Fő tartalom átugrása

2021. augusztus 5. 13:16

Elhunyt Pátkai Róbert evangélikus püspök

Életének 91. évében, 2021. augusztus 4-én elhunyt Pátkai Róbert evangélikus lelkész, az Egyesült Angol Nyelvű Egyház nyugalmazott püspöke. Közép-Angliában, a Northampton megyei Lilbourne közelében helyezik örök nyugalomra egy erdei temetőben drága felesége, Válint Erzsébet mellé 2021. augusztus 16-án, magyar idő szerinti 12 óra 30 perckor.

 patkai puspok gyasz

Pátkai Róbert evangélikus lelkész az 1956-os forradalomban való részvétele miatt hagyta el Magyarországot huszonhat évesen. Angliában telepedett le, ahol megszervezte az Angliai Magyar Evangélikus Egyházat, amelyet negyven éven keresztül gondozott angol nyelvű szolgálata mellett. 1964-től 1988-ig a London központjában működő angol nyelvű evangélikus gyülekezet lelkésze, majd 1977-től huszonkét évig az Egyesült Angol Nyelvű Egyház püspöke volt. A Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének alapító tagja, 1997 és 2008 között elnöke volt. 1992-től 2011-ig a Magyarok Angliai Országos Szövetségének elnökeként, valamint az Angliai Magyar Tükör szerkesztőjeként is tevékenykedett. 1993-tól tagja volt a Szent László Lovagrendnek.

Pátkai Róbert szolgálatát a Magyarországi Evangélikus Egyház 2010-ben a lelkészeknek adható legmagasabb elismeréssel, az Ordass Lajos-díjjal, a canterburyi érsekség 1998-ban Szent Ágoston-kereszttel ismerte el. Lelkészi, írói, közösség- és kultúrszervező munkáját többek között 1991-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2006-ban Ráth Mátyás-díjjal, 2008-ban a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozat kitüntetésével méltatták. 

Pátkai Róbert kilencvenedik születésnapjára, 2020-ban Küldetésben címmel jelent meg igehirdetéseiből és írásaiból válogatáskötet Bakay Péter szerkesztésében a Luther Kiadó és a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség közös kiadásában. Utolsó interjúnkat a nyugalmazott püspökkel szintén e kerek évfordulókor készítette T. Pintér Károly Hűség hithez, hitveshez, hazához címmel.

Pátkai Róbert életéről a Duna Televízió Isten kezében című műsorában láthattak életrajzi filmet Fabiny Tamás szerkesztésében. A 2005-ben készült felvétel Istenfélelem megelégedéssel címmel jelent meg.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az alábbi sorokkal emlékezett meg Pátkai Róbertről Facebook-oldalán:
„Meghalt lelkészi karunk nagy öregje, Pátkai Róbert.
Csodálatos közösségi ember, elhivatott lelkipásztor volt. Irsai segédlelkészként érte az 1956-os forradalom, akkori szerepvállalása miatt menekülnie kellett. Évtizedeken át szolgált Angliában, hosszú ideig az ottani evangélikusok püspökeként. Decemberben, 90. születésnapján még tudtam vele telefonon beszélni, boldogan fogadta azt a könyvet, amelyet igehirdetéseiből és előadásaiból Bakay Péter állított össze.
A 2005-ben róla készített, a Duna TV-ben bemutatott filmnek nem véletlenül adtuk ezt a címet: Istenfélelem megelégedéssel, hiszen ez az ige (1Tim 6,6) volt élete vezérmotívuma. Most, hogy a feltámadott Jézus kegyelmére bízom őt, és családommal együtt hálával emlékezem kedves egyéniségére, az ige folytatását idézem: »…semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.« Ezzel a tudattal engedjük el Robi bácsit, közben pedig becsüljük meg azt a sok-sok ajándékot, amit itthagyott nekünk, egyházának és nemzetének.
Urunk vigasztaló szeretete legyen gyermekeivel, unokáival és az egész családdal.”

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
evelet banner 2023 05 12
credo banner 2023 04 26
Vezér

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső