Az idei évben is számos tábort szervez a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztálya, melyre szeretettel várják a régi és új résztvevőket.

A Magyarországi Evangélikus Egyház országos táboraira április 30-ig lehet jelentkezni a gyülekezeti és missziói osztály online felületén. Kérdés esetén a oldalon kérhető további tájékoztatás.
Országos evangélikus Ararát öko-tábor
Szeretettel várjuk 12–14 évesek jelentkezését az országos evangélikus Ararát öko-táborba! Ha érdekel, hogyan élhetsz összhangban a teremtett világ értékeivel, ha fontos számodra, hogy a teremtett világ óvását a hiteddel egységben élheted meg, ha érdekel, hogy mit tehetsz a hétköznapokban Földünk megóvásáért, vagy ha örömmel veszel részt egy fenntartható-szemléletben szerveződő közösség élményeiben, akkor közöttünk a helyed! Beszélgetünk majd fontos kérdésekről – tábortűz mellett, kipróbálunk zöldítő technikákat, kézműveskedünk újrahasznosítható alapanyagokból, és természetesen – mindenek felett – sokat kirándulunk, játszunk, éneklünk. Kalandra fel!
Helyszín és időpont: Simai ifjúsági tábor, 2023. július 7–12.
Korosztály: 12–14 év
Táborvezető: Koltai Zsuzsi és Bence Zsófi
A tábor díja: 38.000 Ft/fő
E-mail:
Országos evangélikus családos tábor
Létezik olyan, hogy egy család tagjai nem mennek egymás idegeire? Olyan, hogy a gyerekek kedvükre játszanak, a kamaszok együtt lógnak, a felnőttek zavartalanul beszélgetnek? És még közösen családilag áhitaton, istentiszteleten is részt tudnak venni rosszalló tekintetek, állandó pisszegés és „maradj már csendben!" nélkül, oldottan és önfeledten? Vagy ilyen csak a mennyben lesz majd, ha egyáltalán?
Hogy a mennyben hogyan lesz majd, nem tudjuk pontosan, de június 19–26. között, ha nem is teljes mértékben, de legalább felerészben, illetve hosszabb-rövidebb időintervallumokban esély van arra, hogy azt tudjuk mondani: igen, létezik ilyen, például az országos családos táborban, a balatonszárszói evangélikus üdülőben, már itt, ebben a földi életben!
Helyszín és időpont: Balatonszárszó, 2023. június 19–26.
Táborvezető: Németh Zoltán
A tábor díja: 3 éves kor alatt ingyenes; 3–14 év között 26.000 Ft; 14–18 év között 92.000 Ft, 18 év felett 95.500 Ft.
E-mail:
Országos evangélikus focitábor
Ha szereted a focit, és azt érzed, hogy a nyár mit sem ér egy szép gól nélkül, akkor a te táborod az országos evangélikus focitábor! Várjuk azon 10–16 éves gyerekek jelentkezését, akik a sport szeretete mellett örömmel tartoznának egy keresztény tábori közösséghez! Nagyon várjuk, hogy elinduljon Velencén az ötödik táborunk – Veletek!
Helyszín és időpont: Velence (IV. kerületi ifjúsági tábor), 2023. július 16–21.
Korosztály: 10–16 év
Táborvezető: Schranz Ambrus
A tábor díja: 39.000 Ftfő.
E-mail:
Országos evangélikus ifjúsági tábor
Szeretnél belecsobbani az életbe, egy szuper társaságba? Várod a nyarat? Szeretsz a barátaiddal lenni és új emberekkel megismerkedni? Szereted a strandot, a kalandokat és a kirándulásokat? Szívesen énekelsz, sportolsz, beszélgetsz? Érdekel a Biblia és a hit dolgai? Már elmúltál 12, de még nem vagy 19? Ha ezekre a kérdésekre IGEN a válaszod, akkor ott a helyed az országos ifjúsági táborban, amely ezúttal új helyszínen Diósjenőn, a Play Wellness Panzióban kerül megrendezésre… Ami biztos, hogy sok fiatal lesz ott, te se maradj le, jelentkezz!
Helyszín és időpont: Diósjenő (Play Wellness Panzió), 2023. július 3–8.
Korosztály: 12–18 év
Táborvezető: Csadó Balázs
A tábor díja: 35.000 Ft/fő
E-mail:
Országos evangélikus konfirmandus- és ifjúsági tábor
Sokszor nem vesszük észre Istenünk szeretetét, áldásait a mindennapjainkban. Azt szeretnénk elérni, hogy ebben a pár napban kicsit lelassítsunk és észrevegyük mennyire áldásokkal teli életünk is van, ha Jézussal járjuk a mindennapjainkat.
Helyszín és időpont: Fónagysági Bagoly-Vár Erdészeti Erdei Iskola, 2023. július 10–16.
Korosztály: 12–18 év
Táborvezető: Németh Kitti és Deák Dániel
A tábor díja: 35.000 Ft/fő.
E-mail:
Országos evangélikus zenei tábor
Van valahol egy hangszer, ami csak rád vár! …gitár, fuvola, zongora, dob… Szeretnéd kipróbálni? Van egy hangszer, ami csak a tiéd! …gitár, fuvola, zongora, dob… Szeretnél jobban megtanulni játszani rajta? Megálmodtunk neked egy tábort, ahol kezdőként és haladóként is új utakat járhatsz be a zenén keresztül. Egyéni órák, zenekari gyakorlatok, hangképzés, ritmusfejlesztés, kirándulás, kézműves foglalkozás… Ne maradj ki az év legnagyobb örömzenéléséből!
Helyszín és időpont: Kőszeg (Evangélikus Kollégium), 2023. július 2–9.
Korosztály: 12–20 év
Táborvezető: Jansik Tamás
A tábor díja: 45.000 Ft/fő.
E-mail:
A teológia felfedezése – középiskolás tábor az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
A résztvevőkkel egy expedícióra indulunk: számba vesszük a hátországunkat, képzeletben elzarándokolunk Jeruzsálembe, bejárjuk Budapest titkokkal teljes utcáit, leereszkedünk a katakombák sötétjébe, letelepszünk Luther asztala mellé, hogy tábortűz mellett, egy körben kitapinthassuk a Mindenség Szívének dobbanásait.
Helyszín és időpont: Evangélikus Hittudományi Egyetem, 2023. június 29. – július 2.
Korosztály: 14–20 év
Táborvezető: Réz-Nagy Zoltán
A tábor díja: 10.000 Ft/fő.
E-mail:
