hírlevél-6
Evangélikus istentiszteletek a Balatonnál és a Velencei-tónál nyaralóknak
Összeállította: Galambos Ádám
2023. június 17.
A magyar tenger partján vagy kisebb testvérének közelében tölti a nyaralását? A pihenés idején sem akar lemaradni a vasárnapi lelki töltekezésről és a közösség megéléséről? Összeállításunkban sorra vesszük, hogy a Balaton, illetve a Velencei-tó közelében mikor és hol vehet részt istentiszteleten.
Közösségélményből kiforrott elhatározás
Galambos Ádám
2023. június 13.
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Papp Ildikó másodéves hallgatóval gyülekezeti hátteréről, elhatározásának formálódásáról és az ifjúság megszólításának lehetőségeiről is beszélgettünk.
A világtalálkozó gyülekezeti, lelki, missziói alkalom
Ambrus Attila
2023. június 2.
„Fontosnak tartom, hogy érezzük, mennyire közel állunk egymáshoz, mennyire közös a hitünk” – hangsúlyozza Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke a barcasági és királyföldi csángó magyarok második zarándoklatáról, amelyet június 29. és július 2. között rendeznek meg Brassó és Hétfalu gyülekezeteiben. A világtalálkozó házigazdája a zarándoklat eredetéről, jelenéről és jelentőségéről is szólt. Adorjáni Dezső Zoltánt, illetve az alkalom főszervezőjét, Koszta István…
Evangélium tévében, rádióban
A friss Bornemisza-díjas Bolla Zsuzsannát kérdeztük a közmédia vallási műsorairól
Stifner-Kőháti Dorottya
2023. május 20.
Egyházunk ez évben is átadta médiadíjait. A Bornemisza Péter-díjat – amely a világi felületeken, például nyomtatott vagy online újságban, televízióban, rádióban, közösségi médiában megjelent művek alkotóinak munkáját ismeri el – idén Bolla Zsuzsanna, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Vallási Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztője, egyházunk központi portáljának, az Evangélikus.hu-nak a korábbi főszerkesztője vehette át. A díjazott alkotás az Isten kezében című televí…
Pásztor cifraszűrben
Egy egyedülálló viselet készítésének műhelytitkai
Boda Zsuzsa
2023. május 11.
„Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik…” – hangzik Jézustól az örömhír a húsvét utáni második vasárnapon (Jn 10,11.27–28). Nem véletlenül választotta a Megváltó a tanítása során többször is szemléltetésként a felelősséget és szeretetet is jelképező pásztor alakját. A bibliai kor emberének nemcsak a nomád állattartó létforma volt természetes, hanem a pásztorkodás minden kelléke – beleértve a megfelelő ru…
A hit nem matematikai egyenlet
Furda Szabina az Istentől kapott többletről
Galambos Ádám
2023. április 29.
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Furda Szabina ötödéves hallgatóval személyes elköteleződéséről, a másokhoz forduló életről és az imádság lelkületéről is beszélgettünk.
Evangélikusként ezt köszönöm Ferenc pápának
Fabiny Tamás
2023. április 28.
A tíz éve megválasztott Ferenc pápa újbóli magyarországi látogatása kapcsán a katolikus egyházfőt fókuszba állító lapszámmal készült a Vigilia folyóirat idei márciusi száma. „Mit köszönhetek Ferenc pápának?” – tették fel a szerkesztők a körkérdést mások mellett Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspöknek. A lap hasábjain megjelent, személyes hangvételű írást közöljük.
Összetartozunk
Roma integrációs nap evangélikus részvétellel
Veszprémi Erzsébet
2023. április 18.
„Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok” – mutatott rá Jézus egyesítő törekvéseire Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke azon a roma integrációs napon, melyet április 15-én rendeztek Összetartozunk címmel a budapesti Ráday Házban. „Jól mondom?” – kérte azoknak a roma fiataloknak a megerősítését, akik passiójátékukkal éppen befejezték a virágvasárnaptól a feltámadásig tartó bibliai események megidézését…
AGAPÉ – Húsvét öröme
2023. április 15.
A húsvéti örömről beszélgettek a Duna Televízió Agapé című műsorának vendégei.
Protestáns vagy katolikus volt-e Nádasdy Tamás?
Kanász Viktor
2023. április 13.
Alacsony sorból indult, de műveltsége, politikai talentuma és szerencsés házassága révén a nádorságot – azaz a király utáni legmagasabb méltóságot – is megszerezte, s a 16. század egyik legbefolyásosabb magyar államférfija lett. Nádasdy Tamás neve jól ismert az – evangélikus – egyháztörténet kutatói előtt is, és élete évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket. Egy alapvető kérdésben pedig a 18. század óta zajlik a vita: protestáns vagy katolikus volt-e a nádor?
Tudást átadva, irányt és példát mutatva
Megerősödést kínál a konfirmáció és az elköteleződés éve
Kinyik Anita
2023. április 1.
A konfirmáció és az elköteleződés évét a január 9-ei újévi istentiszteleten egyházunk budapesti Üllői úti székházában indították hivatalosan is útjára. A tematikus év tartalmának kidolgozóit, Pángyánszky Ágnest, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusát, a Gyakorlati Intézet vezetőjét és Keczkó Szilviát, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség lelkészét, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktoranduszát kérdeztük az idei témaválasztás motivációiról, céljairól és teológiai hátteréről.
