Nem csak a határ közelében és a fővárosban van szükség vagy éppen adódik alkalom az Ukrajnából menekülők megsegítésére. Mint arról korábban hírt adtunk az Evangélikus.hu oldalon, például a tótkomlósi gyülekezet is biztosított átmeneti szállást néhány családnak. Mire a Viharsarokba értünk Magyari Márton fotós kollégánkkal, ők már nem voltak a faluban. Találkoztunk viszont Szpisák Attila lelkésszel és feleségével, Majával, gyülekezeti tagokkal, valamint a szeretetszolgálat néhány munkatársával. Az ő elbeszéléseik alapján adunk képet arról, milyen lelkülettel és mennyire magától értetődő természetességgel állnak a rászorulók mellé.
„Csoda, hogy eljutottak vele idáig” – állapította meg az autószerelő, amikor átvizsgálta az egyik menekült család járművét. A lelkész kérte meg őt, hogy nézzen rá az autóra. Mint kiderült, több alkatrész is cserére szorult ahhoz, hogy biztonságos lehessen a továbbutazás. Az eszközök árát a gyülekezet állta, munkadíjat pedig ez esetben nem számolt fel a szakember. A költséget a gyülekezet által meghirdetett adománygyűjtésre befolyt összegből állták. A pénzt eredetileg a Magyarországi Evangélikus Egyháznak akarták továbbítani, de amikor kiderült, hogy helyben is tudnak segíteni a menekülőknek, inkább erre fordították. Ebből vettek mosó- és szárítógépet a Mesterségek Házába, és ugyancsak ebből fedezték például az orvosságok árát az egyik beteg kisgyereknek is. Őt előbb elvitték a gyermekorvoshoz is, nem automatikusan teljesítették az édesanya kérését, hogy tudnának-e adni valamit gyermeke hurutos megbetegedésére.
MeHa – a tótkomlósi Mesterségek Háza többcélú létesítmény. Foglalkoztató-központként és közösségi térként is szolgál, az ingatlan jelenleg is bővítés alatt áll. Az apróbb műhelyek mellett vizesblokkja és konyhája is van. A legnagyobb teremben például koncerteket, ünnepi alkalmakat szoktak tartani – most itt tudták leteríteni a földre a menekültek részére megágyazott matracokat. Utóbbiak egy osztrák szállodából érkeztek a Viharsarokba, alig néhány éves használat után selejtezték ki őket. A lelkészt egy ismerőse hívta fel, hogy tudnák-e hasznosítani őket. Kétszáz matrac és egy korábbi segítségből ágynemű (párna, paplan) került így a gyülekezet birtokába. Ebből Nyíregyházára és a határ mentén kialakított átmeneti szálláshelyekre is juttattak jó néhányat.
A gyülekezet felügyelőjét vendégségre készülve, a vasárnapi ebéd főzése közben hívták: ugyan ki tudna-e vasalni gyorsan tizenegy garnitúra ágyneműt és ugyanannyi lepedőt. Míg a leves a tűzhelyen gyöngyözött, ő gyorsan elvégezte, amit kértek tőle. Eszébe sem jutott nemet mondani és elfoglaltságaira hivatkozni. De ugyanígy első szóra ugrott a szakács is, hogy az asztalon gőzölögjön a meleg vacsora, mire megérkeznek a menekültek. Maja, Szpisák Attila felesége szerint az eddig itt töltött tizenöt évük, a tótkomlósiak körében végzett szolgálatuk visszaigazolása ez, és korántsem csupán annak köszönhető, hogy az egyházközség által fenntartott intézményhálózat – az önkormányzatot nem számítva – a település harmadik legnagyobb foglalkoztatója.
Tenzi (Tenzilja) tatár származású, egyetemi tanulmányaik alatt, Moszkvában ismerkedtek meg későbbi magyar férjével, Ferenccel. Negyven éve Magyarországon él. A házaspár tolmácsként segíti a menekültek és a gyülekezet közötti megértést. Sokat beszélgettek az Odesszából jövő családokkal. A férj annak idején egyetemistaként maga is eltöltött egy hónapot a tengerparti városban, így nem ismeretlen számára a hely, ahonnan az átutazóban lévő emberek Tótkomlósra érkeztek. Az itt töltött rövid idő alatt az egyik ukrán családban többen születésnapjukat ünnepelték. A tízéves kislánynak potyogtak a könnyei, mikor őt vették körül. Sírva kérdezte apukáját, mikor mehetnek haza, saját otthonukba.
Az eddig Tótkomlóson megfordult menekültek közül senki nem maradt a településen. Ez egyrészt az aggodalom „számlájára volt írható”: mi van, ha a háború nyugatabbra tolódik…? Másrészt a magyarországi és a nyugat-európai lehetőségek közötti különbség is a továbbutazás felé billentette a mérleg nyelvét. Az egyik családban nagyon tetszett ugyan Tótkomlós a kőműves férjnek, és munkát is tudott volna adni neki a gyülekezet – Szpisák Attila már az idegenrendészettel is felvette a kapcsolatot, és elkezdte intézni a család menekültstátuszba vételét –, de amikor az illető összehasonlította, mennyit keresne itt, és milyen bérrel és egyéb juttatásokkal számolhat Németországban, mégis módosított döntésén.
Utóirat: Időközben újabb menekültek érkeztek Tótkomlósra. „Reggel mentek el a harkoviak, most várjuk az újabb odesszai csapatot – írta nekünk április 3-án, szombaton éjjel Szpisák Attila. – Az előző odesszai csoportból néhányan visszamentek további menekültek elszállítására, és most újra nálunk pihennek meg…”
