Igehirdetés
Isten új útjai a szétválasztás megszokott útjai helyett
Bibliai gondolatok és imádságok az imahét napjaira – 8. nap
A napkeleti bölcsek történetét veszi végig a 2022. évi ökumenikus imahét. A programsorozatot ezúttal „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg január 16. és 23. között. Alább a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által kiadott imaheti füzet mai napra szóló meditációját és imádságát közöljük.
Ne hagyj magamra, Istenem!
Vasárnapi ige
2022-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
A közösség ajándékai
Bibliai gondolatok és imádságok az imahét napjaira – 7. nap
A napkeleti bölcsek történetét veszi végig a 2022. évi ökumenikus imahét. A programsorozatot ezúttal „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg január 16. és 23. között. Alább a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által kiadott imaheti füzet mai napra szóló meditációját és imádságát közöljük.
Az egyetlen Úr imádására összegyűlve
Bibliai gondolatok és imádságok az imahét napjaira – 6. nap
A napkeleti bölcsek történetét veszi végig a 2022. évi ökumenikus imahét. A programsorozatot ezúttal „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg január 16. és 23. között. Alább a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által kiadott imaheti füzet mai napra szóló meditációját és imádságát közöljük.
Az egyetlen Úr vezetésével
Bibliai gondolatok és imádságok az imahét napjaira – 5. nap
A napkeleti bölcsek történetét veszi végig a 2022. évi ökumenikus imahét. A programsorozatot ezúttal „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg január 16. és 23. között. Alább a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által kiadott imaheti füzet mai napra szóló meditációját és imádságát közöljük.
Bár kicsinyek vagyunk, és szenvedünk, nincs hiányunk semmiben
Bibliai gondolatok és imádságok az imahét napjaira – 4. nap
A napkeleti bölcsek történetét veszi végig a 2022. évi ökumenikus imahét. A programsorozatot ezúttal „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg január 16. és 23. között. Alább a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által kiadott imaheti füzet mai napra szóló meditációját és imádságát közöljük.
Krisztus jelenléte megfordítja a világ szokásos rendjét
Bibliai gondolatok és imádságok az imahét napjaira – 3. nap
A napkeleti bölcsek történetét veszi végig a 2022. évi ökumenikus imahét. A programsorozatot ezúttal „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg január 16. és 23. között. Alább a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által kiadott imaheti füzet mai napra szóló meditációját és imádságát közöljük.
Az alázatos vezető falakat dönt, és szeretettel épít
Bibliai gondolatok és imádságok az imahét napjaira – 2. nap
A napkeleti bölcsek történetét veszi végig a 2022. évi ökumenikus imahét. A programsorozatot ezúttal „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg január 16. és 23. között. Alább a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által kiadott imaheti füzet mai napra szóló meditációját és imádságát közöljük.
Kelts fel, és vonj minket tökéletes világosságodba!
Bibliai gondolatok és imádságok az imahét napjaira – 1. nap
A napkeleti bölcsek történetét veszi végig a 2022. évi ökumenikus imahét. A programsorozatot ezúttal „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg január 16. és 23. között. Alább a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által kiadott imaheti füzet mai napra szóló meditációját és imádságát közöljük.
Sorozatunkban az evangélikus bibliaolvasó Útmutató heti igéinek egyikéről elmélkedünk.
„Folyamodjatok az Úrhoz!”
Vasárnapi ige
2022-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
Sorozatunkban az evangélikus bibliaolvasó Útmutató heti igéinek egyikéről elmélkedünk.
Kitől vársz és kérsz segítséget?
Vasárnapi ige
2022-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
Hagyomány, hogy január elején együtt keressük az induló év igéjének útmutató üzenetét. Vajon hol találjuk Urunkat, akinek születésnapját és névadását nemrég ünnepeltük? Vajon hová, merre akar vezetni minket 2022-ben? Az irány egyértelmű, hiszen Jézus biztatása így szól hozzánk János evangéliumából, a 6. fejezet 37. versében: „…aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el…”
Merre van az előre?
Vasárnapi ige
2022-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
Van hely!
Csepregi Zoltán gondolatai az év igéjéről
A 2022-es Evangélikus naptár címlapján színes (papír)emberek láthatók. Van, amelyik fut, a másik sétál, a harmadik botra támaszkodva, lassan halad, míg más kerekesszékkel közlekedik. Gyerek, fiatal, középkorú vagy idős. Sokféle szempontból lehet őket jellemezni. Különbözők, egyvalamiben mégis közösek: mindannyian a kereszt felé mennek. Azokat jelképezik, akikről Jézus így szól az év igéjéül kijel…
Sorozatunkban az evangélikus bibliaolvasó Útmutató heti igéinek egyikéről elmélkedünk.
Hirdessük a krisztusi szeretetet!
Vasárnapi ige
2021-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!





















