ökumené
Élő kövek hálaadása az épített kövekért
Pecz Samu építészre emlékeztek halála 100. évfordulóján
Galambos Ádám
2022. szeptember 2.
Pecz Samu (1854–1922) építész halálának 100. évfordulója alkalmából közös ünnepségsorozatot szervez az általa tervezett három budapesti templom gyülekezete. Ennek keretében szeptember 1-jén ökumenikus megemlékező istentiszteletet tartottak a Fiumei úti sírkertben.
Egy könyv szükség idejére
Imádkozz velünk! – Imádságok, történetek
Dr. Bodó Sára
2022. augusztus 29.
Az imádkozó csendből Istennel folytatott párbeszéd lehet, amely menedéket, békességet, egész életet adhat annak, aki él vele – mutat rá az Imádkozz velünk! – Imádságok, történetek című könyvről írt – először az Igazság és Élet szakfolyóirat hasábjain megjelent – ismertetőjében Bodó Sára református lelkész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorhelyettese, a Gyakorlati Teológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense.
Ökumenikus istentiszteletet tartottak az augusztus 20-ai ünnep előestéjén
2022. augusztus 20.
Ökumenikus istentiszteletet tartottak az államalapítás ünnepének előestéjén, pénteken Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szervezésében.
Hatalmas tömeg énekelt Istennek a nemzet új stadionjában
Ez az a nap! Stadion 2022
2022. július 28.
Szombaton rendezték az Ez az a nap! Stadion 2022 elnevezésű nagyszabású keresztény könnyűzenei találkozót a Puskás Arénában, amelyen több mint harminc nemzetből mintegy negyvenezer ember vett részt. A rendezvényre az egész Kárpát-medencéből és szélesebb régiónkból is érkeztek vendégek, közülük sokan a szervezők által biztosított ingyenes különvonatokkal és buszokkal.
Aki szolgálat által is megéli a hitét
Sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2022. április 10.
Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.
Ortodox kislexikon
Mit érdemes tudni Ukrajnából érkező hittestvéreink vallási hovatartozásáról?
Galambos Ádám
2022. április 7.
Nagyszámú ortodox hívő érkezett hazánkba, mióta Oroszország megtámadta Ukrajnát. De vajon milyen hasonlóságok, illetve különbségek vannak a nyugati és keleti kereszténység tanítása között? Pontokba szedtünk néhány kérdést az ortodox vallással kapcsolatban Szentpétery Péter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Vallás- és Társadalomtudományi Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docense segítségével.
Ökumenikus? Mi az? – Eláruljuk!
Kovács Viktor
2022. január 20.
Számtalanszor kerülhetünk kissé vicces, de egyúttal kínos helyzetbe, ha az ökumenikus szó elhangzik egy eseményen vagy beszélgetésben, mivel sokan nem ismerik a szó jelentését. Ebben a bejegyzésben és az adásban szó lesz a ökumené fogalmának jelentéséről, az ökumenikus mozgalom történetéről, határairól és korlátairól is.
Csak együtt, Krisztussal!
Elkezdődött az ökumenikus imahét
Galambos Ádám
2022. január 17.
„Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg idén január 16. és 23. között az ökumenikus imahetet. Nyitó istentiszteletét vasárnap este a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartották a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának szervezésében.
Egyházi vezetők közösen imádkoztak a járvány áldozataiért
2021. november 29.
A katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői közösen imádkoztak a koronavírus-járvány áldozataiért és a pandémia elmúlásáért advent első vasárnapján a budapesti Szent István-bazilika altemplomában.
Egyek Isten hűségében
Zászkaliczky Zsuzsanna és Regős Imre az ökumenikus családi életről
Stifner-Kőháti Dorottya
2021. november 18.
Hívő keresztény, templomba járó, gyülekezetük közösségében aktív szerepet vállaló ötgyermekes házaspár. Evangélikus lelkészcsalád lánya a feleség, a férj római katolikus. Zászkaliczky Zsuzsanna és Regős Imre lelki erőforrása a szentségekkel élés, fontosak számukra az ünnepek és az azokra való felkészülési időszakok. Sok-sok hívő család él így, őket azonban különlegessé teszi az a tény, hogy évtizedek óta ökumenikus házasságban élnek. Beszélgetésünkben először arról érdeklődtünk, mikor tudatosul…
Figyeljünk közös Urunkra, Jézus Krisztusra!
Hafenscher Károly a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról
Galambos Ádám
2021. szeptember 2.
