Fő tartalom átugrása

Élő víz

Dávid és Góliátjaink

Dávid és Góliátjaink

1Sám 17,37–50

Gáncs Tamás
2023. június 14.
„A jézusi etika alapját képező erőszakmentesség, de a Hegyi beszédben megtalálható képek is mind-mind folyamatos kihívás elé állítják a sokszor ingadozó hitünket.” – Gáncs Tamás jegyzete.
Szigetlakók szentjei

Szigetlakók szentjei

Ef 5,1–9

Gáncs Tamás
2023. április 4.
„Az utánzás – imitatio Christi – mennyei művészete álljon előttünk böjtben. Utánzás, mely célhoz érhet bennünk és mindazokban, akikre ránézünk, és meglátjuk bennük az Isten képmását. A Krisztus-arcot.” – Gáncs Tamás jegyzete.
Templomtest

Templomtest

Zsolt 132

Gáncs Tamás
2023. február 22.
„Nap mint nap keressük igazságát, mert bántja az igazságérzetünket az, ami történik, és az, ami nem történik meg. Bízunk abban, hogy megkönyörül rajtunk a várva várt, a Dávid Fia, aki nem hatalommal, hanem a Lélek erejével jött, és jön ma is.” – Gáncs Tamás jegyzete.

Holnapi keresztény

Mt 6,25–34

Gáncs Tamás
2023. január 5.
Aki fél a holnaptól, az valójában a mától fél; hovatovább az valójában folyamatosan szorong. Ma is, ahogyan egykoron tette volt, és folyamatosan teszi, ebből a rabságból szabadíthat ki minket a jézusi vigasztalás: ne aggódjatok, ne féljetek, ne szorongjatok! – Gáncs Tamás jegyzete.

Halogatás halasztása

Mt 5,20–26

Gáncs Tamás
2022. szeptember 27.
„Jézus üzenete felkavaró: nemcsak a tettek számítanak, hanem a gondolatok is. Sőt maguk az indulatok is. És amíg nem tiszta a szív, addig nem látható az Isten."
Isten országának időzónája

Isten országának időzónája

Jn 5,24–25

Gáncs Tamás
2022. augusztus 30.
Az előző rész tartalmából. Néhány mondat az igeszakaszt megelőző eseményekből. János evangéliumának ötödik fejezete egy különleges csodával kezdődik. Jézus a Betesda tavánál meggyógyít egy embert: a beteg harmincnyolc év szenvedés után vált szabaddá és egészségessé. „...felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt” – olvashatjuk a szerző leírását. Egy ember, aki új életre támad fel, és harmincnyolc év után végre értelme lesz az életének.
Öt üzenet a kicentizett vallásossággal szemben

Öt üzenet a kicentizett vallásossággal szemben

Jn 8,37–45

Gáncs Tamás
2022. július 27.
Öt üzenetet találtam eme nagyon izgalmas igeszakaszban. Az első, amely szemet szúr, vagy inkább fülbe hasít, nem más, mint az a feszült hangnem, amelyben a diskurzus zajlik Jézus és hallgatósága között. Ez nem mézesmázos, udvariaskodó beszélgetés, hanem kőkemény vita. Eszünkbe juthat a templomtisztítás történetének feszültsége, amikor Jézus nagyon egyértelműen lép fel, haragszik, sőt mi több, szinte tombol. De eszünkbe juthat az a kínos helyzet is, amikor Jézus lejön a megdicsőülés hegyéről, és…
EKME nyári konferenciája

Szomjazóknak élő víz

Diákok jóvoltából elevenedtek meg könyvlapok az EKME-konferencián

B. Pintér Márta
2022. július 12.
Különösen is becses lett minden résztvevő számára az Evangélikus Külmissziói Egyesület idei, július 7–10. között Piliscsabán tartott konferenciája, hiszen a koronavírus-járvány miatt két éven át kerülni kellett az ilyen közös együttléteket. A négynapos rendezvény központi gondolataként megjelölt szomjúság mégsem arra a türelmetlen vágyakozásra utalt, amely a résztvevőket betöltötte, hogy végre ismét találkozhassanak egymással. Arra mutatott rá, ami minden missziói munkálkodás célja: hogy megism…
országos családos tábor Balatonszárszón 2022 júniusában

A történetek rólunk szólnak, bennünk vannak

Az országos családos tábor krónikája

Blatniczky Sára – Weigert-Mády Anna
2022. július 5.
Közösen „ástak kutat” az országos evangélikus családos tábor résztvevői, és együtt várták, hogy abból az élő víz folyamai ömöljenek (vö. Jn 7,38). A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának szervezésében – Németh Zoltán vezetésével – június 20. és 27. között kilencvenen voltak együtt Balatonszárszón, az Andorka Rudolf Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban, mert szomjaztak a találkozásra, egymással éppúgy, mint az élő víz Forrásával.
bárányok isznak a patakból - fotó: Stephanie Leix / Unsplash.com

A bárány attitűdje

1Pt 2,21–25

Gáncs Tamás
2022. május 24.
„Kereszténynek, a jó pásztor követőjének lenni egyet jelent azzal, hogy létezik egy általam mindenre érvényesnek vélt perspektívám. Létezik számomra, az életemben egy olyan koordináta-rendszer, amely alapján helyükre kerülhetnek az életem dolgai, amely alapján döntök.” – Gáncs Tamás jegyzete.
Aolo Veronese: Krisztus feltámadása (1580 körül)

Halál betiltva!

