Reuss András professor emeritus az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékén végzett több évtizedes oktatói munkája, sokrétű lelkészi szolgálata, kiemelkedő szerzői, fordítói és szaklektori tevékenysége, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház külföldi és ökumenikus kapcsolatainak építésében vállalt szerepe elismeréseként kapott Károli Gáspár-díjat. A 2021-ben megítélt állami kitüntetést idén január 25-én vehette át. Ez alkalomból beszélgettünk vele.
Imre László Széchenyi-díjas egyetemi tanár és Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem nyugalmazott rektora, miután átvették a Károli Gáspár-díjat a budapesti Károlyi–Csekonics-palota dísztermében 2022. január 25-én.
– A díj a protestáns hittudományok terén kifejtett, illetve a protestáns egyházakért végzett kiemelkedő munkát ismeri el. Mit jelent önnek ez a méltatás?
– Megtisztelő számomra, hogy életem munkásságát egyházunk vezetői a díjra méltónak találták, és Magyarország kormánya az ajánlást elfogadta.
– 2018-ban egyházunktól megkapta a lelkészeknek adható legmagasabb elismerést, az Ordass Lajos-díjat. A Károli Gáspár-díj esetében az indoklás elsősorban a teológiai tanári, szerzői tevékenységét emelte ki. Miként tekint a lelkészi szolgálatára?
– 1961-ben, amikor a teológiát elvégeztem, és lelkészi szolgálatba léptem, meg voltam győződve, hogy életem végéig gyülekezeti lelkész leszek. Örömmel vetettem bele magamat, függetlenül attól, hogy egyes szolgálati helyek külső körülményei meglehetősen mostohák voltak. A hatvanegy évből végül tizenöt évig voltam főállású gyülekezeti lelkész. Tíz évig külügyi titkárként, harminc évig pedig teológiai tanárként szolgáltam. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ne maradtam volna lelkész! Azok a munkáim is, amelyek nem közvetlen gyülekezeti lelkészi szolgálatnak minősülnek, azáltal kapnak értelmet, hogy a lelkészi munkához szorosan kapcsolódnak, azt támogatják. Beosztásaim miatt rövidebb ideig voltam csak valamely gyülekezetnek a lelkésze, de reménységem szerint teológiai hallgatóim révén és az írásaim által váltam segítőivé azoknak, akik közvetlen lelkészi szolgálatban állnak. Teológiai tanárként is az igehirdetést tekintettem elsődleges szolgálatomnak. Ezért törekedtem arra – amit a díjátadón Soltész Miklós államtitkár is kiemelt –, hogy érthető legyek. Vallom, hogy az igehirdetésnek és a teológiai munkának is az a célja, hogy az emberek meghallják és megértsék Isten üzenetét.
– A díjátadón elhangzott beszédében [lásd az interjú végén keretes írásunkat – a szerk.] többek között a díj névadójának, a bibliafordító Károli Gáspár gönci prédikátornak a helytállását emelte ki.
