Örökre rögzült bennem a kép. Az édesanya – fájdalmakkal az arcán – magához öleli éhező kisgyermekét az antananarivói főút szélén. 2019 szeptemberében Madagaszkár szigetén járhattam a Lutheránus Világszövetség delegációjának tagjaként, és ott találkoztam ezzel a szívbe markoló jelenettel, az afrikai nyomor kellős közepén.
A gyötrődő édesanya nem tett egyebet, mint a legtöbbet, amit tehetett: vigasztalt. Talán szavak nélkül, talán néhány szóval. Talán csak letörölte a könnycseppet gyermeke szeméről, talán csak megsimogatta a kézfejét, talán csak rámosolygott. Vigasztalt. Nem a távolból, nem demagóg szólamokat pufogtatva, nem az érintetlenségtől megkönnyebbülve, hanem ott és akkor, ahol és amikor kellett. A gyermekkel együtt szenvedve, együtt éhezve, együtt a nyomorúságban.
Bevallom, megkönnyeztem a pillanatot, és szó szerint, de átvitt értelemben is örökre rögzítettem a képet magamagamnak. Vigasztalás: létezik. A legdurvább, legkétségbeejtőbb, emberileg lehetetlennek tűnő élethelyzetekben is. Biztos vagyok benne, hogy ott és akkor, bizony mondom néktek, jelen vala az Isten országa – kicsiben.
Boldogok a vigasztalók, mert ők vigasztalást nyernek. Jézusnak nincsen ilyen boldogmondása. De lehetne. Egész életében vigasztalt. Születése is maga volt a vigasztalás a Messiását váró népnek. Nem véletlen éljük meg évről évre karácsonykor vigasztalásként: megszületett a Megváltó. Jézus tanításai, amelyekre az életünket tettük, mind-mind a vigasztalás alapigéi. Az evangéliumokban leírt találkozások, mindent felülíró történetek is ezt támasztják alá. De ott van a vigasztalás a passióban, a virágvasárnapi hozsannában, a nagycsütörtöki asztalközösségben, a nagypénteki keresztben, a nagyszombati csendben, a húsvéthajnali feltámadásban, de abban is, hogy Jézus megígéri és ígéretét betartva el is küldi az Atya és a Fiú Lelkét, a Szentlelket, a vigasztalás Lelkét. Isten – aki Jézusban emberré lett – maga a Vigasztaló.
Pál csoda szépen fogalmaz a Második korinthusi levél nyitányában. Áldásmondással kezdi, áldja az Istent, aki a szorongattatásban is vele van. Ahogyan dr. Cserháti Sándor professzor úr is kifejti kommentárjában, az itt található görög szó, a „tlipszhisz, minden olyan válságos helyzetet jelölhet, amely gyötrelemmel jár együtt”. És ezzel meg is érkeztünk az „itt és most” gyötrelmeinek kellős közepébe. Félelem és rettegés uralkodik, nemcsak Las Vegasban, mint Terry Gilliam azonos című kultfilmjében, de mindenhol a világban. Így a páli igevers ma különösen is mindenkinek szól: a vigasztalás és irgalom Istene velünk van. „Ítélj meg, Istenem, és légy pártfogóm” – vigasztal a zsoltáros is. Pártfogó.
A Szentlélek Isten egyik legkifejezőbb neve. Őt kérjük ezekben a drámai időkben is, hogy legyen oltalmazónk, küldje el világosságát és igazságát, hogy azok vezessenek minket. Ma is. A sötétségtől, a sötétségeinktől való félelmeink, szorongásaink között is. „Drága Szentlélek, jöjj, vigasztalónak jöjj!” – ahogyan egyik ismert ifjúsági énekünkben énekeljük. Pál a korinthusi gyülekezetnek az Isten vigasztalása és irgalma mellé odateszi az ember küldetését, felelősségét is nyomorúság idején: „…hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.” Jézus mai követőinek elsődleges hivatása a jelenlegi krízisben is: a vigasztalás. A vigasztaltak, a megvigasztaltak vigasztalókká válhatnak. Micsoda evangélium ez háború és pandémia idején!
2020 tavaszán Ferenc pápa sötétséget és félelmet teremtő viharhoz hasonlította az új koronavírus-fertőzést a teljesen üres Szent Péter téren mondott imáját kísérő beszédében. Róma püspöke hangsúlyozta a választás szükségességét az emberiség eddigi hangos, de látszatra épülő élete, valamint a csendes szolgálat és testvériség között. Hiszen „egy csónakban vagyunk” – emelte ki. „Nem vagyunk elegek önmagunknak, egyedül elsüllyedünk. […] Ha értelmet akarunk adni a történteknek, fel kell ébreszteni a szolidaritást és aktiválni a reményt: találjunk bátorságot a másik megszólítására, befogadására, testvériségre, szolidaritásra. Az ima és a csendes szolgálat a győztes fegyverünk” – mondta Ferenc testvérünk.
Vigasztalás ez is, felerősíti Pál intéseit. Vigasztalásra vár a világ. Tőlünk is! Álljunk bele! Antananarivo, Damaszkusz, Kijev vagy akár Budapest utcáin állva – odafigyelve mindarra, ami történik.
* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. július 3–10–i 87. évfolyam 25–26. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
