Fő tartalom átugrása

Ez az a nap!

Ez az a nap! Debrecenben

Teltházra számítanak a szervezők a Nagyerdei Stadionban

2023. május 19.
A rendezvénysorozat 23 évvel ezelőtt indult el, s azóta is lehetőséget ad a főleg fiatal résztvevőknek, hogy rátaláljanak a Teremtőjükhöz vezető útra. Itt mindenki megtalálhatja a hozzá közelálló programot, zenei stílust.
Nick Vujicic

Inspirálj és gyújts lángra másokat!

Nick Vujicic előadásain jártunk

Vitális Judit
2023. március 18.
A karok és lábak nélkül született Nick Vujicicnek olyan kisugárzása van, amellyel magára vonzza a tekinteteket. Előadásaival nagy tömegek – a Budapest Arénában például tizenkétezer ember – figyelmét köti le. Isten szeretete és békéje ragyog át rajta – különösen, amikor nem motivációs trénerként áll a színpadon, hanem eredeti küldetésének, az evangélium hirdetésének tesz eleget.
Szélrózsa záró istentisztelete

Nyár végi tedeum

Gáncs Péter
2022. augusztus 31.
Hagyományosan a tanév végén szoktunk tedeumot énekelni, Istennek hálát adni, hogy megtartott, hordozott, tanított és nevelt minket egy tanéven át. De meggyőződésem, hogy 2022 nyarának utolsó napjaiban is van okunk hálaadásra. Ugyanakkor azt is érdemes számba venni majd, amivel Urunk formálni, tanítani akar minket. Hiszen a felszínes vélekedéssel szemben a nyár nem a felejtés, az elbutulás ideje. Mesterünk az elmúlt hónapok eseményeiben is velünk volt, sőt mi több: közöttünk volt.
Hatalmas tömeg énekelt Istennek a nemzet új stadionjában az Ez az a nap!-on

Hatalmas tömeg énekelt Istennek a nemzet új stadionjában

Ez az a nap! Stadion 2022

2022. július 28.
Szombaton rendezték az Ez az a nap! Stadion 2022 elnevezésű nagyszabású keresztény könnyűzenei találkozót a Puskás Arénában, amelyen több mint harminc nemzetből mintegy negyvenezer ember vett részt. A rendezvényre az egész Kárpát-medencéből és szélesebb régiónkból is érkeztek vendégek, közülük sokan a szervezők által biztosított ingyenes különvonatokkal és buszokkal.

Emeljük magasra Jézus nevét!

Három év után újra Ez az a nap! nagyközönség előtt

2022. június 20.
A Kárpát-medence, a környező országok fiataljaival együtt újult erővel várakozunk arra, hogy július 23-án a Puskás Arénában magasra emeljük Jézus nevét – fogalmaz László Viktor. Az Ez az a nap! alapítója és fő szervezője a huszonkét évvel ezelőtti kezdeteket is felelevenítve beszél arról, honnan hova jutott el a rendezvény, amely teret ad annak, hogy felekezeti kereteinkből kilépve együtt tekintsünk arra, aki összeköt minket: Jézus Krisztusra.
Ez az a nap! 2019

Közös dicsőítésre hív az Ez az a nap!

Zene, igei üzenetek, tanúságtételek a Puskás Arénában

Ez az a nap! Alapítvány
2022. április 28.
Július 23-án rendezik meg az eredetileg 2020-ra tervezett nagyszabású felekezetközi zenei eseményt a budapesti Puskás Arénában. A különleges alkalomra a több mint húszéves dicsőítő rendezvénysorozat szervezői ötvenezer résztvevőt várnak szerte a Kárpát-medencéből és egész Európából.
2021.04.27_ezazanap_2022.jpg

Jövőre lesz a 20. Ez az a nap!

2021. április 27.
Még egy évet tolódik a jubileumi, 20. Ez az a nap! rendezvény. A Puskás Arénába szervezett hálaadó- és dicsőítő alkalom új időpontja 2022. július 23. – adták hírül szervezők.