Születésnapi istentisztelet és piknik keretében ünneplik a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó indulásának 25. évfordulóját július 25-én, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközségben. Az úrvacsorás istentiszteletet követően Lóci Játszik solo koncerttel, kerekasztal-beszélgetéssel, ökokézművéssel és szabadtéri játékokkal várják a szervezők a résztvevőket.

A járványhelyzet időszaka több nehéz döntés meghozatalára késztette a Szélrózsa találkozó főszervezői csapatát, a Tízeket: a találkozó többszöri elhalasztása és a „Nem a félelem lelkét kaptuk” mottó elengedését. Nagy öröm, hogy ennek ellenére ez az igei gondolat és a Szélrózsa hangulata több gyülekezeti hittantáborban jelen volt, hiszen a gyülekezeti és missziói osztállyal együttműködve több mint hatvan tábor vállalta a Szélrózsa szervezői és önkéntesei által összerakott tábortematika használatát.
A nehézségek ellenére idén örömünnepre készül a Szélrózsa teljes közössége: 25 évvel ezelőtt indult el a találkozó. 1996-ban több lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre egy országos szintű nagytalálkozó, amely akkor Magyarországon egyedülálló volt. Az első alkalommal rögtön nyolcszáz fiatal sereglett Váraljára, ahol az áhítatok, előadások, kerekasztal-beszélgetések, több színpadon zajló koncertek mellett számtalan sportverseny, ügyességi vagy szellemi játékok, kézműves-foglalkozások, lehetőségek piaca (csoportok, szervezetek, mozgalmak bemutatkozása standokon), Szélrózsa-óvoda, színházi előadások adtak fesztiválhangulatot a programnak. A negyedszázados ünnep keretében a szervezők egy online fényképalbumot indítottak a Facebookon, ahol a #szélrózsa25 alatt a résztvevők megoszthatták emlékeiket, élményeiket.
Most a szervezők egy olyan ünneplésre hívnak mindenkit, ahol egy kicsit visszacsempészhetjük életünkbe a Szélrózsát, ami a járvány miatt egyre távolabb került tőlünk. Ünnepi istentisztelettel kezdünk, ahol igét hirdet ifj. Cserháti Sándor szegedi lelkész, a Szélrózsa találkozó egyik legrégebbi szervezője, és zenei szolgálatot végez a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség zenekara. Az istentiszteletet követően szendvicsebéddel várjuk a résztvevőke. Délután párhuzamosan több program is lesz: ökokézműves foglalkozás az Ararát Teremtésvédelmi Munkaág és Munkacsoport szervezésében, szabadtéri játékok és egy kerekasztal-beszélgetés, ahol egy gyülekezeti lelkész, egy fiatal felnőtt és egy gimnazista segítségével tekintünk rá egyházunk ifjúsági életének mélyére és jövőjére. A napot Lóci Játszik solo koncertjével és úti áldással zárjuk.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni ezen a linken lehet.
