A súri evangélikus templomból közvetít evangélikus istentisztelet április 18-án, húsvét 2. napján 10.04-től a Kossuth rádió. Igét hirdet Nagy Gábor lelkész. Alább az egyházközség rövid bemutatkozását olvashatják. (A szerk.)

A bakonyi emberek szívében mindig is jelen van a vágy Isten felé. Ezt éljük át a gyönyörű dunántúli tájegység keleti szegletében is, a Komárom-Esztergom megyei Súr községben. Abban a védett, erdőkkel-mezőkkel tűzdelt völgyben, mely már a 15. században a pálos rend birtoka volt. A hit mellé azonban mindig szorgos munka is társult, mely gyülekezetünk történetéből is tükröződik.
Az első felvidéki evangélikus telepesek az 1700-as évek elején érkeztek, akik számára elengedhetetlen volt egy saját egyházközség létrehozása. A több évtizedes folyamat jelentős mérföldkövét a templom felépítése jelentette. Az ősök buzgóságát hirdeti, hogy az 1785 tavaszán kezdődött építkezésért ugyanazon év ádventjén már a kész istenházában adtak hálát.

Hitük és kitartásuk emlékét kézzelfoghatóan őrzi templomunk szószékoltára, mely a történelem viharai között is megmaradt eredeti formájában. Ennek szép, rejtett kincse került elő nemrég: a többszörösen átfestett felület legmélyére, az oltárkép alatti fakazettára templomépítő eleink Isten igéjét jegyezték fel lelki örökségként utódaik számára: „A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Ámen.” (Ef 6,24)
Ezt az isteni kegyelmet éljük meg ma is gyülekezetünkben, és igyekszünk átadni a fiatal nemzedékeknek. A közösség életében ma a legerősebb szolgálati ág a gyermekek hitoktatása és tanítvánnyá nevelése. A baba-mama kör, az ovis- és iskolai hittanok, a konfirmációs és ifiórák révén közel százharminc fiatalt érünk el. Küldetésünknek tekintjük, hogy velük együtt a szülőket is megszólítsuk, és bevonjuk a krisztusi közösségbe. Ennek egyik színtere a nemrégiben újraindult kórusunk is. Azonban sok gyülekezethez hasonlóan a tanítványi kör magvát nálunk is az idős, odaszánt életű testvérek jelentik, akik mindig hűségesen vannak jelen alkalmainkon, és erejükhöz mérten végzik áldásos szolgálatukat az Úr dicsőségére.

Bár szeretjük a tradíciókat, mégsem kötöznek meg minket hagyományaink. Gyülekezeti életünk külső, látható jegyeit szeretnénk a mai korhoz igazítani, míg a tartalom a változatlan Krisztusról szóló bizonyságtétel. Alkalmainkon rendszeresen helyet kapnak könnyűzenés dicséretek és vetített képes illusztrációk az igei üzenet teljesebb megértéséhez. Istentiszteleteink felvételei két éve folyamatosan elérhetők az interneten.
Élő tapasztalatunk, hogy egy kis falu kis közösségében is nagy dolgokat szeretne elvégezni az Úr. Ha mindez kívülről nem is olyan látványos és világraszóló, mégis életeket képes megváltoztatni.
***
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. április 10-17–i, 87. évfolyam 13–14. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.