Több mint százan vehettek át tanúsítványt arról, hogy elvégezték a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetimunkatárs-képzését. A speciális tanfolyam annak idején abból az elgondolásból született, hogy a lelkészek ne egyedül hordozzák a szolgálat terheit. A közösségeik iránt elkötelezett, cselekedni is kész hívek ahhoz kaptak szakmai segítséget, hogy hasznos munkatársként kapcsolódhassanak be a gyülekezetek építésébe.
Gyülekezetmenedzsment, szeretetszolgálat, gyermek-, illetve ifjúsági munka – ezekre a részterületekre fókuszálva indult el 2019 szeptemberében egyházunkban a gyülekezeti munkatársak képzése. A hatalkalmasra tervezett tanfolyamot a koronavírus-járvány miatt a negyedik, 2020. februári együttlét után kellett átmenetileg – végül az előre reméltnél hosszabbra nyúlóan – felfüggeszteni.
Másfél év kényszerszünet után idén szeptember 18-án folytatódhatott a képzés egyházunk budapesti, Üllői úti székházában, október 19-én pedig már a záróalkalomra várták a résztvevőket. Eredetileg közel százötvenen kezdték meg a képzést, és a pandémia jelentette nehezített pálya ellenére kétharmaduk teljesítette is a vállalását.
Az utolsó alkalomnak már az első része is a vissza- és az előretekintés jegyében telt. Mielőtt azonban ez megtörtént volna, ezúttal is Isten igéjére figyeltek a jelenlévők. Rövid áhítatában Gáncs Péter nyugalmazott püspök, a képzés koordinátora a kegyelmi ajándékok sokféleségéről és a Lélek egységéről szólt.
A kánonénekléssel be- és levezetett elcsendesedés után Németh Zoltán, az országos iroda gyülekezeti és missziói osztályának vezetője a képzés hasznosságára vonatkozóan rögtönzött közvélemény-kutatást. Az általa feltett kérdések egyfelől arra vonatkoztak, hogy a résztvevők mennyire ítélték megfelelőnek a kurzus szervezettségét, felépítését, tartalmát, másfelől pedig azt voltak hivatottak feltérképezni, hogy a gyülekezetekben mennyire bevett gyakorlat – vagy lehet az – a munkatársak bevonása.
A különböző szekciók még egyszer utoljára kis csoportokban is együtt voltak, majd a tanulmányok lezárásaként minden résztvevő átvehette a képzés elvégzését igazoló tanúsítványt. A „diplomaosztót” azzal a reménységgel vezette fel Gáncs Péter, hogy a „használatbavételi engedélyt” birtokló munkatársakat valóban használni is fogják a lelkészek.
A záró úrvacsorás istentiszteleten Krámer György lelkész, az országos iroda igazgatója arra hegyezte ki prédikációját, hogy noha a képzésen a résztvevők ahhoz kaptak muníciót, hogy úgymond szervezési szempontból hogyan működhetnek jobban a gyülekezetek – valójában egy-egy alkalom, kezdeményezés „sikerének” záloga Krisztus jelenléte. „Vele és benne lehetünk egyek – fogalmazott az igehirdető –, erre van meghívásunk, és ennél nagyobb dolog nem történhet velünk.”
„Egy-egy képzési nap során arra törekedtünk, hogy legyenek evangelizációs, hitmélyítő programok, amelyek a szívet, a lelket táplálják, és evangélikus identitásukban erősítik meg a résztvevőket, és legyenek olyan foglakozások, amelyek gyakorlati tudást adnak, a képességeket, készségeket fejlesztik. A szekciókról pedig minden alkalommal visszajöttünk a templomba, hogy igével és áldással menjünk tovább – mondta el Gáncs Péter nyugalmazott püspök, a képzés koordinátora. – Már a program meghirdetésénél is fontos volt, hogy a résztvevők a lelkészek tudtával, sőt ajánlásával vegyenek részt a képzésen, és menet közben is mindig minden információt másolatban a lelkészeknek is elküldtünk. Folyamatosan tudatosítani akartuk bennük azt, amit mottónak is megtettünk: nem jó egyedül szolgálniuk, és mi a képzéssel segítőtársakat akarunk melléjük adni, akikre merjenek támaszkodni, és akiknek merjenek feladatot adni. A jövőben is szeretnénk valamiképpen tartani a kapcsolatot az első tanfolyam résztvevőivel, másrészt pedig újabb kurzust is akarunk indítani. A képzés kínálatát látogatás, lelkigondozás, illetve média szakiránnyal szeretnék bővíteni.”
„Az országos iroda valamennyi érintett munkatársa nevében mondhatom: nagy öröm volt számunkra vállalni a házigazda szerepét és ily módon is szolgálni a gyülekezetek felé – nyilatkozta Németh Zoltán lelkész, a gyülekezeti és missziói osztály vezetője, aki minden képzési napon hit- és identitáserősítő előadással szolgált. – Ráadásul kiléphettünk abból a keretből, amely eddig meghatározta a működésünket. A gyülekezetekkel való kapcsolattartás ugyanis korábban főként jogi, gazdasági, adminisztrációs ügyek intézésére szűkült le. Nem egyszerűen helyszínt és hátteret adtunk, hanem a tartalmat is biztosítottuk a képzéshez, hiszen munkatársaink tudására, szakértelmére, különféle kompetenciáira építve alakítottuk ki a képzési kínálatot.”
Szöllősiné Kassai Judit az orosházi gyülekezet tagjaként jelentkezett a munkatársképzésre: „Amikor megláttam a felhívást, rögtön megszólított. Hiszen ez az én utam, ebben dolgozom, ebben élek! Számomra mindig is magától értetődő volt, hogy elmélyedjek abban, amivel foglalkozom. Már az első alkalom is bebizonyította, hogy jó helyre kerültem. Olyan emberek, társak, testvérek közé, akiknek egy a fontos, és akikkel egy nyelvet beszélünk: ez a szolgálat. Ez nagyon megerősített, mert itt nem kellett egyenlőtlen küzdelmet vívnom senkivel gondolkodásom, hitem miatt, és elfogadva érezhettem magamat. A szeretetszolgálat szakirány foglalkozásain találkozhattam már ismerős, gyakorlatban is használt dolgokkal, hiszen gyülekezeti nővérként egyébként is ezen a területen dolgozom, az új ismereteket pedig jó szívvel csatoltam eddigi »gyűjteményemhez«. Új kapcsolatokat építhettem, új barátaim lettek. A hosszú kényszerszünet és a rendkívüli helyzet mutatta meg igazán, milyen értékes kincsekhez jutottam. Csak nemrég lett vége a tanulásnak, de máris hiányzik. És nem csak nekem: társaim is így fogalmaztak. Ezek a különleges szombatok igazi ünnepek voltak mindannyiunknak. Azt mondják, a jó pap holtig tanul. Hiszem, hogy minden jó, szolgálni vágyó munkatárs is.”
