Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE)
Harminc éve mehetnek magyar teológushallgatók ösztöndíjjal Heidelbergbe
Hans Kratzert átadta a lelkésztámogató egyesület vezetését
Jávori Fülöp
2023. március 14.
A Badeni Protestáns Tartományi Egyház lelkésztámogató egyesülete (Förderverein Pfarrhaushilfe) évtizedek óta ösztöndíj-lehetőséget biztosít az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) teológus-lelkész szakos hallgatói számára Németország legrégibb felsőoktatási intézményében, a Heidelbergi Egyetemen. A korábbi ösztöndíjasok közül már többen lelkészi szolgálatban állnak, vagy az EHE oktatói lettek, így a Magyarországi Evangélikus Egyház és annak lelkészei, egyetemi oktatói és teológushallgatói egy…
Szabadon a segítségre
Krcsméri János András a fiatalok megszólításának fontosságáról
Galambos Ádám
2023. március 11.
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Krcsméri János András harmadéves hallgatóval az ifjúság megszólításának lehetőségeiről és az elhivatottságról is beszélgettünk.
Közös ünneplés
2023. március 7.
2023 a konfirmáció és elköteleződés éve az evangélikus egyházban. Ennek jegyében tartott nyílt napot az Evangélikus Hittudományi Egyetem. A Duna Televízió Lét-Ige című protestáns magazinjának riportja.
De hol van a helye a Szentléleknek?!
A teológiát is izgatja a mesterséges intelligencia kérdése
Hafenscher Károly
2023. március 2.
Prédikálhat-e a mesterséges intelligencia? Ez csak egyetlen kérdés a sok közül, amelyet az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) február 27-ei – nyilvánosan meghirdetett – homiletikaóráján felvetettünk. Olyan kihívás előtt áll a világ, s olyan helyzettel szembesült az egyház, amelyet nem lehet kikerülni. Választ kell adni arra, mit is kezdjünk a mesterséges intelligenciával, a megjelenésével, a hihetetlen tempójú fejlődésével, megvizsgálva a lehetőségeit (az áldásait), s kivédve a veszélyeit (…
Katedrán és szószéken Istennek elköteleződve
Egy kémia–német szakos tanár útja a Luther-kabátig
Balczó Mátyás
2023. március 2.
„Istennek azt az igényét, hogy az életem része szeretne lenni, nemcsak a szószéken, hanem a katedrán is megtapasztalom” – mondta lapunknak Szomju Tamás. A Vasi Evangélikus Egyházmegye beosztott lelkésze tavaly októberben kezdte meg szolgálatát, miután az Evangélikus Hittudományi Egyetem másoddiplomás képzésének elvégzése után Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke ordinálta Celldömölkön.
Elköteleződésre hívva
Tanácskozott egyházunk zsinata
Galambos Ádám
2023. február 28.
A böjti időszak kezdetén ülésezett a Magyarországi Evangélikus Egyház XI. Zsinata Budapesten, az Üllői úti székház kápolnájában. A február 25-i ülésszakon a zsinati küldöttek elfogadták a diakóniai stratégiát, döntöttek a Nigériai Evangélikus Egyházzal való együttműködésről, valamint előkészítő nyilatkozatot fogadtak el a jövő évi általános tisztújításról.
Pályázati felhívás az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektori megbízásának ellátására
2023. február 14.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 37. § (3) bekezdése alapján pályázatot ír ki a fenntartásában működő Evangélikus Hittudományi Egyetem (székhely: 1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) rektori megbízásának ellátására.
Hívásod van
Az elköteleződést szolgálta a teológia nyílt napja
Galambos Ádám
2023. február 11.
Az elhívásban történő megerősödésre fókuszáltak február 10-én az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) nyílt napján. Az egész napos programon az óralátogatások során, a közösségi élmény átélésével és interaktív foglalkozások által is ehhez kerülhetett közelebb az alkalomra regisztrált több mint negyven érdeklődő.
Évfordulókra emlékezve, földrengés árnyékában
Ülésezett az országos presbitérium
Fabiny Tamás
2023. február 11.
Köznevelési és diakóniai intézmények átvételéről is tárgyalt a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Presbitériuma ez évi első ülésén február 9-én az egyház országos irodája Radvánszky termében. Az ülést megelőzően csoportkép is készült a hiánytalan számban megjelent országos presbiterekről, akik egyebek mellett tájékozódtak egyházunk most elkészült diakóniai stratégiájáról, valamint egyeztettek a törökországi és szíriai földrengés áldozatainak megsegítéséről.
Szolgálatba állva
Diplomaosztó ünnepség a teológián
Galambos Ádám
2023. február 6.
A szolgáló életre, a nyitottságra, legfőképpen pedig a jézusi példából merítő odafordulásra biztatva küldte szolgálatba a frissen oklevelet szerzett hallgatókat az Evangélikus Hittudományi Egyetem vezetése február 3-án az intézmény diplomaosztóján.
Találékony szeretettel a közösségekért
Bölcsészettudományi szakot hirdet az Evangélikus Hittudományi Egyetem
Vitális Judit
2023. február 1.
Először hirdet meg bölcsészettudományi képzést 2023 szeptemberi indulással az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE). A mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő mesterszakról Varga Gyöngyi tanszékvezető tanárt, egyetemi docenst, az induló szak felelősét kérdeztük.