– Károli Gáspár vészterhes időben, a három részre szakadt hazában élt. A 16. század végén sokan fogtak kardot a haza védelmében. Ekkoriban kapott a törökök elleni gyalogos roham közben halálos sebet Balassi Bálint Esztergomnál, és áldozta fel életét a hazáért vitézeivel együtt Zrínyi Miklós Szigetvárnál. Ebben az időben a falusi nép Erdélyben, a királyi Magyarországon és a török hódoltságban nagyon sokat szenvedve a mindennapi megélhetéséért küzdött. A három gyermekét és feleségét elvesztő lelkész, Károli Gáspár pedig néhány lelkésztársával együtt valami egészen másba kezdett, amikor nekiállt, hogy magyar nyelvre fordítsa a Bibliát. Függetlenítette magát a kornak az iszonyú gondjaitól és olyat alkotott, amit azóta is, évszázadokon át használ a magyar nép. A vizsolyi Bibliát és annak revideált változatait olvasták fel a lelkészek a szószéken és az oltár elől, ebből merítettek erőt és reménységet az emberek, és kaptak elhívást Krisztus követésére. Károli Gáspár felismerte küldetését, és az Úristen megadta neki, hogy véghez is vihesse. Éveket felölelő tudományos munkám során többször gondoltam arra, vajon hányan lesznek, akik majd el is olvassák egyik vagy másik tanulmányomat. Azt sem tudhatom, mekkora idézettsége lesz a készülő szövegeknek, ami a tudományos munka minőségének egyik mércéje. Azt éreztem, hogy feladatom van, amit szeretnék elvégezni, remélve, hogy lesznek, akik majd használják. Hasonló ez az igehirdetői szolgálathoz. Prédikáció közben is vannak olyan hallgatók a gyülekezetben, akiknek a gondolatai elkalandoznak, akik nem figyelnek oda, és vannak, akiknél Isten igéje a szívükig hatol, és gyümölcsöt terem. Valahogy úgy, mint a magvető példázatában. A jó földbe esett mag Jézus szavai szerint „szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is”. [Mk 4,8b] Az a reménységem, hogy az én munkásságommal is hasonló történhet.
Reuss András beszéde a Károli Gáspár-díj átvétele alkalmából:
Szívből köszönöm a Károli Gáspár-díjat. Megtisztelő felkerülni a listára, amelynek az elején a 430 éve elhunyt bibliafordító neve áll.
A tudományos munkában, így a teológiában is vannak olyan feladatok, amelyek természetüknél fogva türelmes, elvonult foglalatosságot kívánnak. Olykor nemcsak hetek, hanem hónapok, esetleg évek fáradozása után lehet az eredménnyel nyilvánosság elé lépni. És vannak olyan témák, amelyeknek időre van szükségük, hogy akár csak a céhbeliek figyelmét is felkeltsék. Akár az egyetemes vagy a sajátosan evangélikus hitvallások fordítása és történetük megírása fölé hajolva, akár az evangélikus-római katolikus dialógusok gyűjteményét szerkesztve úgy éreztem, hogy a feladatot nem én kerestem. Úgy gondolom, hogy az Úristen helyezte a vállamra és ajándékozott meg velük. Jólesik, hogy ezt egyházunk vezetői megbecsülik és a megbecsülést az állami vezetés is megerősíti.
Az ilyen munkálkodásnak az a veszedelme, hogy a fáradozás hosszúsága kedvét szegi az embernek. Megtörténhet, hogy a magányos fáradozás közben elhomályosul az ember előtt munkája értelme. A 430 évvel ezelőtti vészterhes időkben, a három részre szakadt hazában sokan kardot fogtak a haza védelmére, mint Balassi Bálint Esztergomnál vagy Zrínyi Miklós Szigetvárnál. Sokan az eke szarvára tették a kezüket, hogy élhessenek, akik nem hullottak el. Sokan mások pedig vasat izzítottak, hogy kardot és ekét kovácsoljanak. Ezalatt a gönci református pap társaival együtt évek munkájával elkészítette a teljes Biblia fordítását, amelyet azóta magyarul olvashatunk.
Nem vitás, azért tette, mert meg volt győződve, hogy a fennmaradáshoz, az élethez, a felemelkedéshez Isten szent akaratának és irgalmának, Isten igéjének ismeretére szüksége van a magyar népnek. És Károli Gáspár „türelmén és alázatán által Az örök Isten beszél – magyarul” (Reményik Sándor) – azóta is. Szól kicsinyeknek és nagyoknak, szegényeknek és gazdagoknak, örvendezőknek és szomorkodóknak.
Hiszem, hogy nekünk is szükségünk van erre mindmáig. Szükségünk van arra, hogy Isten igéje tisztán hangozzék és a mindenható Atyát nevéhez méltóan dicsérjük, hogy ékesen, jó rendben és békében élhessünk, és hogy mi másokkal együtt – gondolatban, szóban és tettekben – valóban keresztyének, azaz Jézus Krisztus követői legyünk.
