A rendezvénysorozat 23 évvel ezelőtt indult el, s azóta is lehetőséget ad a főleg fiatal résztvevőknek, hogy rátaláljanak a Teremtőjükhöz vezető útra. Itt mindenki megtalálhatja a hozzá közelálló programot, zenei stílust.

A május 16-án megtartott sajtótájékoztatón a megjelenteket László Viktor az Ez az a nap! alapítója és vezetője köszöntötte, felhívva rá a figyelmet, hogy közeledik június 10-e, ami jelentős alkalom lehet Debrecen és a régió számára is. Mint fogalmazott, megtiszteltetésnek tartja, hogy ezúttal Debrecen a vendéglátó, mivel korábban a fővárosban voltak a találkozók, tíz éven át a Papp László Sportarénában, míg tavaly a Puskásban – olvasható az Ez az a nap! Magazinon közzétett sajtóközleményben.
Az alapító emlékezttett rá, hogy idén, áprilisban Nyugat-Magyarországon, Veszprém volt a helyszín, ahol teltház volt az Arénában, most pedig a keleti országrész legnagyobb városában is jó esély van erre. „Az Ez az a nap a 118. Zsoltár 24. verséből kapta a nevét. Egy nap, amikor összegyűlünk egy zászló alá, és közösen ünnepeljük Megváltónkat” – hangsúlyozta. László Viktor beszélt arról is, hogy minden résztvevő kap ajándékba egy Jézus Bibliát, amelynek az a különlegessége, hogy minden magyarázat Jézus személyére utal.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöke elmondta, hogy Debrecen a történelem folyamán szellemi központ volt, és most júniusban is azzá lehet. Rávilágított, hogy ma már nemcsak a történelmi egyházak vannak jelen, hanem a kereszténységet sokkal szélesebb spektrumban képviselik a helyi közösségek. „Egy derűs, 21. századi kereszténységnek szeretnénk a tagjai lenni, azzal a biztonságérzettel, melyet a Teremtő adhat, aki a bolygónkat is létrehozta. A koncert is ezt a derűt tükrözze, és jó látni, hogy ez a zene és az üzenet mennyi fiatalt vonz” – fogalmazott Fekete Károly.

Puskás István a kulturális területért felelős alpolgármester elmondta, hogy a Nagyerdei Stadion környékén a nyár a zenéről szól, egymásnak adják a különböző stílusok a stafétabotot a dzsessztől a könnyűzene sokféle stílusáig. Ez most tovább bővül, immár benn a stadionban. „Debrecen identitását évszázadok óta a sokszínű vallási megjelenés adja” – húzta alá az alpolgármester.
Palánki Ferenc római katolikus püspök, ifjúsági referens azt emelte ki, hogy éppen 30 éve indult el az egyházmegye, melynek Debrecen a központja, így kétszeresen is ünnepi lesz ez a nap. Mint kiemelte, az egyház mindig is fiatal marad, mint ahogy a nemrég idelátogatott Ferenc pápa is odament az emberekhez, szeretetet adni. „A hitünk Krisztus központú, ő a szívünk és az életünk ura. Hálás vagyok a rendezvényért, ahova neves előadók jönnek, és együtt dicsőítjük Istent” – mondta.
„2014-ben az épülő stadionban imádkoztunk, hogy ez legyen egyszer templom, ahol dicsőíthetjük Istent. Közösen összefogva várjuk, hogy a város és környéke találkozik a mindig új és megújulni képes Evangéliummal” – fogalmazott Tóth Sándor baptista lelkipásztor. Hozzátette, a keresztény felekezeteknek ez nemcsak egy egyszeri esemény lesz, hanem egy folyamatnak a része, ahol találkozhatnak Istennel és egymással.
Részletek és jegyvásárlás: https://ezazanap.hu/ezazanap2023stadion/