Fil 2,12b–13

Gáncs Tamás
2022. április 17.
„Amikor meglegyint minket az elmúlás szele, akkor az üdvösséggel kapcsolatos kérdések is felszínre törnek. […] A halált betiltani persze nem tudjuk. Vagy mégis? Volt már rá emberi kísérlet." – Gáncs Tamás jegyzete.
illusztráció

Ambivalens böjti credo

Lk 4,31–37

Gáncs Tamás
2022. április 13.
Mi közünk nekünk, evangélikusoknak a böjthöz? Sokan sokféleképpen feltették nekem mostanában ezt a kérdést. Abszurdnak tűnhet, de kétségtelen: sokak szemében él az a kép rólunk, hogy mi, evangélikusok pontosan mindent ugyanúgy csinálunk a böjti időszakban, a böjti életvitelünkben, mint az év többi napján.
Aaron Spong: Vér által megtisztultan

A pótolhatatlanság tényállása

Róm 1,18–25

Gáncs Tamás
2022. február 26.
„Ősrégi módszer. Amióta csak ember az ember, ezt teszteli. Hogy meddig mehet el, és hogyan cserélheti le egy »helycserés támadással« a Teremtőt a teremtményre, hogy olyan valakit – magamagát, egy kreált bálványt – ültessen a trónra, aki éppen olyan, mint akire, amire szüksége van.” – Gáncs Tamás jegyzete.

Csillag után szivárvány

1Móz 9,12–16

Gáncs Tamás
2022. február 8.
Micsoda szivárvány! Több mint másfél évtizede történt, hogy kedvenc külföldi zenekarom, az ír U2 együttes koncertjére a lengyelországi Katowicébe utazhattam barátaimmal együtt, különbusszal. Fantasztikus élmény volt életemben először élőben látni Bonót és csapatát, még ha ily nagy távolságot is kellett megtennem.

Az én meghívásomról

Mt 22,1–14

Gáncs Tamás
2022. január 7.
Felkavaró találkozás volt. Egy gyászoló feleség arra kért néhány évvel ezelőtt, hogy ne beszéljek férje temetésén a feltámadásról. Sőt az örök életről, a mennyországról, a folytatásról, a viszontlátásról se. Szokatlan kérésének a hátterében az állt, hogy elhunyt házastársa semmiképpen nem akarta, hogy bármilyen módon is folytatódjon az élete. Úgy érezte, számára így volt kerek a földi létezés, és nincsen szüksége se mennyországra, se öröklétre, se találkozásra előrement szeretteivel vagy éppen…

Négyezer karakteres hitvallások

Gáncs Tamás a továbbadandó életjelekről

Stifner-Kőháti Dorottya
2022. január 4.
Két éve, adventben jelentkezett első írásával az Evangélikus Élet – akkor újraindult – Élő víz rovatában dr. Gáncs Tamás budapest-kelenföldi igazgató lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológia Tanszékének oktatója. Nagyapai örökséget vett át: néhai Gáncs Aladár lelkész, orgonaművész az ihletett, rövid áhítataival évtizedeken át hirdette az evangéliumot – írásai lapunk hasábjairól is ismerősek lehetnek olvasóinknak, és kötetekbe rendezve is megjelentek a Luther Kiadónál. Az…

Két angyal a négyes metrón

Ézs 9,1–6

Gáncs Tamás
2021. december 24.
Két angyal beszélgetett a négyes metrón. Kihallgattam őket. Arról vitatkoztak, hogy vajon mitől lesz különleges az idei karácsony. Mitől lesz más, mint a megszokott, mitől lesz újszerű, mitől lesz olyan egyszeri és megismételhetetlen, mint maga a csoda, amelyről maga az ünnep szól.

Türelem karácsonyt terem

Jel 2,1–7

Gáncs Tamás
2021. december 17.
Öröm és vibrálás, gyermeki lét és felnőtt komolyság, csoda és ünnep – ezen fogalmak mentén gondolkodik a várakozás értelméről és céljáról Gáncs Tamás.

Utolsók, elsők

Lk 13,22–30

Gáncs Tamás
2021. november 30.
2009-ben, nyáron Milánóban tölthettünk egy hosszú hétvégét feleségemmel és két barátommal. Milánó lenyűgöző világváros. A divat fővárosa, a focivilág Mekkája, a kulináris élvezetek paradicsoma, a művészetek fellegvára. Egy város, ahol a vitalitás csak úgy lüktet a szívekben, a szemekben. Egy város, ahol annyi szépséget láthattunk, hogy alig tudtunk betelni vele. Egy város, ahol a világ egyik leghíresebb festménye látható, Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című remekműve.

Ronaldo és én

Lk 18,28–30

Gáncs Tamás
2021. november 20.
Elszántság. Két évvel ezelőtt, amikor Máté fiam még nem tudott olvasni, nyáron felolvastam neki Cristiano Ronaldo egyik életrajzi könyvét. Nem titok, hogy nagyon levett a lábamról a szokatlan memoár. Abszolút hatásvadász, teljes mértékben giccsben fürdőző romantika, nem éppen szépirodalmi remekmű, mégis megfogott benne valami. Valami, ami nem más, mint az elszántság, amellyel mindent egy lapra feltéve választotta a focit Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro.