vele készített interjújában. 
Tapintható módon jelen van a vágy egyházunkban, hogy újra átélhessük a személyes találkozást az istentiszteleti közösségben. A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa mai körlevelében úgy fogalmaz: a templomok megnyitását május elejétől tartja reálisnak. Az egyházkerületek vezetőinek közös üzenetét alább olvashatják.
Közös nyilatkozatot adott ki április 12-én az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) az Ökumenikus Charta aláírásának 20. évfordulójára. Alább ennek a fordítását olvashatják. 
Nem engedjük el a rászorulók kezét járványhelyzetben sem! – ezt a mondatot tűzte zászlajára az Ökumenikus Segélyszervezet több mint egy évvel ezelőtt, amikor még nem is sejtettük milyen hosszú és nehéz lesz ez a „vírusos” időszak. Hogy a Segélyszervezet jelmondata mit jelent a hétköznapokban, azaz a járványidőszakban végzett segítő munkáról, a Segélyszervezet rendszeresen beszámol közösségi oldal…
A Keresztyén Igazság című folyóirat húsvéti számát ajánljuk olvasóink figyelmébe tartalmának bemutatásával. 
Deák Levente, a soproni evangélikus Líceum 9./B osztályos tanulója harmadik lett a CXXIII. Úszó Országos Bajnokság 200 méteres férfi (felnőtt) hátúszás B. döntőjében. Levi összesen hat számban indult és hét egyéni csúcsot úszott. Az elképesztő teljesítmény kapcsán beszélgetünk vele.