Filmek vitték a prímet
Átadták a 2023. évi Bornemisza Péter- és Írónád díjakat
Balczó Mátyás
2023. március 29.
Mozgóképes alkotások és készítőik kerültek a figyelem középpontjába a 2023. évi Bornemisza Péter- és Írónád díj és különdíjak ünnepélyes átadóján, amelyet március 28-án, kedden tartottak a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Irodája kápolnájában. A díjazottakat Fabiny Tamás elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő és Lovass Tibor, az MEE Sajtóbizottságának elnöke köszöntötte.
A szarvasi evangélikus gimnázium a diákjait legkiválóbban fejlesztő egyházi középiskola
Asztalos György
2023. március 10.
Mely iskolákat tartjuk a legjobbnak? Ahol a legkiválóbb teljesítményeket mutatják fel a diákok? Vagy ahol a leginkább fejlődnek – önmagukhoz képest? A pedagógusok és az intézmények részéről a legtöbb hozzáadott érték nem feltétlenül ott jelenik meg, ahová már egyébként is jó képességű gyerekeket vesznek fel. Asztalos Györgynek, az Evangélikus Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértőjének gondolatai annak apropóján, hogy a kiválóan fejlesztő egyházi iskolák listáját a szarvasi Vajda Péter Evangéli…
A jó hír átadásának eszköze
Az íróasztalnál: Gerőfi Gyuláné Brebovszky Éva
Galambos Ádám
2023. március 4.
Az igehirdető műhelyében című sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Gerőfi Gyuláné Brebovszky Évával, a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség lelkészével a lelkészi hivatalban, íróasztala mellett beszélgettünk az istentiszteletre készülés műhelytitkairól.
Erzsébet testvér, a családtag
A diakonissza költő csömöri emlékezete
Boda Zsuzsa
2023. február 13.
„Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap. / Némák a titkok. Nem válaszolnak. / De a ma int, hogy híven szolgáljunk, / mert tudjuk, Ki jön: / Krisztusra várunk.” E versrészletet Túrmezei Erzsébet evangélikus költőnő 1987. február 17-én írta bele „áldáskérő szeretettel” a csömöri evangélikus lelkésznek, Solymár Péternek és családjának ajándékozott verseskötetbe. Nem véletlenül, mert az 1912. február 14-én született diakonissza főnökasszony sok szállal kötődött a Pest megyei település evangélikus közös…
Ami a fotók mögött van
Ezt üzenik a svéd püspökök liturgikus öltözetei
Hajdú Tibor
2023. február 7.
Viselőik lelkiségéről tanúskodnak a svéd evangélikus püspökök liturgikus öltözetei. Erről Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke személyesen is meggyőződhetett, amikor néhány héttel ezelőtt, január 15-én kettős püspökszentelésen vett részt az uppsalai katedrálisban. Az istentiszteleten Marika Markovits, a Linköpingi és Erik Eckerdal, a Visby Egyházkerület új lelkészi vezetője ölthette magára a palástot, vehette fejére a mitrát és foghatta kezébe pásztorbotját. Kondor Péter a Kos…
Határtalanul evangélikus
Lélekkel telítődő programok – Tölgyesi Ágnes „ügye” a külhoni magyar közösségek szolgálata
Galambos Ádám
2023. január 31.
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Tölgyesi Ágnes koordinátorként a külhoni magyarsággal kapcsolatos ügyekért felelős az ökumenikus és külügyi osztályon.
Holnapi keresztény
Mt 6,25–34
Gáncs Tamás
2023. január 5.
Aki fél a holnaptól, az valójában a mától fél; hovatovább az valójában folyamatosan szorong. Ma is, ahogyan egykoron tette volt, és folyamatosan teszi, ebből a rabságból szabadíthat ki minket a jézusi vigasztalás: ne aggódjatok, ne féljetek, ne szorongjatok! – Gáncs Tamás jegyzete.
Öntudat és nyitottság Kiskőrösön
Folyamatosan figyelve és lendülettel építkeznek az Alföldön
Kézdi Beáta
2022. december 30.
Petőfi Sándor szülővárosának lutheránusai bár többségben vannak a Bács- Kiskun megyei városban, mégsem dőlhetnek hátra, mondván, minden okuk megvan az elégedettségre. A különlegesen szép evangélikus templomban és a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikumban is folyamatos, kreatív munka zajlik, hogy a városalapító evangélikusok mai utódai valóban hitüket megélő, erős közösséget alkossanak.
5 + 1 könyv, ami tuti tipp lehet karácsonyra
Boda Zsuzsa, Vitális Judit, Stifner-Kőháti Dorottya, Balczó Mátyás, Kinyik Anita, Balla Mária
2022. december 15.
Karácsonyra készülve személyes hangvételű könyvajánlók következnek. A kínálatban prédikációs- és tárcakötet, vers, regény, életrajz és anekdotagyűjtemény is helyet kapott. Különböző műfajok, de közös bennük, hogy felemelik a lelket éppúgy, mint a szellemet, és közvetve vagy igencsak közvetlenül az Úrra mutatnak.





















