Békéscsaba – Országszerte 2021. január 23-án írták meg a központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok. Az írásbeliket Békés megyében is az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával rendezték meg, a távolságtartás miatt idén a szokásosnál több helyszínen adtak számot tudásukról a fiatalok.

A Békéscsabai Tankerületi Központnál elmondták, a megyeszékhelyen intézményeik közül két iskolában írhatták meg a 8. évfolyamos diákok a felvételit. A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban 56, míg az Andrássy Gyula gimnázium és kollégiumban 279 tanuló jelentkezett a vizsgára. Az intézmények valamennyi járványügyi szabály betartására kiemelt figyelmet fordítottak, ehhez pedig minden védőeszköz, tisztító- és fertőtlenítőszer, valamint egyéb higiéniai termék rendelkezésre állt.
...
Orosházán a Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnáziumba való jelentkezéshez és felvételhez nem szükséges felvételi vizsgát írni, elegendőek az általános iskolából hozott tanulmányi eredmények, ezekből számítják a felvételi pontokat.
„Vannak olyan nyolcadikos diákjaink, akik más iskolában szeretnének továbbtanulni, ők adtak be jelentkezést központi írásbeli felvételi vizsgára. Az orosházi Táncsicsból már meg is kaptuk ezeknek a diákoknak a terembeosztását, a névre szóló behívókon szerepel az is, hogy melyik kapun keresztül léphetnek be az épületbe. Továbbá tájékoztattak bennünket a vizsga idején érvényes járványügyi protokollról is. Örülünk, hogy a felvételi vizsgát szervező intézmény ilyen gondosan készül a diákjaink fogadására – nyilatkozott az evangélikus iskola igazgatóhelyettese, Szőke-Kilián Szilvia.
...
A teljes cikk itt olvasható.
Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel
hírlevél-szolgáltatásunkra.