Nem csupán művészi élményt kínál a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Bibliamúzeumában december közepéig látható időszaki kiállítás. A „Kapcsok és kötelékek által…” (Kol 2,19) című tárlat – többek között – eredeti Csontváry Kosztka Tivadar-, Ferenczy Károly- és Ámos Imre-festményeket felvonultatva belső utazásra, meditációra, önvizsgálatra hív, ugyanakkor üzenetet, ígéretet közvetít a műalkotások által abból a világból, ahol még minden egész egy, a kapcsolat folytonos, magától értetődő, és semmiféle erőfeszítést nem igényel.
A kiállítás első része bibliai jeleneteket és szereplőket, míg a második sokféle „világi” arcot, alakot, kapcsolatot, gesztust mutat be. Egészen mást ragad meg egy „kőbe zárt pillanat” – vagyis a kiállítótér bronzszobrai –, mint egy meleg színekkel dolgozó, a kontúrokat elmosó, a világra ablakot nyitó festmény. Mégis, ezek között az alkotások között kapcsolat van.
Összeköti őket egyrészt a kor, amelyben születtek – zömében a 20. század első évtizedeiben –, „amikor az ember élete a valós találkozásban, a szemtől szemben látásban és az együttlétben fogalmazódott meg”, ahogyan a múzeum honlapján is olvashatjuk. Másrészt a vizuális művészet hírt ad arról a láthatatlan világról is, amely után lelkünk mélyén vágyakozunk, amelyhez időtlenül tartozni vágyunk.
Az alkotásokat a kapcsolódás, a találkozás, a kötelék fogalma és tág jelentésmezeje köré rendezték a Bibliamúzeum munkatársai, egy igazán sokszínű válogatást közkinccsé téve.
Párosok
A kiállítás ismertetőjében Martin Buber vallásfilozófus Én és te című híres esszékötetéből olvashatunk idézetet, amelynek egyik kulcsmondata: „Minden valóságos élet: találkozás.” Én és te kapcsolatának lényege az önátadás, a jelenlét, az egymásban feloldódás – a kontúrok feloldódása, eltűnése. Jellemzően a páros képeken figyelhetők meg utalások erre.
Derkovits Gyula Ketten című festménye meghittséget, bizalmat és biztonságot sugároz, a „ketten” egységét és összetartozását, rendet és jövőbe mutató ígéretet. A szubjektív meglátásoknak ezen a tárlaton kulcsfontosságú szerepük van, a kísérőfüzetben található kérdések és feladatok is mélyebb belelátásra, a „saját értelmezés” megtalálására hívnak.
Asszociációk
A „Kapcsok és kötelékek által…” rendezői fölvállalják, hogy műválasztásaik mozgatója elsősorban a kíváncsiság és a rácsodálkozás. A kiállítás erre a „naiv” örömmel készült tematikára fűzi föl asszociatívan a teljesség igénye nélkül kiválasztott, mégis a teljességre rámutató műalkotásokat. A nem tagadott „esetlegesség” hűen tükrözi a kapcsok és kötelékek rejtélyes, kifürkészhetetlen természetét és alakulását a világban.
A feszes koncepcióba szuszakolás és didaktikus tartalmak sugalmazása helyett voltaképp bátor gesztus ez az ajtót, ablakot táró, (értelmezési kis)kapukat nyitva hagyó tárlat. A kiállított képek és szobrok szem- és szívnyitogatók egyaránt, mintha hívnának: „Nézd, itt egy kecses nőalak bronzból, táncot lejt, Istent dicséri vele, de szép! Ott meg egy a nyári tájra elmélázó-pipázón kibámuló férfi, amott meg egy a zöld zsalus ablakon kikönyöklő, kifelé kémlelő alabástromszobor-szerű nő – vajon kire várhat?”
Ősi kötelék
Életünk és kapcsolataink ajándékjellege, a gyümölcstermő, napos oldal mellett megjelennek szakadásra hajlamos kötelékeink és kapcsolódásaink, töredezett összetartozásunk is. Ennek gyökere a kiállítás koncepciója szerint a bibliai bűneset. Ezt és az ebből fakadó nehézségeket is megjeleníti a tárlat több műalkotása is: láthatunk a semmibe görcsösen kapaszkodó, zuhanó emberi alakot, aztán két másikat egymással szemben, egymástól mégis nagyon távol. A lehetőségek, a nyitás mellett tehát a magány és az elhagyatottság, a zárt ajtók és a kapcsolódás hiánya is megjelenik, mely szintén mindannyiunk alaptapasztalata. Ezek mintegy emlékeztetőként, intelemként vannak jelen, és még inkább aláhúzzák a másik oldal egységbe ölelő tapasztalatait.
Két oldal, két olvasat, de bármelyik irányból közelítjük is meg a kiállítást, az egység helyreállításának, illetve az öröm és a kapcsolódás fenntartásának lehetősége egy irányba mutat. A legfontosabb kötelék ugyanis, melyre minden vizuális és verbális kód (például versidézet) mutat a tárlaton, a minden kapcsolatok forrásához vezet.
Martin Buber esszéje abszolút viszonynak azt nevezi, „amikor az ember Istent szólítja Te-nek”. Vagyis az ember- és az istenkapcsolat összefügg: ha az ősi kötelék él – Isten jelenlétében –, akkor képesek leszünk az áldozatos szeretetre, a másikkal való teljes kapcsolódásra. A kiállítás alapvetése, hogy az ősi kapcsolódás a bűnbeesés következtében sérült, de a szerelem és a szeretetkapcsolat sokféle formájának, a másik felé nyitásnak, a kegyelem fogadásának – mint újrakapcsolódási lehetőségnek – a megjelenítésével mintegy reményt is ad arra nézve, hogy olykor „kinyílhat nekünk az ég”, és megtapasztalhatjuk a földi életben is a valódi találkozást és összetartozást, az elszakíthatatlan köteléket.
***
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. november 20–27-i 87. évfolyam 45–46. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
