Fő tartalom átugrása

2021. május 26. 14:16

Püspökké szentelték Balog Zoltánt

Evangélikus egyházvezetők is köszöntötték a református egyház zsinatának lelkészi elnökét

Püspökké szentelték Balog Zoltánt, a Duna­melléki Refor­mátus Egyházkerület tavaly novemberben megválasztott püspökét, a Magyar­országi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnökét május 24-én, pünkösdhétfőn Nagykő­rö­sön. Az egyházvezetőt a Magyar­országi Evangélikus Egy­ház (MEE) nevében Fabiny Tamás elnök-püspök, az Északi Evan­gélikus Egyházkerület lelkészi elöljárója és Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület főpásztora is köszöntötte.


20210524 Balog Zoltan szentelese MTI Monus Marton

Pünkösdhétfőn a nagykőrösi református templomban szentelték fel Balog Zoltán református püspököt, az MRE zsinatának lelkészi elnökét. Az egyházvezetőt tavaly novemberben választották meg a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé.

Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla erdélyi református püspök igehirdetésében a vezetők szolgálatának fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, rajtuk áll vagy bukik a közösség jövője, és nincs a társadalomnak egyetlen szeglete sem, amelyről lemondhatnának a keresztények, legyen szó a Kárpát-medence bármely részéről.

Egyetlen főpapunk van, Jézus Krisztus – kezdte székfoglaló beszédét Balog Zoltán, majd hozzátette, hogy őt püspökként Isten népe szolgálatára választotta meg az egyház. Hangsúlyozta, hogy „a magyar keresztyénség több, mint mi, reformátusok.” Isten iránti háláját fejezte ki mindazért, amit a Nyugat és Kelet keresztényeitől kapott. Nem a közös ellenség, hanem a közös Úr, Krisztus terel bennünket egy táborba. „Tudjuk, hogy nem velünk kezdődik az egyház, és nem velünk végződik, ezért figyeljünk hátra és előre is” – szólított fel köszöntőjében.

20210524 Balog Zoltan szentelese Fabiny Tamas Bazanth Ivola

Az újonnan felszentelt egyházvezetőt evangélikus szolgatársak is köszöntötték. Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke egy 19. századi rajz reprodukcióját adta ajándékba Balog Zoltánnak. Ezen Luther és Kálvin együtt állnak a kereszt tövében. Az evangélikus püspök reményét fejezte ki, hogy eljön az idő, amikor Luther és Kálvin nemcsak egymás mellett állnak, hanem meg is fogják egymás kezét, és együtt gyakorolják azt a szolidaritást, amelyre oly nagy szükség van.

20210524 Balog Zoltan szentelese Kondor Peter Hajdu Tibor

„Légy áldott, és légy áldás!” – fejezte ki jókívánságát az istentiszteletet követő szeretetvendégségen Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke. Mint fogalmazott, „az áldás a legnagyobb adomány, amitől az életünk széppé, nemessé, igazi életté lesz. Ennek az áldásnak forrása Isten, akitől maga az élet is jön. Ebben az áldásban Isten önmagát adja nekünk, a legnagyobbat, amit adhat.” Kondor Péter arra biztatta Balog Zoltánt, hogy ő maga is legyen áldássá a rábízott reformátusok mellett az evangélikus egyház, az egész kereszténység és a magyar nemzet számára is.

A magyar állam nevében Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte Balog Zoltánt. A püspökszentelésen részt vett – mások mellett – Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége.

Balog Zoltán 1958-ban született Ózdon, lelkészcsaládban. Teológiai tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián kezdte. 1983-ban a Budapesti Református Teológiai Akadémián református lelkészként végzett. Országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője volt. 2018-ban visszavonult a politikai tevékenységtől. 1983-tól 1987-ig Maglódon és öt szórványközösségben működött lelkészként. Ezután két évig a tübingeni egyetem hallgatója volt. 1989 őszén tábori lelkészként NDK-menekültek között szolgált. Szintén 1989-től a Budapest-Hold Utcai Református Egyházközség (korábban: Magyarországi Németajkú Református Egyházközség) beosztott lelkésze, majd 1996-tól a megválasztott lelkésze. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspökeként első ciklusát kezdte meg 2021. január 25-től. Nős, öt gyermeke és nyolc unokája van.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.