Fő tartalom átugrása

Nagyvilág

Sopronban született a zsidó származású Remete László, akit 1944 karácsonyán az adventi istentiszteletről hurcolt el a Gestapo. Bűne az volt, hogy keresztény ember maradt a gyilkosok és megalkuvók között. A holokauszt emléknapján rá is emlékezünk.
Villáminterjú a Károli Gáspár-díjas Reuss Andrással
Reuss András professor emeritus az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékén végzett több évtizedes oktatói munkája, sokrétű lelkészi szolgálata, kiemelkedő szerzői, fordítói és szaklektori tevékenysége, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház külföldi és ökumenikus kapcsolatainak építésében vállalt szerepe elismeréseként kapott Károli Gáspár-díjat. A 2021-ben megítélt á…
Károli Gáspár-díjban részesült Reuss András és Imre László
A Károli Gáspár-díjjal azoknak a munkáját ismerik el évről évre, akik a hittudományok terén kifejtett munkásságukkal gazdagították a magyar tudományos életet, illetve a magyar vallási irodalomban és vallási életben kiemelkedőt alkottak. A rangos állami kitüntetésben ezúttal Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa és Imre László Széchenyi-díjas irodalomtörténész része…
Január második felében a politikusokért fohászkodnak
Az Őrtüzek Imádság Háza tizenkét hetes imaharcot [sic!] kezdeményezett Magyarországért. Az országgyűlési választásokat megelőző időszakban, január 9-től április 3-ig két hétről két hétre meghatározott témák mentén hívnak mindenkit közös imádságra, böjtre és kiengesztelődésre. A második etapban január 23. és február 5. között a politikusokért, a világi vezetőkért lehet fohászkodni. A szervező…
Interjú Prőhle Gergely országos felügyelővel
Az országos egyház feladata a személyes megszólítás hátterének biztosítása – legyen szó akár a lelkészek mindennapi igehirdetői, lelkigondozói szolgálatáról, akár, mondjuk, az őszre kiírt népszámlálás egyik fontos kérdésével kapcsolatos buzdításról: minél többen vallják meg az evangélikus felekezethez tartozásukat. Tevékenységünk fókuszában a missziós, az evangelizációs lehetőség megragadása kell…
Megnyitotta kapuit az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár
A magyar kultúra napjához kapcsolódva avatták fel január 21-én Budapesten, egyházunk országos központjának épületében az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat. A nagy értékű kollekció az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával kerülhetett új helyére. Mint az Evangélikus Országos Gyűjtemény különgyűjteménye a kutatók és a nagyközönség számára is nyitva áll – emellett találkozási pont és iz…
Megújulnak a közmédia vallási műsorai. A Duna Televízióban a korábbi, egy-egy felekezethez kötődő magazinokat koprodukcióban készülő adások váltják fel, keresztény híradó indul, és új beszélgetős, az aktuális társadalmi kérdésekre reagáló „kerekasztal” is lesz. A koncepcióról Andrónyi Kolost, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Vallási Főszerkesztőségének főszerkesztőjét kérdeztük.
Hitkérdések protestáns szemmel – beszélgetés Szabó B. András lelkésszel
„A mai protestantizmus nem károgó hangja, hanem teljes jogú, konstruktív építőeleme Európának” – mondja dr. Szabó B. András. A Luther Kiadó gondozásában jelent meg a Hitkérdések protestáns szemmel című kötet, szerzője a jelenkori protestáns gondolkodás egyik legmeghatározóbb személyisége, Wolfgang Huber korábbi berlini püspök, a Németországi Protestáns Egyház volt vezetője. Az olvasót a keresztén…
Milyen helyzetekben hangozhat el, hogy „Erős vár a mi Istenünk"? Mit jelképez a Luther-rózsa? Milyen kulturális-szellemi örökséget őriz meg és ad tovább az utókornak a Magyarországi Evangélikus Egyház, és hogyan fordul az őt körülvevő világ felé? Az alábbi videóban Fabiny Tamás elnök-püspök beszél olyan szokásokról és hagyományokról, amelyek a lutheránus identitás fontos elemei lehetnek.
Elkezdődött az ökumenikus imahét
„Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg idén január 16. és 23. között az ökumenikus imahetet. Nyitó istentiszteletét vasárnap este a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartották a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának szervezésében.
