Itthon
Csodálkozzunk rá ajándékaira!
Kondor Péter arról, mit jelent Isten eszközeiként szolgálni
A konfirmációra való felkészítés elsődleges célja Kondor Péter szerint a hitben való megerősödésnek, az Istennel való kapcsolat szorosabbá válásának a munkálása. A Déli Egyházkerület püspöke örömmel tapasztalja, hogy az utánunk következő nemzedék is jelen van az egyház életében. Azokat a feladatokat szereti a legjobban, amelyek módot adnak rá, hogy a gyülekezetekkel találkozzon, és eredeti küldet…
A konfirmációt és az elköteleződést állítja középpontba a Magyarországi Evangélikus Egyház 2023-ban. A tematikus év igéje Pál apostol Filippiekhez írt leveléből szól hozzánk: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)
Búcsú Labossa Lászlótól
(1930–2023)
Január 1-jén, 92 éves korában elhunyt Labossa László nyugalmazott lelkész, aki 42 éven át szolgált Kölcsén, a Magyarországi Evangélikus Egyház legkeletebbre fekvő gyülekezetében. Alább id. Zászkaliczky Pál nyugalmazott lelkész rá emlékező sorai…
In memoriam Bozorády Zoltán Kornél
(1941–2022)
Életének 82. évében elhunyt Bozorády Zoltán nyugalmazott esperes, püspökhelyettes, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium első iskolalelkésze. Alább D. Szebik Imre nyugalmazott püspök rá emlékező sorait olvashatják.
Január 1-jén, 92 éves korában elhunyt Labossa László nyugalmazott lelkész, aki 42 éven át szolgált Kölcsén, a Magyarországi Evangélikus Egyház legkeletebbre fekvő gyülekezetében.
„Maradjon figyelem a távlatos ügyekre is”
Prőhle Gergely a közösségi felelősségvállalásról és a jövő tudatos építéséről
Az elköteleződés legbiztosabb támasza és előmozdítója a személyes hiten túl a jó közösségi élmény – véli Prőhle Gergely. A Magyarországi Evangélikus Egyház felügyelőjével tisztségéből fakadó feladatairól, az ideális presbiterek ismérveiről, a népszámlálás eredményeivel kapcsolatos várakozásairól és a legnagyobb egyházi projektekről beszélgettünk.
Krisztus legyen a középpontban!
Fabiny Tamás püspök kényes kérdések esetén is a szellemi igényességet szorgalmazza
Az egyház mindig teológiai alapon foglaljon állást, legyen szó akár szexuáletikai kérdésekről, akár, mondjuk, a pedagógusok melletti kiállásról. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, az Északi Egyházkerület lelki vezetője a konfirmáció és az elköteleződés tematikus évétől a gyülekezetekben folyó ifjúsági munka megerősödését várja.
Kétszáz éve keresztelték Petőfit
Újévi istentisztelet Kiskőrösről
Istentisztelet keretében emlékeztek arra, hogy kétszáz éve, 1823. január 1-jén a kiskőrösi ágostai hitvallású evangélikus templomban kereszelték meg Petőfi Sándort. A bicentenáriumi alkalmon igét hirdetett Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, a liturgiában Arató Lóránd, a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség lelkésze szolgált.
Életének 82. évében, december 23-án elhunyt Bozorády Zoltán, nyugalmazott esperes, püspökhelyettes, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium első iskolalelkésze.
Kovácstűzben formált Krisztus
Bemutatkozik a győr-nádorvárosi evangélikus gyülekezet
Evangélikus istentiszteletet közvetít december 26-án, karácsony második napján 10.04-től a Kossuth rádió a győr-nádorvárosi evangélikus templomból. Igét hirdet Vancsai József lelkész. Alább a győr-nádorvárosi evangélikus gyülekezet bemutatkozását olvashatják.
Oázis a nagyvárosi forgatagban
Bemutatkozik a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség
Evangélikus istentiszteletet közvetít december 25-én, karácsony ünnepén 11 órától a Duna Televízió a budapesti Deák téri evangélikus templomból. Igét hirdet Kondor Péter püspök. Alább a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség bemutatkozását olvashatják.
