„Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged.” (Lk 17,19)
Immáron tizenötödik alkalommal kerekedett fel evangélikus lelkészeink feleségeinek lelkes csapata, hogy a csodás Balaton partján feltöltődve, majd testben s lélekben megerősödve térhessen vissza otthonába.
A szeptemberi hónap magában hordozza az újrakezdés és az elmúlás kettősségét. A színek és illatok kavalkádja megannyi csodás emléket idéz mindannyiunk szívében. A természet festői színekbe öltözik, mielőtt megpihenni készül a tél csendjében. És míg a természet búcsúzik, gyermekeink újra iskolapadba ülnek, hogy folytassák tanulmányaikat.
A szeptember nekünk, papnéknak, lelkészfeleségeknek mást is jelent. Lehetőséget teremt arra, hogy együtt tölthessünk pár napot a Balaton-parton. Így történt ez idén szeptember 16. és 18. között is. Ezúttal is a balatonszárszói Andorka Rudolf Evangélikus Konferencia- és Missziói Központ adott otthont az Istentől gazdagon megáldott találkozónak.
Vajon miért gyűlik össze évről évre a papnék lelkes csapata az ország különböző pontjairól, határon innen és túlról is, több száz kilométert utazva? Mert jó nekünk együtt lenni, találkozni, megölelni egymást, együtt nevetni, sírni, imádkozni, énekelni. Én magam Isten ajándékának éltem meg, hogy egy ilyen befogadó közösségbe érkeztem, ahol minden korosztály képviseltette magát, s mély beszélgetések alakultak ki éjszakába nyúlóan. Magunk mögött hagytuk a dolgos hétköznapokat, hogy a hétvége közösségéből erőt, hitet merítve, feltöltekezve térhessünk vissza családjainkba, gyülekezetünkbe. Az összegyűltek testi, lelki feltöltődéséről igen gazdag program gondoskodott.
A pénteki napot a találkozás, ismerkedés rapid játékának öröme kezdte. Majd a közös beszélgetésekben mindenki megoszthatta a magával hozott, szívének kedves verset. Megható, örömteli pillanatok voltak. A kis csapat lelki táplálékáról Keczkó Szilvia gondoskodott, aki az áhítatokat, az igei szolgálatot végezte.
Szombati napunk programját a kihívások – kifáradás – kiutak témái adták. A programon kísérőink voltak Sipos Edit Franz Kett-féle pedagógiamultiplikátor és Gulyás Péter egyházi fejlesztő. A két előadónak köszönhetően érdekes beszélgetéseken, játékokon vehettünk részt. Olykor kimozdulva komfortzónánkból hol verset írtunk, hol színes-mintás papírokból életutat készítettünk.
Megtapasztaltuk, mi mindent jelenthet sok különleges kompótos kistál, magában hordozva, hogy mind mások vagyunk ugyan, de közös bennünk, hogy Isten gyermekeként csodás kegyelmi ajándékokkal gazdagodunk. Szombat esténket Nagy Mari önálló estjével zártuk, aki a Colm Tóibin írta Mária testamentumát adta elő. A monológ megható, könnyeket fakasztó, elgondolkodtató produkció volt, amelyet zseniális színészi előadás tett izgalmassá, bemutatva Máriát mint földi édesanyát.
Hétvégénk kedvelt éneke Szabó T. Anna Az ég zsoltára című versének megzenésített változata volt. Ennek néhány sorára felfűzve szeretném megosztani átélt élményeimet.
„Nehéz lenni, tudod, Uram?” Olyan nehéz kiszakadni családunk életéből, mikor annyi minden van szűkebb és tágabb környezetünkben. Szívünk és lelkünk terhelve érkezett a hétköznapok gondjaival. De áldás volt megtapasztalni, hogy jelképesen, egy-egy oltárra helyezett kővel letehettük őket ezekre a napokra, és a találkozó végén ki-ki hazavihetett egy-egy követ. Hiszen egymás terhét hordozzuk imádságban, egymástól távol is.
„Körülöttünk annyi zaj van.” Olyan sok nehézség és küzdelem, harc van körülöttünk, bennünk. De oly jó volt együtt lenni, megpihenni egymás és Isten közelségében, a pihentető balatoni környezetben.
„[L]egyen bennünk újra részvét, / legyen bennünk hit, alázat.” Záró istentiszteletünk (amelynek offertóriumával egy özvegy papné testvérünket támogatjuk) igehirdetésében a tíz leprás történetéről hallottunk, akik meggyógyultak, de csak az egyikük tért vissza hálát adni. Mi pedig örömmel a szívünkben, erővel és bátorsággal, hittel feltöltekezve térhettünk haza vasárnap délután, hogy szolgáljuk hűséggel Isten szent nevét.
Lajtosné Dudok Mária
