Holnapi keresztény

Aki fél a holnaptól, az valójában a mától fél; hovatovább az valójában folyamatosan szorong. Ma is, ahogyan egykoron tette volt, és folyamatosan teszi, ebből a rabságból szabadíthat ki minket a jézusi vigasztalás: ne aggódjatok, ne féljetek, ne szorongjatok! – Gáncs Tamás jegyzete.

Igazán egyedül. Amikor az ember úgy istenigazából egyedül marad, akkor nekiszegeződik a magamagának feltett kérdés: hogyan is tudnám meghosszabbítani az életem? Tehetek azért valamit, hogy ne legyen vége, hogy ne öregedjek meg, hogy ne fájjon minden veszteség, vagy csak ne fájjon a fejem, a derekam, a lábam, a szívem, az összezavarodott életem? Ha egyedül hagyatik az ember a csillagos ég alatt – ahol ráadásul sokszor nem látszik se csillag, se ég –, akkor elég gyorsan eljut oda, hogy de akkor miért, hogyan, kivel és persze kivel nem?

Kilátástalanság, bizonytalanság, szorongás, leszakadás, elszakadás, frusztráló hírek a birodalomtól, a birodalomról és oly félelmetes jövőkép, amikor a gazdag győztesek reggelijéről nem hullik még egy darab morzsa se szegény Lázárok, megvetett Mária Magdolnák, áruló Júdások, „árulóbb” Péterek, korrupt Zákeusok, vak Bartimeusok lába elé, nők, gyermekek, hajlék nélküliek, menekülni kényszerülők, más népekkel keveredett kitaszítottak tarisznyájába.

Az ókori Római Birodalomban vagyunk kétezer évvel ezelőtt. Képzeletben palesztinai elnyomottak, csalódottak, reménytelenek életének a kellős közepén ténfergünk, és bajban vagyunk: megszólaljunk, vagy sem? Mit mondjunk? Tudunk egyáltalán valamit mondani azoknak, akik aggódnak az életükért?

Róma örök. Róma nem változik. Róma marad. A társadalmi különbségek ijesztőek, a szociális olló csak nyílik és nyílik egyre szélesebbre. „Hol az igazság?” – ordítja valaki. „Hol a béke?” – kérdezi valaki más. „Hol a szeretet, amiről ti, kedves papok, farizeusok, írástudók olyan szépen beszéltek?” – kiáltja egy rekedt, dühös hang. „Hol van a remény a holnap felől?” – zúgja a tömeg egy emberként. Egyáltalán van még valaki, aki figyel ránk? Van még valaki, aki meghallgat, nem pedig cinikusan legyint, hogy „nincs új a nap alatt”, vagy hogy „a cél szentesíti az eszköztˮ, vagy hogy „de hát mindenki így csinálja!ˮ?

Valaki mondja meg, hogy lesz-e valaki, aki megmondja!

Sok a síró hang a tömegben. Sok a fájdalom, az elvesztett, elvesztegetett, elengedett élet. Egyre többen érzik a birodalomban, de ott a hegyen is, hallgatva a jézusi hegyi beszédeket, a tanításokat, boldogmondásokat, hogy nincs tovább, nincs értelme tervezni, álmodni. A sakkbábuk ugyanis nem terveznek, nem álmodnak. Az alattvalók arra valók, hogy túléljenek vagy meghaljanak. Feketén-fehéren, épp mint a sakktáblán dívik. A megélés, a méltóság, a vitalitás nem cél. Már hogy lenne az?! De még csak nem is opció. Álom. Ha álmodni még szabad.

Bizony mondom nektek: szabad! Jézus egy ilyen aggodalmaskodó, reményvesztett, csalódott, szorongó tömegnek szólt ott a hegyen. Szólt, és életet mentett. Szólt, és életet teremtett. Szólt, és csodálatos képekkel mutatott rá: lehet más a prioritás. Lehet más a perspektíva. Lehet más a pax. Lehet az Istenbe vetett bizalom a holnap alapja. Lehet a hit a jövőbeli létezés alapbázisa.

Mert jól tudjuk: aki fél a holnaptól, az valójában a mától fél; hovatovább az valójában folyamatosan szorong. Ma is, ahogyan egykoron tette volt, és folyamatosan teszi, ebből a rabságból szabadíthat ki minket a jézusi vigasztalás: ne aggódjatok, ne féljetek, ne szorongjatok! Tegyétek a jövőtöket, a holnapotokat az Örökkévaló kezébe. Nem azért, mert egyszerű vagy könnyű, hanem mert ez az egyetlen esélyünk egy olyan holnapra, amelyben nemcsak lehet, de érdemes is élni. És bár aggódni, – ugyanúgy, mint tévedni vagy álmodni – emberi dolog, létezik egy nagyobb erő, amely nagyobb az aggódásunknál.

Minden napnak éppen elég a maga baja. A mainak is. Mindenki tudja, érti, sejti, megéli, megtapasztalja, megsiratja, elsiratja, álmaiban végigéli mindezeket. Mai nap, mai baj, kinek-kinek más, de mindemellett mennyi közös is! Számba venni szinte lehetetlen. Mégse érhet véget a történet a felsorolással.

Jézus arra hív: legyünk a holnap emberei! Mert Jézus nemcsak tegnap, ma, de holnap, sőt mindörökké ugyanaz. Ebbe kapaszkodhatunk mi is. Amikor lezárunk egy egyházi évet, mécseseket gyújtva, az örök élet reménységével, amikor reménységgel kezdünk el egy újat az ádventi gyertyák fényében. Amikor elengedjük azt, amin úgyse tudunk változtatni, de amikor teljes testünkkel, lelkünkkel, szellemünkkel megteszünk mindent azért, amiért viszont élni érdemes.

Isten országának életünket alapvetően megváltoztató alternatív valósága legyen és maradjon velünk! Amikor nem adjuk fel a holnap esélyét, nem aggódunk érte, hanem Jézus után szabadon beledőlünk Isten kegyelmébe. Aki nemcsak a tegnap és a ma, de a holnap Ura is.

* * *

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. november 20–27–i 87. évfolyam 45–46. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.