Fő tartalom átugrása

Krámer György

A lelkészutánpótlásról egyeztettek a V6-ok egyházvezetői

Visegrád mellett Kőszeg is összeköt

A lelkészutánpótlásról egyeztettek a V6-ok egyházvezetői

Balicza Klára
2022. december 7.
Immár harmadik alkalommal tartottak informális találkozót november 29-én és 30-án a közép-európai egyházak vezetői. A Visegrádi, avagy V6-okként emlegetett összefogás alkalmát ezúttal Kőszegen rendezték meg. A beszélgetésekben a lelkészutánpótlás kihívásait és az egyes egyházak által alkalmazott stratégiákat járták körül ez alkalommal a cseh, lengyel, szász, szlovák és magyar résztvevők, amihez a kőszegi evangélikus középiskola és a helyi gyülekezet biztosított vendégszerető hátteret.
Krámer György

Nem mindig az irányítónak kell kosárra dobnia

Krámer György a bizalomépítő keresztény vezetésről

Kézdi Beáta
2022. június 22.
„Egy vezető tudjon feladatot kiadni a kezéből, és ne akarjon mindent csakis maga megoldani. Ha valaki nem enged ki semmit a kezéből, az egy idő után lehetetlenné teszi a munkát” – mondja Krámer György. Egyházunk országos irodájának igazgatóját Tomka János A bizalomépítő vezető című, nemrégiben megjelent könyve alapján kérdeztük a jó keresztény vezető ismérveiről.
Ukrán iskola

Biztonságot nyújtó iskola

Ukrán gyerekek tanulnak az evangélikus egyház székházában

B. M. – K. B.
2022. május 12.
Életteli zsibongástól hangos április vége óta egyházunk országos központja, amióta ukrán gyerekek tanulnak székházunkban. A hatvan fiatal érkezese a megszokotthoz képest másfajta élettel töltötte meg az Üllői úti épületet. A háború elől a magyar fővárosba menekült iskolásokkal a szintén menekültekből álló pedagógusok és más önkéntesek mellett az országos iroda munkatársai is foglalkoznak.

„Használatbavételi engedélyt” kaptak a gyülekezeti munkatársak

Tanúsítványok átadásával zárult az első képzés

Vitális Judit
2021. október 22.
Több mint százan vehettek át tanúsítványt arról, hogy elvégezték a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetimunkatárs-képzését. A speciális tanfolyam annak idején abból az elgondolásból született, hogy a lelkészek ne egyedül hordozzák a szolgálat terheit. A közösségeik iránt elkötelezett, cselekedni is kész hívek ahhoz kaptak szakmai segítséget, hogy hasznos munkatársként kapcsolódhassanak be a gyülekezetek építésébe.

Ökumenikus váltók is indultak a hétvégi budapesti futóversenyeken

Evangélikus.hu
2021. október 11.
Ökumenikus váltót hirdetett az Ökumenikus Segélyszervezet és a Budapest Sportiroda a 36. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon. A kezdeményezés célja az volt, hogy a legkülönbözőbb vallási felekezetekhez kötődő futókat szólítsák egy futóközösségbe, és együtt gyűjtsenek a Segélyszervezet gyermekeket segítő Kapaszkodó programjára.

Kinyílt a Barackvirág

Evangélikus óvodát avattak Kecskeméten

Vitális Judit
2021. október 8.
Új köznevelési intézménnyel gyarapodott a 2021–2022-es tanévtől a Magyarországi Evangélikus Egyház. A Kecskeméti Barackvirág Evangélikus Óvoda ünnepélyes átadását október 7-én tartották. A több mint négyszázhatvanhétmillió forintos beruházás teljes egészében Magyarország kormányának támogatásával valósult meg. A hetvenöt kisgyermek fogadására alkalmas óvodát az egyház, az állam és az önkormányzat képviselőinek jelenlétében Kondor Péter, a Déli Egyházkerület püspöke szentelte fel.

Emeljük tekintetünket az égiekre

Családi bölcsődét avattak Debrecenben

Csűry Csaba
2021. szeptember 1.
Hálaadó istentiszteletre és a Miklós utcai bölcsőde megáldására hívták a Debreceni Evangélikus Egyházközség harangjai a családokat augusztus utolsó vasárnapján.

Megjelent az Épüljetek fel lelki házzá! – Evangélikus gyülekezetfejlesztési program

2021. augusztus 19.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szerkesztésében és kiadásában megjelent és online változatban már elérhető az Épüljetek fel lelki házzá! című, gyakorlati teológiai alapokra épülő, a gyülekezeti alkalmakat, gyülekezetszervezést modelljelleggel bemutató gyakorlati kézikönyv.
uvit2020010777.jpg

Köztünk az irgalmas szeretet az alap – Krámer György évkezdő gondolatai

Krámer György
2021. január 7.
Budapest – Mivel a jelenlegi helyzet nem tette lehetővé a személyes találkozást és a közös újévi kezdést, ezért Krámer György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója levélben küldte el köszöntését a munkatársak részére. „Az a reménységem, hogy ki-ki egészségben, családdal eltöltött ünnepléssel, pihenéssel töltötte az elmúlt két hetet – írta Krámer György. – Munkánk ugyanabban a rendben folytatódik, vagyis a járványhelyzet miatt bevezetett igazgatói utasítások továbbra…