Halál betiltva!

„Amikor meglegyint minket az elmúlás szele, akkor az üdvösséggel kapcsolatos kérdések is felszínre törnek. […] A halált betiltani persze nem tudjuk. Vagy mégis? Volt már rá emberi kísérlet." – Gáncs Tamás jegyzete.

Az emberben örök vágyként él, hogy kell lennie egy olyan helynek, állapotnak, életszakasznak, élethelyzetnek, ahol és amikor kimondhatja: megérkeztem. A helyemen vagyok. Boldog vagyok. Harmónia van, és béke van, és nyugalom van, és nem kell megfelelni senkinek és semminek, mert minden úgy jó, ahogy van.

Maga a Szentírás is tele van ilyen elképzelésekkel. Gondoljunk csak a paradicsomra, az ígéret földjére vagy éppen az új Jeruzsálemre. Mind-mind olyan idillekről szólnak, ahol jó lenni, ahova jó megérkezni. És ahol nemcsak illúzió, hanem örök realitás az Isten akaratának teljes megvalósulása. Ahogyan igénkben Pál fogalmaz: amikor az ember „az ő tetszésének megfelelően” él.

És ez ambivalens módon gyakran éppen akkor válik éles kérdéssé, amikor nagyon közel érkezik hozzánk a halál vagy annak árnyékos völgye. Amikor meglegyint minket az elmúlás szele, akkor az üdvösséggel kapcsolatos kérdések is felszínre törnek. Halálbiztos életkérdések ezek. Halállal teli életek versus élettel teli halálok.

A halált betiltani persze nem tudjuk. Vagy mégis? Volt már rá emberi kísérlet. Tisztán emlékszem a több mint egy évtizedes abszurd hírre. A Nizzához közeli Le Lavandou település egy szép napon betiltotta a halált. Történt ugyanis, hogy a temető megtelt, és Nizza városa esztétikai okokból elutasította új telek vásárlását erre a célra. Erre a válaszlépés volt a döntés: halál betiltva. Egy nyugat-franciaországi falu hasonló gondokkal küzdött, mire a polgármester nemcsak hogy betiltotta a halált, de büntetéssel fenyegetett mindenkit, aki törvénysértést követett el, vagyis meg merészelt halni.

Elképesztő, ugyanakkor gondolatlavinát indított el bennem, amely alá odafeküdtem, és nem is olyan sok idő múlva szinte belém hasított egy felismerés: ezen települések polgármesterei, vezetői tulajdonképpen – ha nem is tudatosan – nem tettek mást, mint hivatalossá tették az örök életet. Tulajdonképpen deklarálták, hogy a halál bizony csak a kerítéseken túl járhatja el kedvenc táncát.

Halál betiltva! Felkavaró gondolat. De mégis, ezekben a pandémiás időkben (immáron két esztendeje), egy bizonytalan kimenetelű háború esélyeit latolgatva ez a téma nagyon intenzíven jöhet fel bennünk és körülöttünk. Mennyit ér az élet? Van élet a halál előtt? Van élet a halál után? Mi az, hogy örök élet? Kinek van üdvössége? Van annak, akire könnyek között emlékezem? Van annak, aki éppen felkészül? Van annak, aki nem készült fel, mégis vége lett a filmnek, hirtelen filmszakadással? Van nekem? És amikor megjelenik a halál és az elmúlás a közelünkben, az üdvösséggel kapcsolatban is el kezd motoszkálni bennünk valami.

Pál így ír a filippi gyülekezetnek: „…félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” Pál börtönből írt üzenete sok feszültséget rejt önmagában. Félelem és rettegés. Üdvösség és Isten. Munkálkodó ember és munkálkodó Isten. Ellentmondások. Amelyek részei az életüknek, hitéletünknek, sőt emlékezéseinknek is. Vég és öröklét. Lezártság és nyitottság. Fájdalom és fényesség. Kétségek és bizonyosság. Intellektuális feszültségek és mennyei logika. Ahol az az alap, hogy minden, ami történik, „az ő tetszésének megfelelően” történik.

Isten a cselekvő, a Deus in actu, aki ma is képes munkálkodni bennünk és értünk. Ő, aki az üdvösséget Jézusban nagyon közel hozta, és aki bizonyos értelemben, a feltámadás csodájával „betiltotta a halált” azoknak, akik hisznek az ő Fiában.

„Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van” – mondja Jézus (Jn 6,47). Ő az élő kenyér, az élet kenyere. Az örök élet kenyerének evangéliuma pedig mindenkihez eljuthat. Éppen ezért: ne álljunk útjába, ha valaki éhes, ha valaki ott guggol a seol, az élete gödrének mélyén. Ne mi legyünk azok – akik Jézus követőinek valljuk magunkat –, akik miatt valakinek reménytelenséggé válik az emlékezés, kilátástalanná válik a jövőkép!

Épp ellenkezőleg: legyünk mi azok, akik fel merjük vállalni a legnagyobb örömhírt, hogy minden kockázattal együtt csak és kizárólag a hit az örök élet kulcsa. Hit benne, az Életben, hit abban, amit mondott, amit tett, amit ígért. Benne, aki miatt és aki által azon a bizonyos húsvéthajnalon megbukott a halál. Kerítésen kívül rekedt, sőt az örök élet perspektívájából nézve: be lett tiltva. Éppen ezért bízhatunk abban, hogy oly sok vívódás, élet-halál kérdés után az üdvösség munkálását megtapasztalva végre végleg megérkezhetünk.

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. március 13–20-i, 87. évfolyam 9–10. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.