Nappali melegedő és segélyközpont – kapaszkodó a peremen
Csepel. Akik nem itt laknak, azok közül valószínűleg nem sokan tudják, hogy a gyárterület és a lakótelep mellett Budapest e kerületének egészen bájos, kertvárosias szeglete is van, amely inkább takaros vidéki falura hasonlít. A XXI. kerületben működik az Ökumenikus Segélyszervezet segélyközpontja és egyik hajléktalanmelegedője is, nem véletlenül, hiszen sokan élnek itt a társadalom peremére szoru…
Kötőszó Live Prológus IV. – Villáminterjú Szlaukó-Bobál Orsolyával
Mit jelent evangélikusnak lenni? Hogyan élhetjük meg lutheránus identitásunkat a hétköznapokban? Mitől válik egy hagyomány – legyen akár több száz éves vagy éppen most kialakuló – sajátunkká? A Kötőszó Live Evangélikusok vagyunk – hagyományokat teremtünk című epizódjában felekezetünk jellegzetességei és szokásai, régi hagyományok továbbélése és újak születése áll a fókuszban.
Imahétre hangoló találkozás Fischl Vilmossal, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkárával
A Krisztus-hívők egységéért rendezett ökumenikus imahét minden esztendőben kiemelkedő eseménysorozat a keresztény egyházak számára világszerte. Hazánkban ez évben is a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezi a programot január 16–23. között. Az idei imahét tematikájáról, a választott igék üzenetéről és a nyolc nap vezérfonalát összeállító közel-keleti keresztényekről is kérdeztük a sze…
Kötőszó Live Prológus III. – Villáminterjú Antal Adriánnal
Mit jelent evangélikusnak lenni? Hogyan élhetjük meg lutheránus identitásunkat a hétköznapokban? Mitől válik egy hagyomány – legyen akár több száz éves vagy éppen most kialakuló – sajátunkká? A Kötőszó Live Evangélikusok vagyunk – hagyományokat teremtünk című epizódjában felekezetünk jellegzetességei és szokásai, régi hagyományok továbbélése és újak születése áll a fókuszban.
Az Evangélikus Külmissziói Egyesület minden esztendőben meghirdeti vízkereszttől húsvétig tartó adománygyűjtését. Az idén beérkező összeggel a délkelet-afrikai Mozambikban elindult lelki ébredést, a növekedésben lévő ottani evangélikus gyülekezetek szolgálatát támogathatjuk Magyarországról. Mozambikban csodálatos dolgok történnek: öt évvel ezelőtt az evangélikus keresztények száma háromezer volt…
2022 is az Aliansz imahetével kezdődik
Sabbat – Isten ritmusában élni – ez a témája a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) 2022. évi országos imahetének, amelynek nyitóalkalmát január 2-án tartották Budapesten, a Felsőerdősori Metodista Gyülekezetben.
Magyar lutheránusok a tengerentúlon – interjú Tamásy Éva lelkésszel
Kettős jubileumot ünnepelt idén az amerikai magyar evangélikusság, hiszen nyolcvanéves az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia, az Erős Vár című újság pedig immár kilencven éve jelenik meg a tengerentúlon. Ebből az alkalomból beszélgettünk Tamásy Éva evangélikus főesperessel, Clevelandben szolgáló lelkésszel az egyesült államokbeli magyar ajkú evangélikusok mindennapjairól.
A keresztények nyitottsága és az imámképzés átformálása szükséges a keresztények és a muszlimok békés egymás mellett éléséhez – idézi az atv.hu Fischl Vilmos evangélikus lelkészt, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkárát, aki a Spirit FM Magyarország segít című műsorának vendége volt.
A teremtés rendje szerint az emberi közösségek legkisebb egysége a család, ami egy férfi és egy nő házasságára épül – mondta Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke december 15-én az M1 aktuális csatorna híradójában.
Az evangélikus – római katolikus teológiai párbeszéd elmúlt fél évszázadának legfontosabb dokumentumait tartalmazza az Úton az egység felé című, a Luther Kiadó és a Vigilia Kiadó gondozásában megjelent könyv, amelyet december 14-én mutattak be Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében. Az eseményen Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel, Fabiny Tamással, a…