Kettős jubileumot ünnepelt idén az amerikai magyar evangélikusság, hiszen nyolcvanéves az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia, az Erős Vár című újság pedig immár kilencven éve jelenik meg a tengerentúlon. Ebből az alkalomból beszélgettünk Tamásy Éva evangélikus főesperessel, Clevelandben szolgáló lelkésszel az egyesült államokbeli magyar ajkú evangélikusok mindennapjairól.
– Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia [AMEK] a megalakulása, 1941 óta segíti az Észak-Amerikába került magyar evangélikus híveket. Annak idején tizennyolc magyar származású lelkész szolgált a tizenhárom magyar ajkú gyülekezetben. Milyen céllal hozták létre a konferenciát?
– Az akkori lelkészek szükségét érezték annak, hogy összefogjanak. A fő cél az volt, hogy az egymástól távol élő gyülekezetek mégis összetartozzanak egy lelki háttérben. Az AMEK így az Egyesült Államokban élő magyar evangélikus közösségek erősítését, a kapcsolatok ápolását, a találkozási lehetőségek bővítését szolgálta.
– A külhoni gyülekezetek sajátossága, hogy nemcsak az evangélium üzenetének hirdetői, közösségépítők, hanem az anyanyelv ápolói és megtartói is. Miként valósult ez meg Észak-Amerikában?
– Az első itteni magyar evangélikus gyülekezet 1908-ban alakult meg. Az első kivándorlók bányamunkások voltak, és bár szegényes körülmények között éltek, összetartottak. Saját házuk még nem volt, de már érett bennük a gondolat, hogy templomot fognak építeni, ahol az istentiszteletek magyar nyelvűek lesznek. Vallották, hogy „számolni és imádkozni csak anyanyelven lehet”, vagyis óriási erőforrás volt számukra a magyar nyelv. Az első telepesek együtt dolgoztak, és Cleveland városának Buckeye negyedében laktak. Katolikus, református, evangélikus templomuk volt. Annyira összetartó közösség voltak, hogy legtöbbjük nem is tanult meg angolul. Állítólag a színes bőrű postás tanult meg magyarul, hogy társalogni tudjon, és azért, hogy kiigazodjon a Kossuth Lajos, Széchenyi István és egyéb magyar nevű utcákban. Az itteni lelkészek nagyon fontosnak tartották, hogy mindenképpen legyen magyar nyelvű istentisztelet. Legfőképpen talán ennek köszönhető, hogy a magyar közösség immáron közel öt nemzedéken át megtartotta anyanyelvét.
– „A magyar evangélikusságnak a buzgóságára és becsületességére épült ez az újság. S a magyar evangélikusságnak a buzgóságától és becsületességétől függ, hogy valóban életképes lesz-e vagy sem” – olvasható a szerkesztő tollából az Erős Vár első, 1931 októberében megjelent lapszámában. Kilencven év távlatából láthatjuk: az újság olyannyira életképes lett, hogy ma is az evangélium üzenetének hirdetője, egyúttal a közösség meghatározó lapja. Mit jelent a ma élőknek az Erős Vár?
– Dr. Mekis Évával, a torontói evangélikus gyülekezet felügyelőjével hat éve szerkesztjük közösen a lapot. Korábban nagyon sokáig Bernhardt Béla főesperes végezte ezt a szolgálatot a maga precizitásával. Amíg vannak magyar ajkúak – nem csak evangélikusok, hanem katolikusok, reformátusok is –, akik igénylik és szeretik olvasni az újságot, addig örömmel készítjük. Ma évente háromszor-négyszer jelenik meg négyszázötven példányban. Postai úton terjesztjük. Az Egyesült Államokon kívül Kanadába, Németországba, Dél-Amerikába, Ausztráliába és Magyarországra is eljut, és a lapszámokat digitálisan is közzétesszük. Igyekszünk igényes és színvonalas cikkeket közölni.
– „Nem tudjuk, hogy mit álmodtak rólunk, a későbbi nemzedékről, de ezt a jelszót adták: egymással és egymásnak élni” – ön fogalmazott így az Erős Vár kilencvenedik évfolyama ünnepi számának szerkesztői üzenetében. Miként tudják a gyülekezetben az egymással és egymásnak élést megvalósítani?
– Hetvenfős a gyülekezetünk itt, Clevelandben. Mondhatjuk, hogy ez kicsi szám, de mi nagyon örülünk, hogy ennyien vagyunk, és egy irányba tekintünk. Úgy élünk, mint egy család. Figyelünk egymásra, ha valaki nem jön istentiszteletre, akkor a többiek érdeklődnek iránta. Hiszen ha az Úristen lelke megérinti a szívünket, akkor felelősek vagyunk egymásért. Fontosnak tartjuk, hogy a másik is érezze rajtunk keresztül Krisztus szerető érintésének lehetőségét. Ezért nőknek, férfiaknak, gyermekeknek is szervezünk különböző alkalmakat, hogy tényleg egymásra figyelő, egymást erősítő és megtartó, a másik számára áldást adó családként tudjunk élni mint gyülekezeti közösség.
– Milyenek az észak-amerikai magyar evangélikusok közösségeinek min-dennapjai? Hol tartanak istentisztelete-ket, gyülekezeti alkalmakat?
