Beszélni érdemes a skandináv egyházakban közelmúltban megfogalmazott, az LMBTQ-közösségeket támogató kijelentésekről, túlértékelni azonban nem kell ezeket – fogalmazott Prőhle Gergely a Karc FM Hangoló című műsorának május 27-i adásában. A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője a stúdióbeszélgetésben hangsúlyozta: az MEE püspökei teljes egyhangúsággal szoktak nyilatkozni a témáról, egyértelművé téve az egyház biblikus álláspontját.

Finnországban a volt belügyminiszterre hat év börtön várhat, mert Pál apostolt idézte egy közösségi oldalon, amikor kiderült, hogy az evangélikus egyház csatlakozik a Pride-hoz. Svédországban pedig ugyancsak az egyház részéről merült fel, hogy a Szentírás teremtésre vonatkozó részeit törölni kellene. E két aktuális téma apropóján kérdezték a Karc FM rádióban május 27-én Prőhle Gergelyt arról, hogy ezek a nézetek mennyire jellemzik az evangélikus gondolkodást. Az MEE országos felügyelője egyértelműen világossá tette, hogy „semennyire sem”.
Mint fogalmazott, a különböző régiókra eltérő egyház- és társadalomfejlődés jellemző, ráadásul az evangélikus egyház nem olyan értelemben hierarchikus, mint a katolikus egyház, és nincs olyan nézet vagy tan, amelynek elfogadása általánosan érvényes lenne mindenki számára. Az evangélikus egyházat istenhívő, Krisztus-követő emberek közösségének tekinti, akik ugyanakkor nem kell, hogy közösséget vállaljanak azokkal a testvérekkel, „akik – tisztesség ne essék – hülyeséget” beszélnek. Az északi példák, mint mondja, „teljesen abszurdnak tekinthető fejlemények. Beszélni érdemes róluk, túlértékelni azonban nem kell ezeket.” Hozzátette: az MEE püspökei egyébiránt mindig teljes egyhangúsággal nyilatkoznak ezekről a kérdésekről.
A korszellem tekintetében nagyon gyors és radikális változások történtek az elmúlt évtizedben, és zajlanak ma is. Prőhle Gergely szerint nem kétséges, hogy ezeket az egyházaknak nyomon kell követniük. Ugyanakkor az állandó pánikkeltéstől és rettegéstől óva int mindenkit. Ehelyett kinek-kinek a maga helyén arra kell fókuszálnia, hogyan tud érvényt szerezni a keresztény elveknek és a bibliai alapvetéseknek. A szörnyülködés helyett a missziói parancsot kellene szem előtt tartani. Feltette a kérdést: „Azok közül, akik most felháborodnak a Finnországból érkező híreken, vajon hányan voltak templomban múlt vasárnap, hányan fizetnek egyházi adót, és hányan gondoskodnak arról, hogy gyerekeik és unokáik keresztény nevelést kapjanak?” Ennek kapcsán Jézus főpapi imádságából is idézett: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15)
Az MEE karakteresen képviseli, hogy házasság dolgában csak férfi és nő kapcsolatáról beszélhetünk – húzta alá Prőhle Gergely a beszélgetésben. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a hívő embereknek a jézusi parancs értelmében mindenkihez felebaráti szeretettel kell fordulniuk, függetlenül attól, hogyan éli meg az illető a nemi identitását.
Az országos felügyelő a beszélgetésben reagált arra is, hogy a svéd evangélikus egyház a helyi LMBTQ-közösségnek címzett levelében úgy fogalmazott: „Az emberiség a szivárvány minden színében fantasztikus és sokszínűségében is végtelen. Különbözőek vagyunk, és ez jó.” Prőhle Gergely történeti kontextusba ágyazva arra mutatott rá, hogy ott sajátos módon az LMBTQ-közösség – valamint szintúgy a nők jogai – melletti kiállás végső soron a „hagyományos” svéd életforma védelmét jelenti azokkal szemben, akik azt muzulmán bevándorlóként támadják.
Az MEE világi vezetője képtelenségnek tartja azt is, hogy az említett levél a Biblia teremtéstörténetről szóló részeinek elhagyására tesz javaslatot, mondván, az tele van gyűlölettel. Prőhle Gergely szerint „nem széplelkeknek íródott a Szentírás, és olykor éppen a szavak keménysége az, ami bizonyos emberi helyzeteket képes úgy leírni, hogy az a mai ember számára is értelmezhető legyen”. Ahhoz persze, hogy az emberek megértsék az ige üzenetét, az szükséges, hogy gyermekkoruktól segítsenek nekik ebben. A Szentírás komplikált összefüggésrendszerének, az emberi gyarlóság, a keresztény tanítás és az isteni kegyelem egyidejű jelenvalóságának megértése, vagyis a hit mentheti meg őket, mindnyájunkat attól, hogy „bedőljenek olyan badarságoknak, mint amikről most beszéltünk. Mindnyájunk felelőssége, hogy ne pusztán felháborodjunk, szörnyülködjünk, hanem tegyünk is ennek érdekében.”
* * *
A teljes beszélgetés IDE kattintva hallgatható meg.