Köszönöm a szolidaritást!
Egy állami iskolában dolgozó tanár gondolatai az egyházi iskolák hozzáállásáról
„Evangélikus tanár vagyok, de nem evangélikus iskolában, hanem olyan általános iskolában, ahova a gyerekek nyolcvan százaléka jár: állami fenntartású iskolában.” Ittzés Szilvia angoltanár, a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség tagja írása arról, mit érez, hogy az egyházi fenntartású intézmények pedagógusai szolidaritásukról biztosítják az állami fenntartású iskolákban dolgozó kollégáikat.
Evangélikus tanár vagyok állami iskolában, és örömmel olvastam a friss hírt a sajtóban: a budapesti fasori evangélikus gimnázium pedagógusai szolidaritásukról biztosították az állami fenntartású iskolákban dolgozó kollégáikat. „Kötelességünknek érezzük, hogy mi, akik evangélikus egyházi iskola tanáraiként jobb feltételek mellett, szabadon végezhetjük munkánkat, támogassuk a nálunk nehezebb helyzetben dolgozó kollégáinkat. Másként nem tehetünk!” – fogalmaztak.
Evangélikus tanár vagyok, de nem evangélikus iskolában, hanem olyan általános iskolában, ahova a gyerekek nyolcvan százaléka jár: állami fenntartású iskolában. És még csak nem is vagyok ezzel kivétel az egyházamban: csak a saját gyülekezetemben együtt ülünk hetente a templompadban, bibliaórán, imaórán, énekkari próbán pedagógus testvéreimmel, akik szintén különböző állami intézményekben tanítók, tanárok, óvópedagógusok, fejlesztőpedagógusok, iskolatitkárok. Hanni itt, Cili ott, Jutka és Kata amott, Ildi, Olgi, Sanyi megint másutt, Kati, Éva, Dorka, Ági és Kati néni pedig már nyugdíjasként gondolnak vissza a munkás évekre. És ez csak egy a több mint kétszázötven egyházközségből!
A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.