Bőséges programkínálatból választhattak, akik augusztus 23. és 26. között ellátogattak a fóti Evangélikus Kántorképző és Egyházzenei Intézetbe. Felnőtt-kántortovábbképző, evangélikus karvezető-konferencia és a nyári tanfolyamok előadóinak szakmai napja kapcsolódott szervesen egymásba, így az itt szerzett élmények és ismeretek gyülekezetek és intézmények sorában gazdagíthatják a zenei életet országszerte.
A zenei programok középpontjában Csernyik Réka karvezetőkurzusa állt. A kiváló evangélikus egyházzenész, pedagógus és kórusvezető Ausztráliában töltött elmúlt másfél évtizedének szakmai tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel.
Csernyik Réka és Burillák Angéla
Réka egyetemi és középiskolai fokon több intézményben építette fel a kodályi alapokon álló zenepedagógiai képzés rendszerét, illetve a régió más országaiban is rendszeresen vezetett Kodály-kurzusokat. A gyakran nagy létszámú diákkórusok irányítása mellett gyülekezeti együttesekkel is folyamatosan dolgozott, így több korosztály tudását is hatékonyan gyarapíthatja tapasztalataival. A közös éneklés megalapozásaként testtudatosságot segítő gyakorlatok és módszertani javaslatok kerültek elő. Az előadóból áradó lendület hamar megelevenítette a visszafogott itthoni zenészeket.
A repertoárbővítés keretében elsősorban angolszász reneszánsz szerzők műveivel ismerkedett a konferencia közössége: kevéssé ismert komponisták – köztük Thomas Ravenscroft és Thomas Mudd – és forrásművek bemutatása mellett meglepő életrajzi részletek színesítették a beszámolót. Csernyik Réka a gyülekezeti gyakorlata nyomán hasznos útmutatást adott arra nézve, hogy az egyházi év mely szakában, az istentisztelet melyik pontján használhatók az adott művek, illetve a kórus szolgálata hogyan kapcsolható össze többféle módon a gyülekezet énekével. Emellett terítékre kerültek a karvezetői háttérmunka alapvető dilemmái: transzpozíciók, szövegmagyarítási kísérletek is. Réka vezetésével a Kodály-módszer külföldön szintén jól ismert követének, Tóth Árpádnak a zenepedagógiai és kórusimprovizációs játékait is kipróbálhatta a csapat.
A sikeres kurzus zárásaként ismét megerősödött a szándék, hogy a kétévente megrendezendő evangélikus kórustalálkozók (legközelebb 2024-ben Kiskőrösön) mellett a karvezetők rendszeres találkozására is teremtsünk módot.
Kántortovábbképző tanfolyam
2001 óta nyaranta néhány napot Fóton tölthetnek a szolgálatban lévő kántorok, hogy ott felfrissíthessék zenei tanulmányaikat, tapasztalatot cserélhessenek, gyakorolhassanak, és új művekkel, kiadványokkal ismerkedhessenek meg.
Korálkeresőben
A szakmai kérdések sorából a legfontosabb egyházi aktualitás sem maradhatott ki: az énekeskönyv-megújítás munkafolyamatáról Ecsedi Zsuzsa szakmai felelősnek, a kántorképző főmunkatársának távollétében Bence Gábor, a kántorképző igazgatója és Németh Zsuzsa, az énekeskönyv-megújítás szakmai titkára tájékoztatta a kollégákat. Ezúton is köszönjük a gyülekezetek példás adatközlési hajlandóságát az énekeskönyvi kérdőív kitöltésében!
Németh Zsuzsa Hallható és „hallhatatlan” korálok – Énekeskönyvünk tételeinek különböző típusú megjelenése Johann Sebastian Bach műveiben címmel tartott rendkívül érdekes előadást. A részletes ismertetéstől most eltekintve csak a 38-as kantáta 4. tételére hívjuk fel az érdeklődő olvasók figyelmét, ahol elképesztő módon egy szoprán recitativo continuo szólamában (!) jelenik meg 402. énekünk dallama.
Bujkáló korálokkal Bence Gábor zenés kvízjátékában is szembesülhettek az elszánt versenyzők: a játékmester nemcsak az énekszövegek és az énekeskönyv beosztásának ismeretét, de a jelenlévők liturgikai tájékozottságát is próbára tette.
Evangélikus karvezető-konferencia
Kendeh Gusztávnak, az egyházzenei bizottság elnökének kezdeményezésére 2011-től Gyenesdiás adott otthont az iskolai énektanárok és a gyülekezeti kórusvezetők találkozójának. Itt is a szakmai elmélyülés és a jó gyakorlatok átadása volt az elsődleges cél. A karvezető-konferenciák tapasztalatai alapján tarthattuk meg az első országos kórustalálkozót Szarvason 2017-ben, amelyet idén a győri találkozó követett.