Évfordulók, esélyek
Kézdi Beáta
2023. február 1.
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Tágabb perspektívából, de érthetően
Mészáros Anna Zsóka tervei közösségépítésről, lelkigondozásról
Galambos Ádám
2023. január 28.
Idén újraindult sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Mészáros Anna Zsóka ötödéves teológus-lelkész szakos hallgatót a pályaválasztásáról, a hallgatói önkormányzatban szerzett tapasztalatairól és arról is kérdeztük, mit kapott az egyetemtől, illetve a fóti Evangélikus Kántorképző Intézettől.
Minden sivatag egy kutat rejt valahol
Varga Gyöngyi az év igéjéről – az Ószövetség tükrében
Boda Zsuzsa
2023. január 26.
„Te vagy a látás Istene” – vallotta az Ábrahám gyermekét a szíve alatt hordó, mégis menekülésre kényszerülő Hágár a pusztában a Lahajrói-kútnál. Az idei év igéjéül választott mondat ószövetségi hátteréről, a nők társadalmi helyzetéről és a pusztai kutakról dr. Varga Gyöngyivel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Teológia Tanszék tanszékvezető docensével beszélgettünk.
Másodünnepeink
Mit ünneplünk karácsony másnapján, húsvéthétfőn és pünkösdhétfőn?
Boda Zsuzsa
2022. december 26.
Munkaszüneti napot látunk benne, vagy ünnepként éljük meg a három egyházi főünnep – karácsony, húsvét és pünkösd – másnapját? Hogy alakultak ki a „másodnapok”, és valójában mit is ünneplünk karácsony másnapján, húsvéthétfőn és pünkösdhétfőn? Erről kérdeztük dr. Hafenscher Károlyt, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológia Tanszékének tanszékvezető professzorát, a Liturgika – A keresztény istentisztelet protestáns megközelítésben, ökumenikus szellemben című kötet szerzőjét.
Misszió a pályaudvaron
Evangélikus diakónia Nürnbergben
Pángyánszky Ágnes
2022. december 23.
A nürnbergi főpályaudvar kissé zegzugos folyosóinak egyikében a Bahnhofsmission (Vasúti misszió) feliratú üvegajtó előtt egy fiatal hölgy angolul próbálja megérteni az igen megviselt fiatal fiút, aki napok óta nem evett, nem ivott, és kétségbeesetten igyekszik valamiféle emberi segítséget kapni nyomorúságos helyzetében. Talán Ukrajnából érkezett, és ki tudja, mióta keresi a pályaudvaron azt a reménysugarat, amely kiutat mutathat számára a hajléktalanságra ítéltség állapotából. A fiatal hölgy me…
Szervezeti keret az önkéntes szolgálóknak
Beszélgetés Gregersen-Labossa Györggyel a Fébé jelenéről és jövőjéről
Galambos Ádám
2022. december 9.
Az elmúlt években nemcsak újradefiniálta magát a Fébé Evangélikus Diakóniai Egyesület, hanem a jelen szolgálati területeit felismerve újfajta szellemi és lelki közösségépítésbe is kezdett. Az induló diakonátusról, a helyi önkéntes csoportok indításáról és a Túrmezei Erzsébet-emlékévről is beszélgettünk Gregersen-Labossa Györggyel, az egyesület lelkész elnökével.
„Tekintettel kell lennünk a nem emberi létezőkre is”
Kopp–Skrabski-díjjal tüntették ki Szűcs Kinga Beatrix teológust, bölcsészt
Kinyik Anita
2022. december 6.
A Kopp–Skrabski-díj tudományos tagozatának egyik, a szakmai zsűri által kiosztott fődíjában részesült dr. Szűcs Kinga Beatrix teológus, bölcsész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Vallás- és Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa. A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány az elismeréssel – a díj névadóihoz hűen – azokat a személyeket jutalmazza, akik az egészséges társadalom és támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemlélet népszerűsítéséért dolgoznak. Tudományos díjat csa…
Váljunk a békéltetés és a béketeremtés eszközeivé
„Az igazság békét teremt” (Ézs 32,17a)
Galambos Ádám
2022. november 28.
A béketeremtés és békéltetés teológiai megközelítéseiről, a sebek feldolgozásáról és a kiengesztelődésről is szó esett A háború és a béke a Bibliában címmel az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Keresztény–Zsidó Tanács által közösen szervezett november 24-i konferencián. Az evangélikus teológián tartott tudományos ülésen a jelenlévők megemlékeztek a száz éve született Schweitzer József országos főrabbiról is.
Élő közösség és kreatív műhely
Századik tanévében az egyetemi szintű evangélikus lelkészképzés
Stifner-Kőháti Dorottya; Hajdú Tibor
2022. november 25.
A magyarországi egyetemi szintű evangélikus teológiai képzés századik tanéve kezdődött meg ez év szeptemberében. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hazánk egyetlen – alap-, mester- és doktori képzést is nyújtó – evangélikus felsőoktatási intézménye. Mikor történt meg, hogy csak egyetlen hallgató végzett, miért mondhatjuk, hogy jövőorientált tudomány a teológia, és miért választja a lelkészi hivatást egy fiatal napjainkban? Mindezekről dr. Csepregi Zoltánt, az egyetem rektorát, dr. Orosz Gábor…



















