Norvégia nyugati partvonalát lenyűgöző fjordok szabdalják. Itt helyezkedik el a Norvég Evangélikus Egyház Mørei Egyházkerülete, amelyhez 2000 óta testvérkapcsolat fűzi az Északi Evangélikus Egyházkerületet. A magyar–norvég egyházi partnerség a 20. század derekára nyúlik vissza. A testvérkapcsolat keretében legutóbb egy evangélikus zarándoklat kínált alkalmat a lélekemelő találkozásra.
Ordass Lajos püspök figyelemmel kísérte a norvégiai evangélikusok helytállását a második világháború üldöztetéseinek idején, és nagy hatást gyakorolt rá a skandináv lelkiség és teológia. Terray László pedig mint Norvégiában élő magyar evangélikus lelkész a rendszerváltás előtti évtizedekben sokat fáradozott az Izrael-misszió ügyéért a magyar–norvég összefogás jegyében.
A tizenegy norvég egyházkerület közül Mørét általában a konzervatívnak nevezhető teológiai gondolkodás és mély spiritualizmus jellemzi, mely sok tekintetben rokon a miénkkel. A történelmi múltra visszatekintő kapcsolat gyümölcse, hogy a két egyházkerület 2008-ban partnerszerződés keretében határozta meg a szorosabb együttműködés irányait. Ennek megfelelően mindketten törekszenek arra, hogy kölcsönös látogatásokkal ismerjék meg a másik egyházat; része az együttműködésnek a szakmai eszmecsere is, a közös gyülekezeti imanaptár bevezetése pedig a lelki közösség erősítését szolgálja.
Evangélikus zarándoklat
A járvány idején tapasztalt bezártság után különösen nagy öröm volt, hogy május 23–29. között a norvég testvérek egy kis csoportját láthattuk vendégül. A látogatás részleteit hónapokon át egyeztettük, izgalommal vártuk, hogy végre találkozzunk. A norvég kapcsolattartónak és csoportvezetőnek, Tormod Remøynek, a Kleivei Evangélikus Egyházközség lelkészének javaslatára a programot egy zarándoklat keretében terveztük meg, amely szintén része az együttműködési megállapodásnak.
A zarándoklat műfaja valóságos reneszánszát éli az utóbbi évtizedben. A protestáns felekezetek is szívesen fedezik fel és gondolják újra ennek a természetközeli spirituális vándorútnak a lehetőségeit. A norvég–magyar zarándoklat szervezésében elsődleges szempont volt, hogy a program lelkiségében és tartalmában kidomborodjon az evangélikusságunk, és hogy a norvég testvérek bepillantást nyerhessenek egyházunk mindennapjaiba.
Esztergomban Klimentné Ferenczy Andrea helyi lelkésszel arról beszélgettek a zarándokok, hogy a parányi evangélikus gyülekezet milyen határozott identitással tud jelen lenni a katolikus többségű környezetben, és az ökumenikus együttműködés mennyi gyümölcsöt terem a szolgálatban. Szentendrén Horváth-Hegyi Olivér lelkész beszámolójából megtudhatták, milyen sokrétű szolgálatot végeznek a helyi közösségben, amely egyre csak gyarapodik, és már új gyülekezet plántálásán dolgoznak, valamint hogy miért van egy babahordozó kendő az oltár fölötti keresztre aggatva. A kíváncsiak számára álljon itt néhány szó a teljesség igénye nélkül, ami megvilágítja a jelképet és a szándékot: közvetlen érintkezés, hordozás, születés, biztonság.
Pesthidegkúton Gregersen-Labossa György lelkész, egyházunk zsinata diakóniai bizottságának elnöke beszélt Sztehlo Gábornak, az embermentő evangélikus lelkésznek a munkásságáról, majd körbevezette a vendégcsoportot a szeretetotthonban. Fodor Viktor, a helyi gyülekezet pásztora a szeretetotthon és a gyülekezet szeretetteljes együttéléséről tett bizonyságot.
Endreffy Géza lelkész volt a házigazda Budaörsön, ahol a vasárnapi Te Deum istentiszteleten a norvég vendégek találkozhattak Budaörs más testvérgyülekezeteinek – a szlovákiai Felsőszelinek és Sajógömörnek – a tagjaival is. A lélekhez szólt Váray Ritának, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyházzene szakos doktorandájának az előadása a Luther-korálokról, csakúgy, mint Bácskai Károly egyetemi docens ihletett gondolatai arról, miként beszél a Szentírás a kicsinyekről.
A norvég testvérek programjának egyházi vonatkozásairól e sorok írója gondoskodott, míg az utazásszervezésben a Pannon Pilgrim vezetője, Hernády Attila segítette a találkozót. A látogatás végül május 28-án az Északi Egyházkerület Óbudán tartott, Találkozó Veled című missziói napján teljesedett ki, ahol Tormod Remøy lelkész együtt szolgált az istentiszteleten Fabiny Tamás elnök-püspökkel és Pavlo Shvarts ukrán püspökkel.