Lélek és közösség
A fóti tanfolyamok másik súlypontját a lelki tartalom jelenti. A reggeli és esti áhítatokon Hafenscher Károly teológiai professzornak, egyházunk zsinata lelkészi elnökének vendégszolgálata mellett (erről lásd külön írásunkat) Angyal-Cseke Csaba és Bányai Tamás teológushallgatók – a nyári tanfolyamok két oszlopos tagja – szolgáltak közöttünk, János első levele alapján. Rajtuk keresztül ismét átélhettük a szolgáló nemzedékek egymásba kapcsolódását az ige vonzásában.
A részt vevő kollégák – harmincöten – Csákvártól Pécsig, Rákoskeresztúrtól Nagytarcsáig és Albertitől Vecsésig minden egyházkerületből érkeztek. A földrajzi sokszínűség mellett a különböző korosztályok jelenléte is hálára ad okot: az egyházi és fóti közelmúltról szóló csendes tudás nemzedékek közti átadásának is áldott lehetősége egy-egy ilyen találkozó.
A kántorképző intézetet ezen a héten a zenészek vehették birtokba, a ház azonban a megújult infrastruktúra mellett is kedvező áraival folyamatosan nyitva áll az érdeklődő csoportok előtt.
A nyári előadók szakmai napja.
A nyári kántorképző tanfolyamok oktatóinak sokéves hagyományú találkozója a három tanfolyam stábjának alkalmat ad egymás megismerésére, a tapasztalatcserére. A szakmai és lelki elmélyülés mellett kötetlen beszélgetések és a felszabadultság is szerepet kap ilyenkor.
Kántorbiztató
A továbbképző tanfolyam egyik estéjén Hafenscher Károly szolgált a vesperán. A prédikáció az alapige (1Jn 4,17–21) zárómondatából indult ki: „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” „Isten a kezdet Istene. Minden vele kezdődik. S ő az újrakezdés Istene is. […] Egyéni életemben is minden vele kezdődik. […] Mielőtt csak próbálkozott volna az ember, hogy megmentse a kisiklott életét, Isten már elkezdte a megváltás művét, és szeretete nemcsak a célt jelölte ki: az örökkévalóságot, az Isten országát, hanem el is készítette. Mert a kereszten kimondott szó, »elvégeztetett«, ezt jelenti. Íme, minden kész.” Az igehirdetés zárógondolatai pedig az ember oldaláról ábrázolták ezt a folyamatot: „Azért vagyunk képesek szeretni, mert Isten Lelke munkálkodik bennünk. Mert megelőlegezett szeretetével még minket is arra tud bírni, hogy emberekké váljunk: nem gyűlölködő szörnyekké, hanem szerető emberekké.”
Megható és elgondolkodtató volt, amikor Hafenscher Károly még az áhítat előtt szót kért, és személyes szavakkal bátorította az egyházzenészeket: „Kedves kántorok és karvezetők! Sokan sajnálnak benneteket, hisz az, amit vállaltok, soha nem lesz »kifizetődő vállalkozás«. S ha bennetek is van egy adag bizonytalanság, akkor az abszolút érthető. Én mégis szeretnélek bátorítani, lelkesíteni benneteket!”
A professzor szólt arról, hogy a sok törődéssel, háttérmunkával járó kántori és karvezetői munka „jutalma” maga az, hogy igazi, maradandó értékkel foglalkozhatunk. „Lehet látványkoncerteket tartani színes fényekkel, behízelgő hangú nejlonorgonákkal, oratóriumokat előadni meghívott profi kórusokkal, de ha a napi szolgálat az orgonapadon és hangvillával a kézben a kórus előtt nem működik, akkor előbb-utóbb kiüresedik minden. Ti vagytok, akik életben tartjátok a sajátosan evangélikus kultúrát, a korálokon alapuló egyházzene világát. Nemcsak értékmentő, de értékteremtő emberek vagytok, akik nem keresitek a magatok dicsőségét, hanem mindent a gyülekezet és a kórustagság érdekében végeztek.” Hozzátette, hogy a kegyelemre hagyatkozó egyházzenész tudja: munkája nem hiábavaló, s erőt is kap majd feladataihoz. „Minden más véleménnyel szemben én gratulálok nektek, hogy a legnagyobb, legszentebb szolgálatban vagytok – az evangélium hirdetőiként –, csak nem a szószékről, hanem az orgonapadról és a karnagyi pulpitusról végzitek azt” – zárta buzdító szavait Hafenscher Károly.