– Clevelandben a magyar evangélikusságnak két temploma volt. A keleti oldalon a magyar negyed idővel teljesen felbomlott, a környék átalakult, közbiztonsági szempontból veszélyessé vált. Ezt a templomunkat, valamint a clevelandi West [Nyugati – a szerk.] 98. utcai templomunkat is – amely szintén nem jó helyen volt már a közösségünk szá-mára – elárvereztük. Döntenünk kellett ugyanis: vagy a kicsiny, de élő kövekből álló gyülekezetünk, vagy a nagy temp-lomaink maradjanak meg, amelyeknek a fenntartása igencsak költséges. Közösségünk az élő köveket választotta. Jelenleg három helyen tartunk istentiszteleteket, gyülekezeti alkalmakat. Clevelandben, egy amerikai evangélikus közösségtől bérelt templomban én látom el a lelkészi szolgálatot, míg Akronban és a kanadai Torontóban férjem, Tamásy Zoltán szolgálatával vannak gyülekezeti alkalmak. Gyülekezetünk egy családnak köszönhetően örökölt egy házat, ebben a negyven férőhelyes pincét gyülekezeti teremnek alakítottuk át, ott tartjuk a hétközi alkalmainkat. Magyar iskolánk van – idén ünnepeljük megnyílásának a huszadik évfordulóját –, illetve óvodánk is működik. Péntekenként énekkari próba várja a tagokat. Tartunk női bibliaköröket, vasárnapi iskolát, vasárnapi ebédeket, kéthetente irodalmi esteket is, sőt minden hónapban otthont adunk a pásztorkörnek. Ilyenkor tizennégy magyar származású lelkész jön el hozzánk az ökumenikus lelkésztalálkozóra. A mi gyülekezetünk nem csak evangélikusokból áll: vannak közöttünk katolikusok és reformátusok is, akik jól érzik itt magukat. Beszélgetünk a teológiai különbözőségekről is, de nem azt nézzük, ami elválaszt, hanem tudjuk, hogy Krisztus szeretete összeköt minket.
– Milyen a kapcsolata a gyülekezetnek a magyar ajkú helyi közösségekkel?
– A közösségünknek szívügye a magyar kapcsolatok ápolása az Egyesült Államokon belül. Teljes erőnkkel törekszünk az együttműködésre. Magam világi magyar iskolában is szolgálok, a helyi cserkészcsapat lelki vezetője vagyok. A kórusunk pedig nemcsak a gyülekezeti, hanem más szervezésű magyar rendezvényeknek is szinte állandó fellépője.
– Az anyaországgal ápolt szoros kapcsolatot többek között a támogatások és az Egyesült Államokban való tanulást lehetővé tevő ösztöndíjak is jelzik. Jelenleg is van ösztöndíjas a gyülekezetben Hegedűs Kende teológushallgató személyében.
– Nagyon örülünk az ösztöndíjasoknak. 1991-től két örökségnek köszönhetően tudunk Magyarországról és az elcsatolt területekről ösztöndíjasokat fogadni. A Blaho Erzsébet – Miller János-ösztöndíj által a colombusi Trinity Lutheran Seminaryben, míg a Fuchs Frigyes és Irén-ösztöndíj segítségével a chicagói Lutheran School of Theology nevet viselő intézményben biztosítunk továbbtanulási lehetőséget. Eddig harmincegy magyar hallgató tanulmányait tudtuk segíteni megközelítőleg nyolcszázezer dollárral. Az AMEK, ahogy tudta, támogatta az otthoni magyar gyülekezeteket. A múltban nagyobb összegeket fordítottunk többek között egyes gyülekezetek épülésére, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumra, a teológusképzésre is.
– Idén huszonöt éve, hogy férjével, Tamásy Zoltánnal közösen látják el a lelkészi szolgálatot. Hogyan kerültek Amerikába, és megtalálták-e ott a helyüket?
– Bernhard Béla főesperes megkérdezte az akkor már Torontóban élő Mekis Évát, hogy tud-e olyan magyar lelkészt ajánlani, aki beszél angolul, és még két-három évig ellátná az amerikai magyar evangélikusok lelkészi szolgálatát. A főesperes úr akkor úgy látta, hogy „töredező jégtáblák vagyunk, és lassan beolvadunk az amerikai gyülekezetbe”. Férjemmel akkor Csőváron és Pencen voltunk lelkészek. Hosszas vívódás után vállaltuk el az amerikai szolgálatot. Az első évek nagyon nehezek voltak; be kell vallani, hogy a honvágy huszonöt év után sem szűnt meg. Ugyanakkor tudjuk, hogy most itt van ránk szükség. Mivel kis létszámú, önfenntartó gyülekezet vagyunk, így férjemnek a lelkészi szolgálata mellett világi állása is van, egy középiskolában dolgozik teniszedzőként. Ez a fiatalokkal való kapcsolattartásra is pozitívan hat. Két gyermekünk van. Márton huszonhárom éves, ő kilenctől huszonegy éves koráig a kántorunk volt; Viola húszéves, ő is aktív tagja a gyülekezetnek. Kegyelem, hogy itt szolgálhatjuk az Urat, össszetartó, egymást erősítő közösség tagjai lehetünk.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. december 26. – 2022. január 2-i, 86. évfolyam 51–52. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