Osztozni a közös megbízatás örömében
Nyugalmazott lelkészek és özvegy papnék adventi találkozója
A Covid-járvány miatt két évi szünet után találkoztak egyházunk nyugalmazott lelkészei, teológiai tanárai és az evangélikus lelkészözvegyek december 9-én, pénteken, hogy karácsony közeledtével együtt ünnepeljenek, és megöleljék egymást. Rég nem látott évfolyamtársak, egy-egy nemzedékhez tartozó, de már nyugalomba vonult lelkészek és hitvestársaik örültek egymásnak. A nyugdíjassors könnyen elszige…
Gyertyafényes advent – idill helyett szükségből
Meghosszabbították az ukrajnai menekülők támogatására indított gyűjtést
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2022 adventjében országos gyűjtést hirdetett a kárpátaljai magyarok és az Ukrajnán belül, illetve onnan menekülők megsegítésére. A „megmelegedni és jóllakni” gondolat jegyében indított akcióhoz kapcsolódóan Fabiny Tamás elnök-püspök és Fábri György északi egyházkerületi felügyelő december 12-én Kárpátaljára utazott. A szolidaritás jelének kifejezése mellett szem…
Adventi örömmorzsák
Hálaadás Balatonakaliban
Az egykori egy tantermes evangélikus iskola és tanítólakás megújulásáért adtak hálát 2022. december 11-én, advent harmadik vasárnapján a Balatonfüred–Dörgicsei Társult Evangélikus Egyházközséghez tartozó Balatonakaliban. A Magyar Falu Program támogatásával elvégzett helyreállítás során közösségi tér, szolgálati lakás és szálláshely létesült az épületben.
A Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon Szeretet kórusának ihletett produkciója segítette a lelki ráhangolódást azon a hagyományos adventi eseményen, amelyet a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltsége rendezett a kaposvári püspöki székház nagytermében december 8-án. Az összejövetelen előadást tartott Steinbach József református, Szemerei János evangélikus és V…
Régi-új pásztorokként szolgálnak a rájuk bízottakért
Kettős lelkésziktatás volt Békéscsabán
Két evangélikus lelkészt iktattak be hivatalukba a békéscsabai evangélikus kistemplomban december 4-én, advent második vasárnapján. Péterné Benedek Ágnes és Verasztó János az elmúlt években már a megyeszékhelyen szolgáltak, mostantól pedig parókus lelkészként folytatják munkájukat.
Dévai Fogadó: ahol nem csak papolnak a segítségnyújtásról
Komplex programmal állnak a menekültek mellé a józsefvárosi evangélikusok
A Dévai Fogadó olyan hely, ahol megpihennek az emberek: együtt lehetnek, segítséget – és nem csak tárgyakat – kaphatnak, közösen tanulhatnak, művészettel, színházzal találkozhatnak – így jellemezte Bolba Márta evangélikus lelkész azt a menekültsegítő központot, amely Budapest XIII. kerületében, a Dévai utcában nyitotta meg kapuit. A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközséghez kötődő intézmé…
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2022. december 1-jén tartotta éves rendes közgyűlését. A szervezet bizottságai idén is sikeresen végrehajtották a rájuk bízott feladatokat.
Gazdagon terített asztal
Tanulmánykötet az úrvacsoráról
Huszonhat szerző huszonhét tanulmányát tartalmazza a Luther Kiadó december 1-jén bemutatott, Ezt cselekedjétek! – Tanulmányok az úrvacsoráról című könyve. A tartalmában és megjelenésében egyaránt sokszínű kötetről Budapesten, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának kápolnájában Galambos Ádám újságíró beszélgetett Érfalvy Lívia irodalomtörténésszel, a Budapest-Fasori Evangélikus Gim…
A hajléktalanellátás is az irgalmasság szolgálata
Harmadik üteménél tart a Johanneum bővítése Szombathelyen
A Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ bővítéséért, korszerűsítéséért adtak hálát december 1-jén. Az átalakítás második ütemének eredményeként a korábbi hajléktalanotthon lakói költöztek be a Johanneum egyik felújított épületszárnyába. A jelenleg is zajló beruházás összköltsége meghaladja a kilencszázmillió forintot.




