Isten, ember, természet
A zarándoklat csupán a kereteit és az időt adta az igetanulmányozásnak és az imádságnak. A hagyományos csendeshetek formáitól ez abban különbözik, hogy fizikailag is folyamatosan aktívak vagyunk, hiszen „úton vagyunk”.
A programot a reformáció „sola” hitelvei határozták meg. A reggeli és esti áhítatok és előadások során a norvég és a magyar lelkészek gondoskodtak a napi lelki táplálékról (sola Scriptura), amelyet a zarándokok egyénileg és közös beszélgetésekben együtt „fogyaszthattak el” (sola fide). A természetközeliség (soli Deo gloria) meghitt környezetet teremtett az igéről való elmélkedésre (solus Christus), és a fizikai igénybevétel emlékeztetett minket arra, hogy kegyelemből élünk (sola gratia). A hét inspirációs témáját a görög filozófiából ismert őselemek adták: tűz, levegő, föld, víz és végül gondolat. Ezekből kiindulva zajlottak a beszélgetések Isten igéjéről, Isten, ember és a természet kapcsolatáról.
Keresztek tövében
A zarándokok útja a Visegrádi-hegységen, a Pilisen és a Budai-hegységen keresztül vezetett Esztergomtól Budaörsig azon a vidéken, amely hazánk szíve volt a történelem folyamán. Középkori utak nyomvonalán haladva olykor vadregényes szurdokvölgyek mélyén járhattunk, majd meredek kaptatókat legyűrve lélegzetelállító panorámát csodálhattunk meg hegycsúcsokról vagy magas dombhátakról körbetekintve, ahol éreztük, amint az ég magához öleli a földet. Különös élmény volt, hogy az útvonal mentén mindennap adódott egy-egy olyan pihenő, amelyet egy kereszt tövében tartottunk.
Nem véletlen, hogy a kereszteket pontosan úgy helyezték el, hogy eltéveszthetetlenül érezze az arra járó: a kereszt uralja a tájat. Jó volt megállni mellette. Ilyenkor még inkább felüdítette a vándorokat a néhány korty frissítő víz a kulacsból, emlékeztetve arra, hogy mennyire rászorulunk mindannyian az élő vízre. Észrevettük, milyen jólesik a fáradó testnek a megpihenés, a fújtató tüdőnek a megnyugvó lélegzetvétel, milyen jó letenni a hátizsák terhét… Az idő lelassult, és feltárult az a világ, amelyet rendre elmulasztunk észrevenni a hétköznapok észveszejtő sodrásában. Úgy éreztük, mintha Jézus végig ott lépdelt volna mellettünk, és mint büszke gazda lelkesen megmutatta volna nekünk a birtokát: „Nézzétek, milyen gyönyörűek ezek a vadon erdők! Nézzétek, milyen szép díszei a tájnak a kopárok és a sziklás ormok! Nézzétek a szántóimat és legelőimet, a pipacsos mezőimet! Hallgassátok patakjaim csobogását, ízleljétek üdítő forrásaim! Hallgassátok csak a madaraim! Hallgassátok a csendem! Halljátok benne a lélegzetem? Halljátok benne a szívem dobogását?” És mi hallottuk és láttuk. Különös utazás volt ez.
Első nap a Vaskapu-hegyen felfelé kaptatva egy hatalmas kereszt tövében megálltunk, rövid áhítatot tartottunk énekkel és imádsággal, és hagytuk, hogy a szemünk megnyíljon a teremtésben való gyönyörködésre. Megéreztük „az otthon illatát”, és lassan áthangolódtunk arra a természetes ritmusra, amelyre eredetileg alkotta Isten az embert. Felszabadultunk ebben a természetes közegben. Magunk mögött hagytuk a hétköznapi, mesterséges görcsöket, az elménk tisztult, a gondolkodás intenzitása természetes léptékbe rendeződött, és a lelkünk fellélegzett, mintha tenger mélyéről úsztunk volna fel, és az életmentő levegőből habzsolva egyszerre csak megsejtettük Isten szándékát az ember és a teremtett világ iránt.
A zarándoklat utolsó napján a budaörsi Kő-hegyen lévő kereszt tövéből letekintettünk az urbanizált és iparosított tájra, ahol emberek százezrei élik mindennapjaikat mókuskerékben futva – ahogy mi is szoktuk –, talán a város fölé magasodó keresztre soha föl sem tekintve… Ekkor újra meghallottuk a mellettünk lépdelő Jézus szavait: „Nézzétek! Őértük vagyok, aki vagyok! Menjetek, és mutassátok meg nekik a keresztemet!”
A szerző az Északi Evangélikus Egyházkerület teológiai referense