„Sebzett világban élünk, ahol nagy szükség van a tanúságtételre” – mondta a Kossuth rádió evangélikus félórájában Hafenscher Károly. A közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról, az evangélikus és a katolikus felekezet közötti dialógusról a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnökével, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárával Stifner-Kőháti Dorottya beszélgetett.
Koordinátorokat keresnek a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióra
Több vagy, ha adsz!
2021. augusztus 31.
14. alkalommal rendezi meg a három történelmi keresztény egyház a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes, ifjúsági akciót 2021. október 8-10. között. Az akció évről évre több ezer magyarországi és a határon túli magyar fiatal számára teszi lehetővé, hogy kipróbálhassák az önkénteskedést! A 72 óra honlapján már elindult a regisztráció és szeptember 10-ig várják a koordinátorok jelentkezését is!
Ferenc pápa találkozik a MEÖT képviselőivel is
2021. augusztus 6.
A katolikus egyházfő fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának delegációját is szeptember 12-én, amikor néhány órára Budapestre érkezik, hogy részt vegyen a nemzetközi eucharisztikus kongresszus záró szentmiséjén.
A megbékélés útjáról rendez virtuális konferenciát az Anglikán–Lutheránus Társaság
2021. április 16.
Buktatók és dobbantók – Közösen a megbocsátás és a megbékélés útján címmel szervez ökumenikus konferenciát az Anglikán–Lutheránus Társaság (ALS).
„Nem egy szokványos párosítás”
Csűry Csaba görögkatolikus teológusként szolgál az evangélikus elnök-püspök titkáraként
Körössy László
2021. április 12.
Csűry Csaba görögkatolikus teológus évek óta dolgozik Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök titkáraként, valamint újabban tanácsosaként. A Magyar Kurír katolikus hírportál az ökumenéről és a keresztény üzenet továbbadásáról beszélgetett vele.
Lelki vezetők találkoztak Szombathelyen
2021. április 1.
Szombathely – Immár hagyománynak mondható, hogy Szombathelyen a város történelmi egyházainak vezető lelkipásztorai – negyedévente, egymást meglátogatva – közös munkareggelire gyűljenek össze.Székely János megyéspüspök a római katolikus, Jakab Bálint a református, Varga László Ottó a baptista, valamint Menyes Gyula az evangélikus egyház képviselőjeként van jelen ezeken a testvéri alkalmakon.
Imaestet tartottak a fasori evangélikusok templomában az ökumenikus imahéten
Magyarkuti Gyuláné Tóth Katalin
2021. február 19.
Budapest – Ökumenikus imaestet tartottak a fasori evangélikusok templomában a zuglói és az erzsébetvárosi gyülekezetek az ökumenikus imahét keddi napján, 2021. január 19-én 18 órakor. Az igehirdető Németi Zsolt, az Agape Pünkösdi Gyülekezet lelkésze volt.
Ökumenikus istentisztelet-sorozat Kézdivásárhelyen
2021. február 2.
Kézdivásárhely – A kézdivásárhelyi evangélikus templom a város ökumenikusságának a szimbólumának tekinthető, hiszen vasárnaponként evangélikus, református és unitárius istentiszteletet is tartanak. Három évvel ezelőtt a lelkészek úgy döntöttek, hogy minden hónap negyedik vasárnapján közös ökumenikus istentiszteleten ünnepelnek.
Papokat provokálnak kocsmákban, fesztiválokon
Csűry Csaba
2021. február 1.
Budapest – Debrecen – A Szólj be a papnak csapata a Magyarországi Evangélikus Egyházat választotta 2020 legjobb partnerének. Fabiny Tamás elnök-püspök „beszélgető egyház” gondolatához kapcsolódva a szervezők keresik a lehetőségeket az ökumenikus párbeszédre, válaszokat az aktuális társadalmi kérdésfelvetésekre. Kiss Zitával és dr. Berecz Péterrel, két főszervezővel beszélgettünk a kezdeményezésről, a célokról és a jövőbeli tervekről.
Ökumenikus alkalmon imádkoztak a Krisztusban hívők egységéért Bukarestben
2021. január 28.
Bukarest – A Krisztusban hívők egységéért szervezett ökumenikus imanyolcad záró istentiszteletén, Bukarestben a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház képviseletében az alkalmon Koszta István püspökhelyettes szolgált igehirdetéssel, valamint Illyés Márton lelkész és Csendes László felügyelő, egyházkerületi presbiter képviselte az egyházat. Az istentiszteletre a Szent József római katolikus katedrálisban került sor a testvéregyházak püspökeinek, papjainak, lelkészeinek és híveinek részvételével.





















